Sorváltás csilingeléssel

Az ország egyik utolsó írógépszerelője abban reménykedik, hogy e masinák dísztárgyként születnek újjá. Többször volt dolga filmforgatáshoz, színházi előadáshoz használt kellékekkel, sőt egy szimfonikus zenekar is hozzá fordult, amikor „szépen csilingelő” írógépet keresett koncertjéhez. Ha végleg eltűnik ez a szakma, az amortizálódó gépek jövője is megpecsételődik.

Úgy élnek emlékezetünkben az írógépek, mint afféle termetes számítógép-billentyűzetek, amelyeknek a felső részén félkörívben elhelyezkedő karok ütik a betűt a hengerre feszített papírra. A ferencvárosi Ipar utca egyik utcaszint alatt lévő üzletébe lépve azonban rádöbben az ember, hogy felszínesek az írógépekről alkotott elképzelései. Az alig tizenöt négyzetméteres Balázs-szerviz valóságos múzeum, de sok „kiállítási tárgyról” első látásra nem mondanánk meg, hogy mi is lehetett a rendeltetése. A tulaj, Balázs Bertalan sorra emeli le a polcokról az egymáshoz semmiben sem hasonlító szerkezeteket. Másfél évszázad óta ezerféle megoldással próbálkoztak a mérnökök: vannak itt miniatűr, utazóknak szánt gépek, amelyeken rendes billentyűzet sincs, ehelyett egy kar mozgatásával lehet kiválasztani a soron lévő betűt, egy másikon körben helyezkednek el a karok, amelyek alulról ütik a betűt a papírra. Ez utóbbinak az lehetett a hátránya, hogy az ember nem láthatta, éppen mit ír. Az apró mechanikus alkatrészek sokasága, óraművekhez hasonló bonyolultsága azonban az írógépek egyetemes jellegzetessége.
– Mindig is vonzódtam a mozgó ketyerékhez. Édesanyám gyakran mesélte, hogy alig lehettem néhány éves, amikor a frissen lecserélt villanyórát szétszedtem egy csavarhúzóval, majd hibátlanul összeraktam, és ezt ismételgettem egész nap – kezdi történetét a most hatvanhat éves Balázs Bertalan. – A hatvanas évek elején, amikor középiskolába jártam, divatba jöttek az ezermestercsomagok, nem múlt el hét, hogy ne vettem volna újabbat. Talán nem váratlan fordulat, hogy a középiskola után a posta irodagép-javító részlegéhez vezetett az utam.
Akkoriban még „üzemszerűen” működtek a Remington, Continental, Olympia márkájú írógépek, ezért ezeket nem is tekinti régiségeknek. Műhelyében tucatjával porosodnak a polcokon a több tíz kilogrammot nyomó, feketére lakkozott monstrumok. Fiatalkorukban az irodák díszei lehettek. Az egyik elöl lévő Olympia oldalán és hátulján üvegablakokat helyeztek el, hogy látszódjon az ezernyi miniatűr kallantyú, fogaskerék és rugó.
– Ez csak egy hatvanéves ficsúr – legyint a mester nevetve, és inkább a számára is különleges, jellemzően a XIX. századból vagy az 1900-as évek elejéről származó masinákra terelné a szót.
Miután Balázs Bertalan kitanulta a szakmát, följebb léphetett a posta műhelyében. Győrben elvégezte a postaüzemi főiskolát, számológépekkel, majd szorzógépekkel is foglalkozhatott. Kezdetben ezek is mechanikusak voltak, aztán az elektronikus gépek térhódításával kezdett minden megváltozni. Az elektronikus konstrukcióknak volt már memóriájuk, a begépelt szöveget némileg szerkeszteni is lehetett velük. A komputerekkel aztán végleg leáldozott az írógépkorszaknak.
