Balázs Dénes évtizedeken keresztül ajándékozta megannyi élménnyel a földrajz iránt rajongó, utazni vágyó, de bátorság vagy pénz híján csak a karosszékből álmodozó felfedezőket. Az utazás és a természeti környezet iránti olthatatlan szeretete a világ százharminc országába juttatta el, számtalan szakcikke és ismeretterjesztő írása geográfusok nemzedékeit ösztönözte. Állhatatos munkájának hála 1983-ban megalakult Érden a Magyar Földrajzi Múzeum, amely emlékkötettel adózik alapítója emlékének.
Már akkor világexpedíciókat szervezett, amikor a magyarok többségének a bécsi kiruccanás is elérhetetlennek tűnt. Még geográfusi diplomája előtt, 1958-ban eljutott Kínába, majd a hatvanas évektől kezdve szinte többet tartózkodott külföldön, mint itthon. Mindig is a barlangok, a karsztosodási folyamatok érdekelték a legjobban, ebből írta doktori disszertációját is. A Közel-Keleten ugyanúgy karsztvidékeket keresett, mint Indonéziában. Ez utóbbi útjáról írta első, Hajóstoppal az indonéz szigetvilágban című ismeretterjesztő könyvét.
A megismerés vágya űzte-hajtotta a világban – alig két évvel Indonézia után már lengyel kamionnal szelte át a Szaharát, majd bejárta Kelet-Afrika megannyi országát. Ezután Amerika következett Alaszkától a Tűzföldig, aztán Japán, Ausztrália – és a világ minden csücske. Élményeit sosem tartotta meg magának, noha gyakran utazott egyedül. Huszonhat népszerűsítő könyvet írt, amelyeket elkapkodtak az egzotikus országokról szóló történetekre éhes olvasók.
A Balázs Dénes-emlékkötetben geográfusok írnak a világutazó útjairól, a sivatagi kalandról, a japán élményekről, a lávabarlangokról. Tanulmányaik nem puszta élettörténet-fejezetek, inkább a mentoruk iránti tiszteletük kinyilvánításai.
Ugyancsak a Magyar Földrajzi Múzeum gondozásában jelent meg a Kárpát-medence tudományos feltáróit bemutató Korok, emberek, történetek című kötet. A könyvecske terjedelmét meghazudtoló módon a magyar geográfia elmúlt évszázadainak rendkívül tartalmas összefoglaló munkája. Ahogy a Balázs Dénes-emlékkötet, úgy e könyv is szorosan kapcsolódik a múzeum állandó kiállításain bemutatott tárgyi emlékekhez.
Az „intézményes” magyar geográfia története 1859-ben vette kezdetét, amikor a Magyar Tudományos Akadémián Hunfalvy János megtartotta székfoglaló beszédét. Az ő elsődleges célja akkor még az kellett hogy legyen, hogy a „geographiai tudomány meghonosításán munkálkodjon”. Merthogy intézeti keretek között annak előtte nem művelték a modern földrajzot. Bár voltak magányos utazók, akik a lehetőségeikhez mérten közreadták az ország bejárása közben szerzett tapasztalataikat, de mindez nem volt hasonlítható a Hunfalvy székfoglalója után négy évvel kiadott A magyar birodalom természeti viszonyainak leírása című művéhez. Bár valószínűleg nem volt tudatában ennek, a mű címében szereplő leírás szó jól jellemezte az akadémikus munkásságát. Utódai, Lóczy Lajos, Teleki Pál, Prinz Gyula és társaik, a magyar tudományos geográfia atyjai viszont a kor kívánalmainak megfelelően már a modern természettudományos, elemző szemlélettel kezdték vizsgálni hazánk tájait.
(Balázs Dénes-emlékkötet. Korok, emberek, történetek. Szerk.: Lendvai Timár Edit és Leviczki Anita. Magyar Földrajzi Múzeum, Érd, 2014. Ármegjelölés nélkül)
2015. január 10.
