A természetbúvár Korfun töltött gyerekkoráról és egzotikus állatgyűjtő expedícióiról írt könyvei talán népszerűbbek Magyarországon, mint Angliában. Durrell gyerekek nemzedékeiben tudatosította, hogy a föld állatvilágát a kihalás réme fenyegeti, de van megoldás.
Ez a gyerek bolond, csigák vannak a zsebében (1931). Ez a gyerek bolond, skorpiókat tart a gyufásskatulyákban (1935). Ez a gyerek bolond, állatkereskedésben akar dolgozni (1939). Ez az ember bolond, kígyókkal teli dzsungelben kúszik-mászik (1952). Ez az ember bolond, állatkertet akar magának (1958). Ez az ember bolond. Ha meghívjuk vendégségbe, egyből elszállásol egy sast a borospincében (1967). Ezek a szintén író Lawrence Durrelltől, Gerald Durrell bátyjától származó idézetek, amelyeket Gerald Durrell A halak jelleme című könyve mottójául választott. Jól összefoglalják az életét, hiszen számára mindig is az állatok jelentettek mindent.
Az Anglia és Franciaország között fekvő Csatorna-szigetek legnagyobb tagja, Jersey nem a világ legizgalmasabb helye. Részlegesen független az Egyesült Királyságtól, így saját pénzneme van, és adóparadicsom mivolta miatt milliónyi csak papíron létező cég székel itt. A második világháború elején a szigeteket elfoglalták a németek, a megszállás idejének emlékei – főként egy fénykép, amelyen az autóból kiszálló náci tisztnek egy bobby (rendőr) nyit szolgai módon ajtót – egy életre beleégtek a britek történelmi tudatába. Az utóbbi évtizedekben a turisták legnagyobb részét a szigeten alapított állatkert vonzza. Gerald Durrell, miután kiábrándult a többi állatkert vezetési gyakorlatából, hosszas helykeresés után Jerseyn alapította meg saját állatkertjét (nem kis részben a sziget barátságos adózási morálja miatt).
A jerseyi állatkert a huszadik század közepén nagyon más volt, mint a kor hasonló intézményei. Kevesebb volt a rács, a betonpadlójú kifutó. Több volt a zöld, az állatok könnyen elbújhattak a dús növényzet levelei között a kíváncsi szemek elől. Minden az állatok jólétét és gondtalan szaporodását szolgálta. Durrell az állatkertet a veszélyeztetett fajok végső menedékéül szánta, azért gyűjtött állatokat a vadonban, hogy azokat az állatkertben szaporítsa, majd utódaikat visszaengedje természetes közegükbe. Ma az efféle természetközeli kertek nem számítanak furcsaságnak, ami Durrell és társai elveinek általános elfogadottságát bizonyítja.
Gerald Durrell, ahogy családjának többi tagja is, Indiában született angol és ír eredetű szülők gyermekeként. A legenda szerint az első szava az állatkert (zoo) volt. Amikor hároméves korában apja meghalt, a család hazaköltözött Angliába. Tízéves korában azonban anyjával és két testvérével áttették székhelyüket a sokkal kellemesebb klímájú Korfura. Négy évig éltek ott, és ez az időszak, mialatt Durrellt magántanulóként számos tanító, tudós és családi barát oktatta, az egész későbbi életét meghatározta. Korfun szinte teljes idejét az állatvilág megismerésének szentelhette, és az itteni élményei három regényhez és megannyi novellához szolgáltattak számára elegendő alapanyagot.
Az első és máig legnépszerűbb műve a Családom és egyéb állatfajták volt, amelyben anyja és testvérei kissé excentrikus angol nagypolgári famíliaként jelennek meg, amely évekig nyaral a görög szigeten. A regényben önmaga Gerryként, a mindig kíváncsi kiskamaszként szerepel, barátságot köt a mediterrán sziget paradicsomi körülményei között élő helyiekkel, és a legkülönfélébb állatokat szállásolja el házuk legvalószínűtlenebb zugaiban.
