Éjfél után nulla

Az Alan Turing életéről és a német Enigma rejtjelező készülék üzeneteinek megfejtéséről szóló Kódjátszma című filmet a minap mutatták be a magyar mozikban. A film, bár történelmi hűsége enyhén szólva is megkérdőjelezhető, sikeresen juttatja célba üzenetét a frontvonalak mögött harcoló hősökről és a valaha élt egyik legcsillogóbb elme személyes tragédiájáról.

A férfi a világháborús Anglia legtitkosabb katonai létesítménye, a Bletchley Parkban működő kódfejtő főhadiszállás parancsnokának irodájában ül. Bár állásinterjúra jött, intellektuális fölényét minden szavával leendő elöljárója orra alá dörgöli. Flegma, fölényeskedő, öntelt, tökéletesen hozza az enyhén autisztikus, különc zsenit. A parancsnoknak egyből antipatikussá válik a figura, de mivel egyetemi előélete szerint valóban lángelmének tűnik, vonakodva mégis alkalmazza.
A magyar forgalmazóktól a fantáziátlan Kódjátszma címet kapott film, a The Imitation Game (A tettetésjáték) egyik kezdő jelenetével semmi baj nem lenne, ha az a főszereplő, Benedict Cumberbatch másik híres produkciója, a BBC Sherlock című sorozatának egyik epizódja lenne. Csakhogy nem erről van szó, a színész a matematikus Alan Turingot formázza meg éppen. Márpedig ő, bár valóban kissé merev és magának való volt, a visszaemlékezések szerint semmi jelét nem mutatta annak, hogy ilyen mértékben hidegen hagynák az embertársaival való kapcsolattartás legelemibb szabályai. Kérdés, hogy napjaink egyik legfelkapottabb színésze, Cumberbatch csak az enyhén autista figurák eljátszására képes-e, vagy ezt az utasítást kapta a rendezőtől. Ha ez utóbbi az igaz, a producerek csak gratulálhatnak a direktornak, hiszen a közönség és a kritika láthatóan imádja a színészt Sherlock Holmes szerepében, bárhogy hívják is az aktuális karaktert.
Turing tényleges élettörténetével és az Enigma-kód megfejtésének hatásvadász dramatizálás nélkül is lenyűgöző históriájával úgy ismerkedhetünk meg igazán, ha megvizsgáljuk a film kulcsjeleneteinek valóságtartalmát. A matematikus kivételes képességei már fiatalon előtörtek, a Cambridge-i Egyetemen a húszas évei elején írta korszakalkotó tanulmányait, többek között a „gondolkodó gépekről”. Ezért figyelt fel rá a kódfejtőparancsnok, aki maga csábította a Bletchley Parkba, hogy segítsen a feltörhetetlennek vélt német rejtjelezőgép, az Enigma megfejtésében. Más alkalmazottakat a Kódjátszmában látottakhoz hasonló módon valóban toboroztak úgy, hogy nehéz keresztrejtvényeket publikáltak a lapokban, majd a kellően intelligensnek talált megfejtők közül válogattak.
Az első Enigma gépet az első világháború végén építették, majd a kezdetben is rendkívül komplex működését – a feltörést szinte lehetetlenné téve – tovább bonyolították. A készülék használata alig különbözött az írógépekétől, így a harctereken, tengeralattjárók fedélzetén is rutinszerűen alkalmazták. A gépben cserélhető tárcsák forgatásával és a régi telefonközpontok kapcsolótábláira emlékeztető huzalozás cserélgetésével lehetett változtatni a rejtjelkulcsot. A minden német rádiós katona birtokában lévő kódkönyvek minden napra előírták, hogy milyen állásba kell forgatni a tárcsákat, és mely aljzatokba kell dugni a drótokat. Amikor lenyomtak egy betűt a billentyűzeten, zárult az áramkör, elektromosság haladt keresztül a tárcsák és a drótok kibogozhatatlan labirintusán. Végül az Enigma „képernyőjén” felvillant egy másik, már kódolt betű, eközben pedig fordulnak egyet a tárcsák. Emiatt az üzenet minden egyes karaktere más kód szerint lesz titkosítva.
Az összes beállítási mód használatával az Enigma 158 962 555 217 826 360 000 különböző kombinációban tudott rejtjelezni egyetlen betűt. Belátható, hogy e lehetőségeket végigpróbálni automatizálás nélkül képtelenség. Minthogy a németek tudomása szerint abban az időben gondolkodó (vagy a mai szóhasználattal: számító)gépek még nem léteztek, joggal bízhattak az Enigma feltörhetetlenségében. A háború előtt azonban a lengyel hírszerzés kódfejtői szert tettek egy korábbi Enigmára, és jelentős sikereket értek el a rejtjel megfejtésében (amelyhez már a Turingéhoz hasonló, bár sokkal egyszerűbb gépeket is használtak). Közvetlenül Lengyelország lerohanása előtt a lengyelek átadták minden tudásukat az angoloknak, akik erre alapozva tudtak továbblépni és végül sikereket elérni.
