A titkosírás története rövidebb, mint gondolnánk, hiszen a kora újkorig érthetetlen módon alig törődtek üzeneteik álcázásával a vezetők. A kódolás azonban nem csupán az Enigmáról szól, hiszen már több száz éve is rejtjeleztek oly módon, hogy az mind a mai napig megfejtetlen maradt, vallja Láng Benedek tudománytörténész. Az egyik legrejtélyesebb könyvet, a Rohonci kódexet pedig Magyarországon őrzik.
Hogyan került kapcsolatba a titkosírásokkal?
– Alapvetően középkorral foglalkozó tudománytörténész vagyok, ezen belül is mágiával kapcsolatos kéziratokat kutattam. E témáról azt gondolhatnánk, hogy rendkívül érdekes az átlagemberek számára, „könnyen eladható” a laikus publikumnak is. Valójában azonban kutatói szemszögből az alkímiával, asztrológiával kapcsolatos írások nem sokban különböznek teszem azt a Szatmár megyei nemesség XIII. századi örökösödési rendszerét taglaló dokumentumoktól. Ugyanolyan precíz filológiai megközelítést kíván mind. Ugyanez igaz a titkosírás (kriptográfia) írásos emlékeire is. Viszont a világon nagyon kevesen foglalkoznak vele, Magyarországon pedig még kevesebben. A Rohonci kódexen keresztül kerültem kapcsolatba a területtel. Egy barátom ajánlotta a figyelmembe ezt a megfejtetlen titkosírással írott könyvet, amely Magyarországon található, és noha egyike a világ legrejtélyesebb forrásainak, nagyon kevesen kutatták. Úgy gondoltam akkor (mint utóbb kiderült, tévesen), hogy a megfelelő szakmai ismeretekkel felvértezve majd meg tudom fejteni. Ez nem sikerült, viszont olyannyira beszippantott az egész kriptográfiatörténet, hogy szerintem még vagy tíz évig ezzel fogok foglalkozni.
– Mindenki hallott a második világháborúban kulcsszerepet játszó német kódológépről, az Enigmáról, illetve a jelenkori számítógépes titkosításról. De hol kezdődött az üzenetek kódolásának története?
– Ha leválasztjuk a titkosírás-történetről a huszadik századot, igen kis tudományterület marad, ennek megfelelően kevés kutatóval. Én a kora újkorral akartam foglalkozni, mivel 1400-1500 körül kezdődött igazán a titkosítás históriája. Noha már az ókorban és a középkorban is léteztek titkosírási módszerek, ezek igen egyszerűek voltak, könnyű volt feltörni őket, és még a diplomáciában sem használták őket szinte soha. Bár gyakran leírják, hogy már Caesar is titkosított, és Thuküdidész is értekezik a témáról, ezek valójában legfeljebb egyedi esetek, még inkább anekdoták. Az arab világban már a IX. században leírtak mai szemmel is komoly kódoló módszereket, Európában pedig a XIV–XV. század fordulóján fejlesztettek ki olyan hatékony titkosírást az itáliai városállamokban, amely már a gyakorlatban is alkalmazható volt. Nem lehetett pillanatok alatt megfejteni, és használták is nap mint nap. A titkosírás gyakorlata aztán egy évszázaddal később terjedt el lassan Európa más területein is.
– Miben különbözik a korai titkosírás a huszadik századi gyakorlattól? Primitívebb?
– Bizonyos értelemben igen, amit az is jelezhet, hogy egy mai kriptológia-kéziköny az első három oldalon letudja a huszadik század előtti módszereket. A középkoriakat általában nagyon könnyű megfejteni, hiszen ezek legtöbbször úgynevezett monoalfabetikus írások, ami az jelenti, hogy egy betűnek egy kódjel (például egy szám vagy másik betű) felel meg. Ilyenkor az ember egyszerűen leszámolja, hogy az egyes kódjelekből mennyi van, és a betűk frekvenciája alapján máris tudható, hogy a leggyakoribb jel fogja jelenteni az e betűt, a következő az a betűt, és így tovább. Az 1400 körül megjelenő itáliai metódusok úgy védték ki ezt a kódtörési módszert, hogy a gyakoribb betűknek több számot feleltettek meg (így kiegyenlítődött a jelek gyakorisága), illetve a gyakoribb szavak külön jelet kaptak. Ez utóbbi azért fontos, hogy nehezebb legyen felismerni a szövegben a sokszor ismétlődő szavak struktúráját. A kódfejtő ugyanis mindig ismétlődéseket keres. Ha sokszor előforduló jelcsoportot talál, eszébe juthat, hogy az talán az uralkodó nevét, földrajzi neveket vagy dátumot jelent, és ezen elindulva újabb és újabb karakterek jelentését fejtheti meg. Ezek az ismétléseket elmosó módszerek elméletileg könnyen megfejthetők, a bonyolultságuk nem összevethető a huszadik századi kódokkal, gyakran mégis rendkívül nehéz, alkalmanként pedig nem sikerül feltörni őket.
