Jégszabók

Telente az internetes magazinok kihagyhatatlan, látványos fotósorozatokat közölnek a csodaszámba menő lappföldi, esetleg norvég jéghotelekről, amelyekben a falak, de még a bútorok is jégből készülnek. Kevesen tudják, hogy ha megfelelően hideg az időjárás, itt, a szomszédunkban, Budapesttől alig hatszáz kilométerre is rendszeresen épül efféle fagyott szálloda, és a kivitelezés jórészt magyar szakemberek keze munkáját dicséri.
A Földgömb magazin márciusi számában terjedelmes, természetesen számos fotóval illusztrált riportot szentelnek a Fogarasi-havasok legnagyobb tengerszeme, a Bilea-tó partján, Európa talán legszebb panorámájú szerpentinútja, a transzfogarasi közelében emelt jéghotel építésének.

A helyszín különlegessége, dacára a főút közelségének, hogy telente a lavinaveszély miatt gyakorlatilag csak drótkötélpályás felvonóval közelíthető meg.
A Bilea-tó nemcsak a helyszínt gazdagítja, de az építőanyagot is biztosítja, minthogy a téglaként használt félmázsás jégtömböket a tó jegéből vágják ki láncfűrésszel a brigádvezető Varga Attila és munkatársai. Az építkezés egy hónapig tart, eközben néhány naponta újrafagy a már kitermelt vízfelület is, így újra lehet téglákat nyerni onnan. Az elmúlt tíz évben, mióta a jéghotelt újra és újra felépítik (jellegéből fakadóan e mű nem az örökkévalóságnak szól), csak egy baleset történt, amikor a „jégszabó” a lábával vizsgálta meg, hogy elég vastagra hízott-e már a jég. Mint kiderült, nem. A dermesztő vízből azonban szerencsésen kikecmergett a pórul járt munkás.
Az éghajlatváltozás és az egyre enyhébb telek a jéghotelek sorsát is megpecsételhetik. A tavalyi télen folyamatosan négy munkásra volt szükség, hogy az olvadó, csöpögő falakat karbantartsák, és egy hónappal a szokásos szezon vége előtt, már április elején be kellett zárniuk. A szálloda idei élete talán még rövidebb lesz.
Ahogy a jéghotelről szóló riport végeztével egyet lapozunk A Földgömbben, élesebb kontrasztot nehéz lenne kitalálni, hiszen a következő hosszú beszámoló a kialudt tanzániai Ngorongoro-vulkán kalderájába kalauzol minket. Az egykori tűzhányó réges-régen beomlott csúcsa helyén maradt, húsz kilométer átmérőjű medence (vulkáni üst vagy kaldera) ma a Serengeti-fennsík fölé magasodik. Peremén hatszáz méter magas sziklafal emelkedik, benne pedig afrikai nagyvadak ezrei (az év egyes időszakaiban 25 ezren) élnek a nemzeti park védelmében, jóval csapadékosabb klíma közepette, mint társaik a Serengeti alacsonyabb vidékein.
A terület volt egykor az emberiség bölcsője. A Ngorongoro közelében lévő, száz méter mély, ötven kilométer hosszú Olduvai-szakadékvölgyben fedezte föl Louis Leakey antropológus az Australopithecus, illetve a Homo erectus emberelődök első ismert maradványait. A csontleletek mellett találtak a területen megkövesedett lábnyomokat is, amelyek korát 3,5 millió évesre becsülik.
A Földgömb márciusi számában emellett olvashatnak a változóban lévő mohácsi busójárásról, az osztrák pásztorok igencsak spártai életéről és a jelek szerint kialakulóban lévő új geopolitikai világrendről is.

2015. március 28.