A kilencvenes évek közepén Balázs Bertalan is jobbnak látta, ha a saját lábára áll, ő lépett ki a kollégái közül utolsóként. Vállalkozó lett, főként fénymásolók, faxok, mátrix- és tintasugaras nyomtatók javításával kereste a kenyerét. Aztán úgy öt-hat éve a fax és a régi számítógépes nyomtatók elvesztették vonzerejüket, a fénymásolók javítása pedig túlságosan drágává vált. Manapság iratmegsemmisítők és hasonló speciális irodagépek javításából él. Az írógép pedig megmaradt hobbinak.
– Az antik holmik sosem mennek ki a divatból. Az írógépek már elég régen eltűntek mindennapjainkból ahhoz, hogy egyre érdekesebbé váljanak sokak számára – mondja. – Kevesen keresik eredeti rendeltetésük céljából, a többség dísztárgynak veszi. Számukra letűnt kort idéz a látványuk, és eleganciát kölcsönöz irodájuknak.
Nemrég járt nála egy költő, aki azért keresett írógépet, mert a gépelés hangulata miatt „jobban jön az ihlet”, mint ha számítógépes szövegszerkesztőt használna. Mások a szüleik szívéhez nőtt régi masinát hozzák be felújíttatni, vagy találtak egy elaggott gépet az ócskásnál, és megtetszett nekik. Többször volt már dolga filmforgatáshoz, színházi előadáshoz használt kellékekkel, sőt egy szimfonikus zenekar is hozzá fordult, amikor „szépen csilingelő” írógépet keresett koncertjéhez.
Az aprócska bolt roskadozó polcain végigtekintve gyanítjuk, hogy Balázs Bertalan valójában több írógépet vesz, mint amennyit elad, vagy javításra hoznak hozzá. Csöndesen elismeri, hogy egyben gyűjti is őket, és eddig az antik gépek inkább vitték a pénzt, mint hozták. Az igazi érték a rendbehozataluk.
– Egy-egy darab teljes felújítása akár egy hónapnyi munkába telik úgy, hogy naponta öt órát foglalkozom vele. Minden alkatrészt szépen le kell csiszolni, a díszesebbek billentyűit sokszor aranyozni kell. Gyakran a hiányzó betűket is egyedileg pótolom, mert nemhogy a gyár, de a betűtípus sem létezik már.
Vannak vásárlók, akik csak föl akarják tenni a polcra, nekik nem fontos, hogy működjön is, elegendő, ha csak jól néz ki. Az igazán igényesek elvárják, hogy úgy szuperáljon, mint új korában, ez azonban manapság már sokszor igen nehezen megoldható. Alkatrészt csak bontott gépekből lehet szerezni. Ezzel indokolja az egyik bérház pincéjében pihenő több mint száz további írógép vételét. A különlegességeket pedig azért veszi – állítja –, hogy megismerhesse működésüket, ha majd egyszer ilyet hoznak javíttatni, fel legyen készülve. Minthogy a régi gépek hajlamosak a rozsdásodásra (bár olyat is mutatott, amelynek billentyűi fából készültek), a pincében állandó a légkondicionálás. A helyiség amúgy betelt, ha új szerzemény érkezik, valaminek mennie kell.
Mára a szerszámok is régiséggé váltak, drágábbak, mint az egész szerkezet. Balázs Bertalan mutat is párat, amelyeket az eBay internetes árverési oldalon vásárolt hetven-nyolcvan ezer forintnyi euróért. A legelterjedtebb írógépszalagot néhány üzem továbbra is gyártja, de ha valaki évszázados masinába valót keres, gyakran egyedileg kell elkészíttetni.
A mester szenvedélyes ember, de kétli, hogy lesznek-e követői.
– Hat-hét évvel ezelőtt járt itt két diák, akik irodagép-műszerésznek tanultak. Nálam végezték a gyakorlatot, bár ez nekik már akkor is afféle kuriózum, választható tantárgy volt. Igazából nem akartak írógépeket szerelni. Tudomásom szerint ők voltak az utolsók, akik legalább érintőlegesen megismerkedtek a szakma fogásaival. Akkoriban rajtam kívül dolgozott még egy-két mester Budapesten. Hogy azóta mi van velük, foglalkozik-e valaki ilyesmivel, nem tudom.

2014. május 10