Mágneses hüllőiránytű segíti az álcserepest

A teknősökről általában nem a mozgékonyság, a hosszú távú vándorlás és a csalhatatlan memória jut először eszünkbe. Pedig a tengeri páncélosok óceánokat szelnek át életük során, majd hosszú évek múltán pontosan oda térnek vissza szaporodni, ahol világra jöttek. Mindebben hetedik érzékük, a mágneses tér követése segíti őket.

Az álcserepesteknősök vándorlása az első megfigyelések óta ámulatba ejti a kutatókat. Miután kikelnek a tojásból valahol a tengerparti fövenyen, körül sem néznek, azonnal az óceán felé veszik az irányt. A vízbe érve úszni kezdenek, és e tevékenységgel évtizedekig fel sem hagynak. A Florida partjainál kikelt példányok például az Atlanti-óceán északi medencéjében köröznek Amerika, Európa és Afrika között. Sok ezer kilométert tesznek meg, de mivel óránként alig másfél kilométeres sebességgel úsznak, egy kör akár tizenkét évig is tarthat. Az utazás nem veszélytelen. A kis teknősök gyakorlatilag védtelenek, minden négyezredik éri csak meg az ivarérett kort.
Az eddig is tudott volt, hogy vándorlás közben a föld mágneses terének mintázata alapján tájékozódnak. Úgy tűnik, öröklötten rendelkeznek a mágneses tér térképével (amely a földrajzi koordinátáktól függően változik), és eszerint navigálnak. Azok a teknősök, amelyeket a laboratóriumban mesterséges mágneses mezőbe helyeztek, azonos irányba fordultak, ha megváltoztatták a tér jellemzőit. Például dél felé kezdtek úszni medencéjükben, ha a nyugat-európai partvonal mentén jellemző mágnesességgel szembesültek.
Az ivarérett teknősök húsz- harminc éves korukban néhány kilométeres pontossággal visszatérnek oda, ahol kikelésük után talán egy órát töltöttek. De miért tesznek így, noha hosszú vándorútjuk során minden bizonnyal számos olyan partszakasz mellett haladnak el, amely látszólag ugyanolyan megfelelő lenne a tojásrakásra?
– A születési helyre történő visszatérésnek az a legnagyobb előnye, hogy egyszerű logika szerint „ha az én szüleim tudtak ott szaporodni, és én életben maradtam, akkor az egy jó hely” – nyilatkozta lapunknak Pongrácz Péter, az Eötvös Loránd Tudományegyetem etológia tanszékének munkatársa. – A tengeri teknősök, lazacok és nagyon sok madár igen speciális körülményeket igényel a szaporodáshoz, és sok minden balul üthet ki, ha nem megfelelő helyet választanak. A teknősnek elsősorban védett partszakasz kell, ahol nem ássák ki ragadozók a tojásaikat, a viharban felkorbácsolt tenger dagály esetén sem mossa el őket, megfelelő a hőmérséklet, és lesz eledel a kicsiknek a környező tengerben.
Hogyan találnak szinte tévedhetetlenül vissza életük kezdőpontjához? Nos, ebben ugyancsak a föld mágneses tere segíti őket, derült ki az Észak-karolinai Egyetem kutatóinak most közölt vizsgálataiból. Az álcserepesteknősök ugyanis a korábban feltételezettnél sokkal jobb felbontású képet képesek alkotni a környezetükről a mágnesesség letapogatása alapján. Kikelésükkor születésük helyszínének mágneses mintázata ugyanúgy bevésődik az agyukba, ahogy a kiscsibe megjegyzi a mamáját, és ezt az emléket soha nem felejtik el, olvasható a Christian Science Monitorban.
A biológusoknak a rendszer „hibáját” kihasználva sikerült a teknősök e képességét bizonyítaniuk. A mágneses tér ugyanis nemcsak térben, hanem időben is változik, hiszen a föld mélyén izzó olvadt vas folyamatosan áramlik. Emiatt néhol erősödik, máshol gyengül a mágneses mező.
Összevetették hát két évtized adatsorait a floridai partvonal mentén tapasztalható mágnesesség változásairól, illetve a teknősök fészkelési szokásairól, és azt találták, hogy a térerősség elcsúszását pontosan követik a tojásrakó hüllők is.
Arról fogalmuk sincs a kutatóknak, hogy hogyan érzékelik a teknősök a mágneses teret. Azt gyanítják, hogy valahol az agyukban megbújhat egy szerv, amely mágnesezhető szemcséket tartalmaz. Ez az érzékelés sok állatnak sajátja, de mivel az emberből hiányzik, mindig is ámulatba ejtette a tudósokat, és még ma is misztikum lengi körül.
– A mágneses tér igen sokféle komponensén keresztül tud navigációs információval szolgálni. Ezeknek csak egyik eleme a polarizáció, vagyis a klasszikus észak-dél megkülönböztetés, amit az emberi iránytű jelez – folytatja Pongrácz Péter. – Emellett az erővonalak meredeksége a földrajzi szélességről tájékoztat, a mágneses tér intenzitása pedig ugyancsak a szélességre utal. Valószínűleg sokkal több állat tájékozódik a mágneses tér alapján, mint gondolnánk.

2015. január 22.