– Számítógéppel sem?
– Ha a teljes amerikai nemzetbiztonság ráállna ezek megfejtésére, előbb-utóbb biztos sikerülne, de a „kézi” törésnek ellenállnak. Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA langleybeli főhadiszállásának udvarán áll egy szobor, a Kryptos. A szobrász négy kódolt üzenetet írt a szoborra, és azt állítja, hogy ehhez csak klasszikus, tehát nagyjából 1700 előtti módszereket használt. Ennek ellenére az egyik üzenet azóta is megfejtetlen. Tehát nagyon vigyázni kell az olyan kijelentésekkel, miszerint az egyszerűbb módszerek egyben sérülékenyebbek is, mert van, hogy a „primitívnek” nevezhető kódolással titkosított szövegek megoldását sem találjuk. Emellett már évszázadok óta ismert az egyetlen, elvileg is megfejthetetlen kriptográfiai módszer: a könyvkód. Ez azt jelenti, hogy a kódolt szöveg számai egy bizonyos könyv betűinek sorszámát jelentik. Ha nem tudjuk, hogy melyik könyvről van szó, semmi esélyünk a megfejtésre. Még az sem segít, ha a világ összes könyvét szkenneljük, mert mindig hiba csúszik a beolvasásba, és így a sorszámok már nem jelentenek semmit.
– Ha nem a legegyszerűbb módszerrel titkosított szöveggel áll szemben, hogyan fog hozzá a kódtörő a munkához?
– Bármilyen furcsa, mindig érdemes megszámolni a betűket (vagy más jeleket). Ha ugyanis azt látjuk, hogy nagyon egyenletes a betűk eloszlása (tehát mindegyikből ugyanannyi van), akkor igen valószínű, hogy polialfabetikus titkosítással van dolgunk. Történészként mégis azt javasolom első lépésnek, hogy próbáljuk datálni a szöveget. Jöjjünk rá, hogy honnan származik, mikor ki írhatta és milyen nyelven. A nyelvet sok esetben még az előtt megmondhatjuk, hogy maga a szöveg feltárulkozna előttünk, hiszen a betűk eloszlása minden nyelvben más és más. A gyakran egymás mellett álló karakterek elemzéséből azt is megtudhatjuk, hogy melyik jelöl magánhangzót és melyik mássalhangzót. A kor meghatározása azért rendkívül fontos, mert teljesen más módszert kell követni, ha az eredeti szöveget ma írták, mint ha például a XVII. században. Akkoriban ugyanis a nyelvtan, a helyesírás gyökeresen különbözött a maitól. A megfejtés szempontjából különösen zavaró, hogy az akkori írásmód nem egyszerűen más volt, hanem következetlen, a saját szabályait sem tartotta be. Márpedig a kódfejtő a szabályszerűségekből él. Az 1700-as évek elejéről származó magyar szövegek helyenként, akár egy dokumentumon belül is, használtak ékezetet, máshol viszont nem, az y-t időnként y-ként írták, máskor i-nek. Ebben az időben a főurak egymás között magyarul, olaszul, németül, latinul, franciául is kommunikálhattak.
– Említette, hogy a Rohonci kódex miatt ismerkedett meg a kriptográfia történetével. Miért állhatott mind a mai napig ellen e szöveg a feltörési kísérleteknek?
– A Rohonci kódex megfejtéstörténetének első szakaszában úgy gondolták, hogy a szöveget egy teljesen ismeretlen új nyelven, új írással vetették papírra. Miután ezt feltéve nem sikerült megfejteni, félretolták, és a legtöbben blöffnek vélték, tehát úgy gondolták, hogy nem jelent semmit, a szerző csak azért írt értelmetlen karaktereket egymás után, hogy ezzel kergesse őrületbe a következő évszázadok kódtörőit. Könnyű bármire rásütni, hogy blöff, viszont nagyon nehéz ezt kizárni egészen a megfejtésig. Véleményem szerint a Rohonci kódexet mindeddig azért nem sikerült megfejteni, mert nem titkosírás abban az értelemben, hogy a jelei betűket vagy szótagokat takarnának. Ehelyett afféle kódnyelv, amelyben három-négy szimbólum jelent egy teljes fogalmat, de nem a fogalom magyar vagy bármilyen más nyelvű nevét. Bár még nem publikálták a nyelv szótárát, de Király Levente Zoltán és Tokai Gábor gyakorlatilag megfejtették a kódexet, az eredményeik számomra igen meggyőzőnek tűntek. Eszerint az egész kódnyelven íródott. A szöveg egyébként, összhangban a képekkel, bibliai témákról szól, a megfejtők szerint bibliai szövegek parafrázisa, tehát kiegészített magyarázata.
