A tudományos-fantasztikus filmek gyakori eleme, amikor a hosszú, akár évtizedekig tartó űrutazást úgy vészelik át az űrhajósok, hogy mesterségesen hibernálják magukat, és végigalusszák a megtett fényéveket. Néhány kutató szerint mára megérett a tudomány arra, hogy a sci-fit átültessük a valóságba, és az űrhajósok mélyhűtött álomban tegyék meg az utat például a Marsra.
Maks és Albert arra vállalkozik, hogy ők legyenek a történelem első hibernált emberei. A tervek szerint mindössze néhány hétig aludtak volna, miután lehűtik a testüket, de az események más irányt vesznek. Amikor felébrednek, nem 1991-ben vannak (ugyanis az 1983-ban készült sci-fi története akkor kezdődött), hanem 2044-ben. Csak nőket látnak, akik viszont még soha életükben nem találkoztak férfiakkal. Időközben ugyanis világháború tört ki a férfiak és a nők között, és a nők nyertek – most föld alatti bunkerekben laknak, és mindent megtesznek, hogy csak lánybabák születhessenek. Bizonyára sokan ráismertek a lengyel Szexmisszió című vígjáték történetére, amely azonban csak egyik (a volt keleti tömbön kívül vélhetően ismeretlen) példája az emberi hibernációt középpontba helyező sci-fiknek.
Akadnak kutatók, akik azon dolgoznak, hogy a hibernálás a valóságban némileg kiszámíthatóbb eredménnyel kecsegtessen.
A nagy távolságot átszelő űrutazások és a távoli jövőbe irányuló „időutazás” legnagyobb gyakorlati nehézsége a hosszú időtartam. Miközben több millió kilométert halad az űrhajó, az asztronautáknak életben kell maradniuk, ételre, vízre, levegőre van szükségük, szemetet termelnek, energiát fogyasztanak, és végig meg kell őrizniük mentális egyensúlyukat is. Eközben sok hasznos dolgot nem tudnak csinálni, a rakéta vezetését már ma is elláthatná a robotpilóta. A Naprendszeren kívüli célpontok elérése pedig talán bele sem férne egy emberöltőbe.
Már évtizedekkel ezelőtt felvetődött egy kézenfekvőnek tűnő ötlet e nehézségek áthidalására. Az állatvilágban gyakori viselkedés a téli álom (amelyet inkább hibernációnak neveznek, hiszen nem minden fajnál télen áll be). Ilyenkor életfolyamataik lelassulnak, csak nagy ritkán vesznek levegőt, és alig dobban a szívük, de legfőképpen lecsökken a testhőmérsékletük. Mivel erre nemcsak az alacsonyabb rendű állatok, hanem az emlősök (például a medvék vagy az ürgék) is képesek, elképzelhetőnek tűnik, hogy az embert is hibernálni lehetne testhőmérséklete csökkentésével vagy idegrendszere stimulálásával.
Agyvérzésen, súlyos idegrendszeri sérülésen átesett betegek életjelenségeit már ma is sok kórházban lassítják oly módon, hogy néhány napra lecsökkentik testhőmérsékletüket néhány fokkal (33-34 Celsius-fokra), amelytől ők kómaszerű álomba merülnek. Ezzel megelőzhető, hogy a sérülés még nagyobb agyterületeket érintsen, és az „idő lelassításával” segítenek a szervezetnek, hogy a természetes javítómechanizmusok elvégezhessék a dolgukat. Legalábbis ezt gyanítják, mert az amerikai Johns Hopkins Egyetem neurológusa, aki már többször alkalmazta ezt a „terápiás hipotermiának” nevezett eljárást, őszintén bevallotta a The Guardian című napilapnak, hogy nem tudják biztosan, mitől hatásos a beavatkozás. Miután számos alkalommal sikerült így kissé lehűteni, majd egészségügyi károsodás nélkül felmelegítve felébreszteni a betegeket, több orvos szerint elérkezett a pillanat, amikor egészséges önkénteseken is meg lehetne próbálni ugyanezt.
A téma iránt az űrügynökségek érdeklődnek a leginkább. Leopold Summerer, az Európai Űrügynökség kutatója, aki a brit napilapnak nyilatkozott, azt állítja: bár nem valószínű, hogy a közeljövőben mély álomban utaznak majd az asztronauták a távoli bolygókra, de „sokat tanulhatunk az állatvilágtól például arról, hogy a hibernáló állatok hogyan előzik meg a hosszú alvás idején az izmok és a csontok leépülését”.
Az amerikai űrügynökség, a NASA korábban már szponzorált hibernációs kísérleteket (állatokkal), de mintha az utóbbi időben letettek volna erről. Ehelyett most egy ikerpárt, Scott és Mark Kellyt fogják vizsgálni párhuzamosan egy éven át. Scott most kezdte meg küldetését a Nemzetközi Űrállomáson, Mark pedig ugyancsak űrhajós volt, de most a Földön tartózkodik. Kettejük fiziológiai állapotának összehasonlításából a hosszú távú űrbéli tartózkodás hatásait vizsgálják majd.
Az emberek tényleges téli álomba ringatása azért is problémás, mert a hibernáció számos elemét az állatoknál sem értjük. Az ürgék testhőmérséklete például telente a fagypont alá csökken, mégsem fagynak meg, vérük folyékony marad. Csak találgatnak a biológusok, hogy hogyan lehetséges ez.
Az sem világos, hogy pontosan miként megy végbe a testhőmérséklet szélsőséges lecsökkenése. Olasz kutatók úgy vélik, hogy az agy hipotalamusz nevű, többek között a szervezet energiaellátásáért felelős részét ingerelve hipotermikus álomra késztethetők olyan állatok is, amelyek egyébként nem alszanak téli álmot. Az említett tudósok disznókkal kísérleteznek, és az előzetes eredmények reménykeltők. Kérdéses azonban, hogy mindezek alapján etikus-e megkezdeni az emberi kísérleteket. Megéri-e az önkéntesek életét komolyan veszélyeztetni csak azért, hogy esetleg a jövőben kevesebbet kelljen világítani a Marsra induló űrhajón?
Sok szkeptikus arra hívja fel a figyelmet, hogy az ötlet támogatói a téli álmot alvó állatoknak csupán egyetlen viselkedésére figyelnek. Ugyanakkor nem veszik észre, hogy ezeknek a fajoknak a teljes szervezete, biokémiai rendszere, fiziológiája ahhoz alkalmazkodott, hogy a hibernáció alatt felvetődő komoly problémákat orvosolja. A medvék újrahasznosítják szervezetükben a salakanyagokat, és az ürgék is aktívan védekeznek az izomsorvadás ellen. Minderre az emberek képtelenek, így a hónapokig tartó hibernáció talán örökre csupán a filmek világában lesz lehetséges.
2015. április 30.
2015. július 12.
Álomba ringatva érkezünk a Marsra?
