Már maga a küzdelem is érték

A Roma Sajtóközpont a hétköznapi cigány hősöket jutalmazó Aranypánt díjjal tüntette ki Horváth Józsefet, a Debreceni Egyetem molekuláris biológusát. A kutató, bár személyesen is találkozott romaellenes előítéletekkel, próbál nem törődni velük, mert szerinte bármilyen az ember származása, ha van tehetsége, szorgalma és kitartása, bármit elérhet az életben.

Karcagon nőttem föl, átlagos gyerekként. Sokat játszottunk a szabadban, nyaranta a testvéreimmel építkezéseken dolgoztunk, és a szüleinknek segítettünk. Édesapám a MÁV-nál dolgozott pályamunkásként, édesanyám otthon volt (ma már rokkantnyugdíjasok). A szüleim mindig törekedtek arra, hogy alapvető dolgokban ne szenvedjünk hiányt. Itt nem olyan luxusdolgokra gondolok, mint a számítógép, de mindig volt ruhánk, és volt mit ennünk – kezdi történetét Horváth József. – Édesapám nagyon szeret olvasni, több mint ötszáz könyvünk volt otthon. Az olvasottság nem kapcsolható ahhoz, hogy az ember mennyire szegény vagy sem. Inkább attól függ, hogy valaki mennyire nyitott a világra.
Horváth József a karcagi cigány telep egykoron integrált általános iskolájába járt, ahol együtt tanultak a cigányok és a nem cigányok. Az iskolába ma már kizárólag roma diákok járnak. Mint mondja, soha nem éreztették vele, hogy származása miatt szégyenkeznie kellene. Nem érzett diszkriminációt az iskolában, sőt tanárai mindig pozitívan viszonyultak hozzá. Szerencsésnek mondja magát, mert életében nem sok megkülönböztetés érte, de szerinte felfogás kérdése is az, hogy az ember hogyan viszonyul az őt ért negatív véleményekhez. Az efféle hangok csak megerősítették abban, hogy a kilencvenes évek elején elmélyülő szegénységből csak tanulással törhet ki.
Két évtizede apja is elveszítette az állását a MÁV-nál, és a cigány telep összes többi lakója is munkanélkülivé vált. Családja a város két cigány telepe közül a délin lakott, ma is otthonának tekinti a háromezer ember lakta városrészt. Mint elmondja, nem valami veszélyes helyként kell tekinteni szűkebb pátriájára, inkább olyan településként, ahol nagyon szegény emberek laknak. Mindezek ellenére szinte töretlenül haladt a közoktatás lépcsőfokain, és már a kezdetek kezdetén meg volt arról győződve mindenki, hogy ő diplomás lesz. Olvasni már óvodásként is tudott. Az iskolában nagyon jól tanult, pontosabban megjegyzett mindent az órákon, otthon nem kellett sokat magolnia. A magatartása nem volt mindig tökéletes, a csupa ötös közül így éppen a magatartásjegy lógott ki.
Az általános iskola elvégzése után a pécsi Gandhi Gimnázium tanulója lett. De nem ott érettségizett, mivel a szülei válása és anyagi okok miatt haza kellett költöznie Karcagra. Nagy törés volt ez számára, hiszen tökéletesen beilleszkedett a pécsi közösségbe. De, mint mondja, az élet nem állt meg, és a későbbi karrierjét tekintve a karcagi szakközépiskolában érte a legfontosabb hatás. Egyik tanára ugyanis felkarolta, és nem hagyta elkallódni.
– Korábban jogász szerettem volna lenni, de a középiskolai biológia-tanárnőm elkezdett mentorálni. Elküldött különféle versenyekre, és a középiskola harmadik évében kezdtem úgy érezni, hogy a biológia érdekel igazán, és ezt akarom csinálni – mondja Horváth József. – Az egyik tudományos versenyről elhoztam az első díjat a vadkender idegélettani hatásait illető kutatásommal. Úgy tűnik, a Jóisten akarta, hogy akkor én hazakerüljek. Mindezt azóta sem bántam meg.
Az érettségi utáni továbbtanulás már az általános iskolai évek alatt is egyértelmű célja volt. A Debreceni Egyetemen diplomázott, egyedüli cigányként az évfolyamán.
– Egyáltalán nem éreztem ellenszenvet az egyetemen, és afféle csodabogárként sem kezeltek, mert cigány vagyok. Úgy gondolom, aki bekerül az egyetemre, az már letett annyit az asztalra, hogy a teljesítménye alapján ítéljék meg. Itt már nem azt nézik, hogy az ember milyen színű, hanem azt, hogy mit tud – tartja. – Azt természetesen nem lehet elkerülni, hogy az egyetemen kívüli világban időnként találkozzon az ember előítéletekkel. Szinte minden emberbe bevésődött a romákkal szembeni alapvető félelem. De én, köszönöm, jól érzem magam. Abszolút nem foglalkozom ezekkel a dolgokkal. Ha sokat törődnék velük, biztosan megőrülnék.