– Azt tudjuk, hogy ki és miért írta így ezt a kódexet?
– Nem, és ezek a kérdések akkor is kérdések maradnak, amikor hamarosan publikálják majd a megfejtést. Mivel kódnyelvről van szó (hasonlóan például a siketnémák jelnyelvéhez), a szimbólumok és a jelentésük közötti kapcsolat közvetlen, nem lehet tudni, hogy milyen nyelven írt, gondolkozott a szerző.
– A kódfejtésnek is vannak Szent Gráljai, az olyan szövegek, amelyek világhíresek, és mindeddig ellenálltak a feltörési kísérleteknek. A leghíresebb ilyen az úgynevezett Voynich-kézirat, illetve a feltehetően ókori görög lineáris A írás. Aki kívülről csöppen egy új diszciplínába, általában a „nagy vadak” megfejtését tűzi ki célul. Soha nem jutott eszébe, hogy akár ön is föltörhetné ezeket?
– Kezdetben a rohonci kóddal nekem is az volt a célom, hogy megfejtsek egy híres rejtélyt. Amint azonban egyre mélyebben beleolvastam magam a témába, a puszta kódtörésnél jobban kezdtek izgatni a kriptográfia történeti vonatkozásai. A legújabb (megjelenés alatt álló) könyvem a kora újkori magyar titkosírás-használatról szól. Ezek kutatása közben már jobban érdekeltek a megfejtett titkos szövegek, társadalmi, politikai kontextusuk és a szereplők kriptográfiához fűződő viszonya, mint a feltörés mikéntje. Nagyon érdekes, hogy milyen dokumentumokat tartottak titkosításra érdemesnek, vagy hogy a műveletet a fejedelem végezte személyesen vagy a titkára.
– A Rákóczi-szabadságharc titkos levelezésére utal. Abban az időben a magyar hadvezetés fontosnak tartotta az üzenetek rejtjelezését?
– A magyarországi titkosírás-használat csúcsidőszakát élte a XVII–XVIII. század fordulóján, együtt a Habsburg-udvarral szembeni szervezett ellenállás megjelenésével. Megsokasodtak a titkosított levelek és kódtáblák is. Rákóczi fejedelem a technikában is igyekezett felzárkózni Nyugat-Európához, és a hadszíntéren felállított sátrából meglehetősen jó módszerekkel titkosított leveleket küldött a tábornokainak. Ebben szerepet játszhatott az is, hogy legfőbb nyugat-európai szövetségese XIV. Lajos francia király volt, aki igen fejlett kódtáblákat küldhetett neki a megfelelő titkosítás érdekében. Ez már csak azért is kiemelendő, mert csupán ötven évvel korábban az erdélyi fejedelem ezzel szemben a legegyszerűbb monoalfabetikus módszereket használta, amelyeket bárki megfejthetett percek alatt. A rejtjelezés gyakorlata azonban még Rákóczi korában is kissé slendrián volt, évekig nem változtattak a kódtáblákon. Márpedig ha sok ugyanolyan kódolással készült levél áll rendelkezésünkre, sokkal egyszerűbbé válik a rejtjeltörés. Az is az elhárítók munkáját segítette, hogy minden levél a Kegyelmes Fejedelem! megszólítással kezdődik, amit ugyanúgy kódoltak, mint a levél szövegét. Így számos betűt azonnal elárultak a kódfejtőknek.
Láng Benedek 1974-ben született Budapesten, tudománytörténész, egyetemi tanár. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett történészdiplomát, majd a Közép-európai Egyetemen doktorált középkori tudományokból. Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem filozófia és tudománytörténet tanszékének vezetője. Kutatási területe a középkori mágia története, a tudományok és az áltudományok határvidéke és a kora újkori kriptográfia története. Legutóbbi könyvei: A rohonci kód (2011), A tudomány határai (társszerző, 2008), Mágia a középkorban (2007). A titkosírás történetével foglalkozó blogja a kripto.blog.hu címen érhető el.
2015. január 3.