Turing a Bletchley Park sztárja lett, hiszen mindenki elismerte képességeit és eredményeit. A filmmel ellentétben soha nem vádolták meg azzal, hogy szovjet kém lenne, és munkatársaival is hatékonyan tudott együtt dolgozni. A számítógépet, amelyet a Kódjátszma szerint egyedül épített, miközben senki sem bízott a sikerben, valójában csapatmunkában készítették (bár valóban ő volt a csoport vezetője). A gép, amelyet a filmmel ellentétben a valóságban nem Christophernek, hanem Bombának neveztek el, igen gyorsan volt képes végigpróbálni rengeteg kódkombinációt. Az idő ugyanis kulcstényező volt. Mindennap hajnalban beérkeztek az aznap reggel lehallgatott német rádióüzenetek, amelyeket betápláltak a Bombába, és figyelték, hogy a gép talál-e a valószínűnek vélt kódok tesztelésével értelmes szövegrészleteket benne. Ha sikerült felfedni, hogy aznap milyen tárcsabeállításokat használnak, ez a tudás éjfélig ért valamit. Akkor ugyanis átállították az Enigma alkatrészeit, és újra a nulláról kellett kezdeni a megfejtést.
A kódtörés részletes folyamatának (ahogy az Enigma működésének) teljes megértéséhez valószínűleg matematikusnak kell lenni. Turing zsenialitása abban állt, hogy felismerte a számítógépek jövendőbeli jelentőségét, és az első modellek segítségével munkatársaival sikeresen aknázták ki az elbizakodott, figyelmetlen, nemtörődöm német rádiósok hibáit. A kódfejtők mindig is ismétlődéseket keresnek a rejtjelezett szövegben. Ha tudják, hogy a titkosított üzenetekben vannak állandó részletek, ezekből kiindulva sokkal nagyobb eséllyel tudják visszafejteni az egész szöveget. A német csapatok nem figyeltek szigorúan az efféle támadási pontokra. Rutinszerűen küldtek a parancsnokságnak időjárás-jelentéseket, amelyek mindig az időponttal kezdődtek, és az üzeneteket gyakran a Harmadik Birodalomban kötelező Heil Hitler! köszönéssel zárták.
Az idők során egyre rutinosabbá váló Bletchley Park-beli matematikusok (és az ő munkájukat segítő többezernyi alkalmazott) az újabb és újabb szolgálatba állított gépek segítségével egyre több üzenetet fejtettek meg. Ekkor azonban újabb dilemmával szembesült a brit hadvezetés. Kulcsfontosságú volt ugyanis megőrizni a titkot, miszerint az Enigma-titkok nem titkok többé. Csábító lett volna azonnal értesíteni a német U-Bootok által megtámadni készült kereskedelmi hajóflottákat, amelyek nélkülözhetetlen ellátmányt szállítottak Amerikából Nagy-Britanniába. A hirtelen, minden ok nélkül irányt változtató hajók, pláne a semmiből feltűnő repülők láttán azonban a németek hamar rájöttek volna, hogy a britek leleplezték a titkosításukat. A filmben maga a higgadt Turing akadályozza meg, hogy izgatott munkatársai feltrombitálják a teljes haditengerészetet a megszerzett információval, s ezzel sok hajó és a legénységük vesztét okozza. Ilyesmi természetesen nem fordulhatott elő a valóságban, hiszen a kódfejtők és a katonai vezetők jogköre élesen elvált egymástól. A feltört üzenetek szövegét automatikusan továbbították Londonba, ahol a főparancsnokság különböző szintjein értékelték azokat, és döntöttek a felhasználásukról.
A Bletchley Parkban dolgozó kódtörők az elmúlt évtizedekben hőssé lettek, tetteik jelentőségének megítélésében egymásra licitálnak a témával foglalkozó történészek. Vannak, akik szerint egyenesen a szövetséges győzelem múlt rajtuk. Más, főként a harctéri eseményeket elemző kutatók szerint, bár valóban hasznos néha, ha ismerjük az ellenség kommunikációját, a háborút mégiscsak azok a fiúk nyerték meg, akik agyonlövették magukat Normandiában, Monte Cassinónál vagy Sztálingrádnál.
Az igazság talán e két szélsőséges álláspont között van. Az Enigma-kódok feltörése nélkül vélhetően sok ezerrel több szövetséges katona veszett volna oda, és talán a tengelyhatalmak is tovább tartanak ki.
Alan Turing mindössze 33 éves volt a világháború végén. Bár nemzeti hősnek kijáró megbecsülés illette volna, a Bletchley Park teljes tevékenységét titkosították a munkásságáról szóló minden írásos dokumentummal együtt. Az összes alkalmazottat élethosszig tartó titoktartás kötelezte, voltak házaspárok, akik évtizedekig éltek úgy együtt, hogy nem tudták egymásról: mindketten a Bletchleyben dolgoztak. A matematikus a háború után a korai számítástechnikai kutatásokban vállalt úttörő szerepet, és megalkotta az intelligens gépek vizsgálatára szolgáló Turing-tesztet.
Homoszexualitását sohasem rejtegette túlzottan, közeli ismerősei mind tudtak róla. A filmben gyermekkori szerelmére emlékezve nevezi el számítógépét Christophernek. Az ötvenes évek elején egyik szeretője segítségével betörtek hozzá, majd miután feljelentette őt a rendőrségen, Turing ellen vallott. A homoszexualitás ugyanis egészen a hatvanas évekig bűncselekménynek számított Angliában. Turing a börtön helyett a kémiai kasztrálást és a hormonkezelést választotta, de a megaláztatásból többé nem sikerült felépülnie. Állásából kirúgták, és 1954-ben holtan találtak rá lakásában. Valószínűleg ciánnal ölte meg magát.

2015. február 14.