Az Európai Űrügynökség Rosetta űrszondájáról indított Philae leszállóegység sikeresen landolt a röviden 67P-nek nevezett üstökösön. Ez önmagában történelmi tett, még ha a leszállás során fellépő hibák miatt a szonda a vártnál hamarabb be is fejezte működését. A küldetésben részt vevő számos magyar kutató egyikével, a leszállást az irányítóközpontból követő Apáthy Istvánnal értékeltük a küldetés eredményét.
Muszáj, hogy a világban legyen helye a különcségnek is. Még akkor is, ha ezen megbántódnak a prűdök. És legyen helye a hóbortosságnak is, mert az gyakran együtt jár a zsenialitással – e szavakkal vette védelmébe Boris Johnson londoni polgármester a Daily Telegraphban rendszeresen megjelenő publicisztikájában Matt Taylort, az Európai Űrügynökség (ESA) Rosetta-küldetésének egyik irányítóját. Johnson néhány bekezdéssel arrébb így ír: „Ez a XXI. század, az isten szerelmére. Ha pedig azt kérdezik, miért védték meg oly kevesen a tudóst, a válasz az, hogy senki sem merte megvédeni.”
Maga Matt Taylor (aki egyébként combjára tetováltatta a Rosetta szonda képét) néhány napja élőben közvetített sajtótájékoztatón, sírva volt kénytelen bocsánatot kérni a világtól hatalmas bűne miatt. „Nagy hibát követtem el, sok embert megbántottam. Rettentően sajnálom.” Hogy mi volt Taylor bűne, amiért ahelyett, hogy ünnepelnék, miután leszállt egy 600 millió kilométerre lévő kavicsra, az interneten ezrek zaklatják, és talán munkahelyén is retorziókra számíthat? Nos, az, hogy az egyik sajtótájékoztatón egy tarka, számos, mélyen dekoltált ruhát viselő, rajzolt hölgyet ábrázoló inget viselt. A támadások után pedig valóban alig akadt valaki, aki védelmére kelt volna a tudósnak, mert mindenki retteg, hogy szexistának bélyegzik.
Maga a küldetés – mert az talán mégis fontosabb – viszont nem zárult teljes sikerrel. A Philae első talajt érésekor a rögzítésére hivatott horgonyok nem fúródtak bele a kőzetbe, így a szonda többször is visszapattant, és jó kilométerrel az előzetesen kitűzött landolási zóna mellett állapodott végül meg. Szerencsére ez a nem várt fejlemény nem okozott kárt a létfontosságú műszereiben, így a közvetlenül a leszállás utánra tervezett mérések jó részét elvégezhette, és az adatokat a keringő Rosetta közvetítésével visszaküldhette a Földre.
A landolás percei a résztvevő kutatók számára voltak csak igazán izgalmasak.
– Én a leszállóegység Köln melletti irányítóközpontjában követtem az eseményeket. Az adatok először a darmstadti központba érkeztek, és onnan kaptuk meg őket mi is – mondja Apáthy István, a Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóintézetének munkatársa, a Philae szondán működő egyik automata kísérlet vezetője. – Maga a leszállás automatikusan zajlott, közvetlen beavatkozásra nem volt mód, hiszen 28 percig utazik a rádiójel odáig. A robot az aprólékosan előkészített programszekvenciákat hajtotta végre, amelyek a váratlan eseményekre számítva bizonyos döntési jogokkal is felruházták.
A kommunikáció nem közvetlenül történik a Philae és a Föld között, így csak akkor van mód az adatok küldésére és fogadására, amikor a leszállóegység látja a keringő szondát, és a szonda sincs hozzánk képest takarásban. Emiatt valójában az űrkutatók sem „élőben” követték a leszállást, és a beérkező adatokat is alaposan tanulmányozniuk kellett ahhoz, hogy pontos képet alkossanak a szonda helyzetéről és állapotáról.
– A felvételeken látszik, hogy az irányítók az első talajt éréskor örvendeznek, aztán kissé elkomorul a képük. Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy a horgonyokat nem lőtte ki a szonda, így biztosan elpattant az üstököstől. Ezután vad adatfeldolgozás kezdődött, hogy megállapíthassuk, hogy akkor hol is van, mi lett vele – emlékszik Apáthy István. – A visszapattanást érzékelve a szonda (helyesen) nem kezdte meg azonnal azokat a méréseket, amelyekhez érintkeznie kell a talajjal. Velem egy szobában ültek a magnetométert irányító szakemberek. Így a beérkező adatok alapján mi azonnal, másodpercre pontosan tudtuk az összes talajt érés pillanatát. Végül a harmadik leérkezéskor állapodott meg, és esett be sajnos egy gödörbe.
Apáthy István a misszió sikerességét értékelve elmondta, hogy ők előzőleg (a nyilvánosan hangoztatott hetven-nyolcvan százalékos eséllyel ellentétben) valójában nem tették ötven százalék fölé a siker esélyét. Ez alapján pusztán a leszállás már nagy siker, különösen az, hogy a ballisztikusok pontosan eltalálták a célpontot (csak a visszapattanás rontott a helyzeten). Az azonban nagyon kellemetlen, hogy a Philae nem tudta lehorgonyozni magát. Emiatt jóval előnytelenebb helyen állapodott meg, ami egyrészt a mérések értékelhetőségének árt, másrészt nem süti annyira a nap, hogy feltölthesse a telepeit („hogy élni tudjon” – mondja Apáthy István).
– Az elsődleges mérések végrehajtása volt a minimális cél, és ez sikerült. A mi töltöttrészecske-detektorunk is mért és küldött adatokat – értékeli a kilátásokat az űrkutató. – Más kérdés, hogy az első mérésszekvenciák adataira is „árnyékot vet” az, hogy a szonda egy gödörben van. A hosszú távú működés pedig csak ráadás lett volna. Erre most nincs mód, mert még ahhoz sincs elég napenergia, hogy a szonda eléggé felmelegedjen a töltődéshez.
Talán néhány hét-hónap múlva az üstökös eléggé közel kerül a Naphoz, a szonda pedig több energiát kaphat, és újra életre kelthető lesz.
2014. november 20.