– Gerry történetei igazak! Jobb memóriája volt, mint bárkinek, akit valaha ismertem, pontosan idézett föl embereket, helyeket, beszélgetéseket akár évtizedek távlatából is – emlékezik férjére az özvegy, Lee Durrell lapunknak küldött e-mail üzenetében. – A korfui kalandjait mind Lawrence bátyja, mind Margaret nővére megerősítette nekem. Gerrynek csodálatos tehetsége volt ahhoz, hogy kapcsolatot teremtsen az olvasói és az állatok között.
Az idillnek a valóságban azonban hamar vége szakadt, kitört a második világháború, így a család 1939-ben visszaköltözött Angliába a csakhamar a nácik martalékául eső Görögországból. 1943-ban, tizennyolc éves korában Gerry megkapta behívóját, de beteges mivolta okán nem kellett a frontra mennie, hanem farmon dolgozva teljesítette hadkötelezettségét. A háború után gondjai támadtak a munkavállalással, minthogy formális oktatásban nemigen volt része, szakmával sem rendelkezett. Állatok iránti szenvedélyétől vezérelve állatkereskedésben helyezkedett el, majd állatkerti gondozó lett, és ekkor fogant meg elméjében a saját állatkert alapításának gondolata.
Két évre rá már a gyarmati Afrikába, Kamerunba utazott állatgyűjtő expedíciókra. Az írásba is azért kezdett bele, hogy következő expedícióit finanszírozni tudja. A Családom és egyéb állatfajták 1956-ban nagy siker lett, és pénzügyileg is sokat segített Durellnek.
De ez a hírnév nem volt egyértelműen pozitív. Gerry ugyanis érthetetlenül makacs módon tartotta magát az elveihez. A kor állatbefogóival ellentétben nem spórolt a fogságban tartott állatok ellátásán, mindig csak a szükséges számú példányt ejtette foglyul, és az ökológiai szempontból fontos fajokra koncentrált, nem érdekelték a gyűjtők által kedvelt, egyébként azonban jelentéktelen látványos állatok.
Harmadik kameruni útjáról már olyan állatokkal tért haza (ahogy az az Állatkert a poggyászomban című könyvében olvasható), amelyeket már nem más állatkerteknek, hanem a saját létesítményének szánt. Csakhogy ekkor még nem létezett semmiféle létesítmény. Első feleségével, Jacquie-vel Angliába hazatérve hónapokig próbáltak megfelelő helyet találni az állatoknak, amelyek addig Margaret nővére (a regényeinek magyar kiadásában: Margó) kertjében éltek. Végül 1958-ban találtak egy régi uradalmat Jerseyn, és a helyi vezetők engedélyezték állataik számára a letelepedést. A Bárka (ahogy Durrell az állatkertet nevezte Noé állatmentő erőfeszítéseire utalva) számos pénzügyi krízisen ment keresztül, de hála Durrell növekvő népszerűségének, amelyet olvasmányos, szórakoztató könyveinek és a BBC természetfilmjeiben való szereplésének köszönhetett, az utolsó pillanatban mindig jött egy bőkezű szponzor, aki visszarántotta a kertet és a köré épített vadvédelmi alapítványt a csőd széléről.
Harmincöt évvel ezelőtt házasodott össze második feleségével, Lee McGeorge-dzsal, a nála 24 évvel fiatalabb amerikai biológussal, aki a nyolcvanas években szerzőtársa lett. A magyar tévénézők együtt ismerhették meg őket Az amatőr természetbúvár című sorozat műsorvezetőjeként.
– Gerry személyisége az életben pont ugyanolyan volt, mint a könyveiben. Ugyanúgy érzett és beszélt, mint ahogyan írt. A természet szépségéről, a benne élő összes teremtményről. És ugyanolyan keményen harcolt értük, és védte őket – vall Lee Durrell. – Sajnos a halála óta az ifjú nemzedékek tagjai talán nem is hallottak róla. Annyi más van, ami elvonja a figyelmüket. Amint azonban bárki, legyen ifjú vagy idős, megismeri Gerry életművét és írásait, örökre rajongója marad.
Durrell egészsége – részben pihenésre képtelen természete, túlsúlya és évtizedek óta tartó alkoholproblémái miatt – a kilencvenes évek elején végletesen megromlott. 1994-ben májátültetést hajtottak végre rajta, de 1995. január 30-án elhunyt. Hamvait a jerseyi állatkertben temették el.
2015. január 3.