Az egyetem a középiskola után természetesen alapvetően más, nagyobb megterhelést jelentett a számára, de vette az akadályokat, minden félévben letette a szükséges vizsgákat, jegyei zömmel négyesek-ötösök voltak. Horváth igen vallásos, a debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégium tagja. A szakkollégium segíti, mentorálja tagjait, hozzájárul, hogy sikeresen elvégezzék az egyetemet, és akár a további pályájuk során is gondjukat viseli. Horváth vallomása szerint nagy szerepet játszik életében a hit, és a sikereiben nagy szerepet tulajdonít Isten segítségének. Mindennap hálát ad ezért a segítségért, és úgy próbálja meghálálni, hogy példát mutat a többi fiatalnak.
Minthogy kutatóbiológusnak készül, az sem volt soha kérdéses, hogy a mesterdiploma megszerzése után doktori iskolába megy, pontosabban marad a Debreceni Egyetem Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézetében. Most másodéves doktorandusz. A 26 éves biológus immár kilencedik éve elkerült a karcagi cigány telepről, és ma hírességként tér vissza.
– Mióta elköltöztem onnan, generációváltás történt. Az emberek jelentős részét már nem is ismerem. Néhány éve még ők sem ismertek engem, de a díj kapcsán büszkék arra, amit elértem. Főleg a gyerekek tekintenek rám afféle példaképként. Hogy mi változott? Úgy veszem észre, az emberek azóta, ha ez egyáltalán lehetséges, még tovább szegényedtek.
A biológus kutatómunkája során olyan korai jelzéseket (felismerhető elváltozásokat, úgynevezett biomarkereket) keres, amelyek segítségével még idejekorán diagnosztizálhatók lennének a szájüregi rák típusai. Az efféle daganatos megbetegedésekben Magyarország vezeti az európai statisztikát: nálunk betegszenek meg a legtöbben. Amikor már látható az elváltozás a szájüregben, sokszor késő, a többi rákfajtához képest is nagyon sok beteg elhalálozik. Éppen ezért lenne fontos olyan diagnosztikai eljárásokat találni, amelyek a betegség korai fázisában kimutatják a tumor jelenlétét. Horváth József és munkatársai a nyálmintában található géneket elemzik, és ezeket hasonlítják össze az egészséges és a beteg emberekben.
Későbbi karrierképe megegyezik a legtöbb pályatársáéval.
– Szeretném a Debreceni Egyetemen befejezni a doktori tanulmányaimat, és megszerezni a fokozatot. Utána külföldön szeretném folytatni, legfőképpen az Egyesült Államokban, hogy bővíthessem a szakmai tapasztalataimat. A mi szakmánkban öt-tíz évente ajánlott valami teljesen más témába kezdeni, hogy az ember látótere ne szűküljön be egyetlen területre.
Karcagon eddig is sokan tudták, hogy mivel foglalkozik, és fel is néztek rá emiatt, de az Aranypánt díj miatt immáron országos ismertségre tett szert. Az általános iskolákban gyakran őt hozzák fel követendő példának, bár arról nem tud, hogy az utána következő évfolyamokról az ő indíttatására tanult volna tovább valaki. A példaképszerep egyáltalán nem frusztrálja, sőt élvezi.
– Eddig magamnak akartam bebizonyítani, hogy ha az emberben van elhatározás és kitartás, akkor bármit el tud érni, függetlenül a származásától. Persze sokszor végül nem az történik, amit kezdetben elterveztünk, de már maga a küzdelem is érték. Hálás vagyok a Jóistennek mindezért. Ha egyetlen ember romákhoz való hozzáállását is meg tudom változtatni az eredményeimmel, már megérte az egész. De itt nem pusztán a cigányokról van szó. Vannak olyan nem cigány barátaim is, akik nehezen vették eddig az akadályokat, és el is veszítették a motivációjukat, de azt mondták nekem, hogy miattam kezdtek el újból teljes erőből tanulni. Sok ember magának épít gátakat, és ha e gátakat nem képesek lebontani, bármilyen segítséget kaphatnak, nem lehetnek sikeresek. Akik viszont leküzdik saját akadályaikat, származástól függetlenül nagy dolgokat érhetnek el.

2015. május 30.