November 12-én landol a Rosetta űrszondája a Csurjumov– Geraszimenko-üstökösön. Az Európai Űrhivatal (ESA) vállalkozása az első alkalom, hogy ember által készített eszköz kísérel meg leszállni egy kométa felszínére. A küldetésben sok magyar kutató is szerepet vállalt.
Tíz évvel ezelőtt, 2004. március 2-án indította útjára az Európai Űrhivatal (ESA) a Rosetta szondát és leszállóegységét, a Philae-t egy Ariane–5-ös rakéta segítségével a Francia Guineán lévő európai űrközpontból. A küldetés célpontja a jelenleg 800 millió kilométer távolságban lévő, alig három-négy kilométer átmérőjű 67P jelű Csurjumov–Geraszimenko-üstökös. A múltban már hét üstökös mellett is elhaladtak földi űrhajók, de körpályára állni körülöttük és főként leszállni rájuk még egyszer sem kíséreltek meg. A Rosetta-küldetésnek viszont éppen ez az egyik feladata.
Az űrszonda néhány hete érkezett az üstökös közvetlen közelébe, jelenleg mintegy harminc kilométer magasan kering körülötte. Már a keringő egységen is számos mérőműszer van, amelyek önmagukban is olyan részletességű információval szolgálnak a következő időszakban az üstökösről, amilyenről korábban nem is álmodhattak a csillagászok, fizikusok.
A laikusok (és titkon sok szakember) számára az „igazi” felfedezéshez azonban leszállás is kell. Így a küldetés csúcspontja november 12-én lesz, amikor a Rosetta Philae nevű leszállóegysége eléri az üstökös felszínét. Nevét egy nílusi szigetről kapta, ahol olyan oszlopot találtak, amely (a Rosetta-kővel együtt) segített az egyiptomi hieroglifák megfejtésében.
– Az üstökös olyan kicsi, hogy alig van érzékelhető gravitációs tere. Emiatt ezt a leszállást nem úgy kell elképzelni, mint amikor landolunk a Holdon vagy a Marson – nyilatkozta lapunknak Apáthy István, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Energiatudományi Kutatóközpont űrdoziometriai csoportjának főtanácsadója, aki a szonda egyik műszerének építését irányította. – Ehelyett a Rosetta egy rugó segítségével ellöki magától a Philae-t, amely három-négy kilométer/órás sebességgel fog nekirepülni az üstökösnek. A repülés hét óráig fog tartani. Mivel az üstökös körüli keringési idő 12,4 óra, a Philae indulásakor a kitűzött landolási terület még az üstökös másik oldalán lesz.
Az úgynevezett J jelű leszállási célpontot egyhangúan választották ki a kutatók, akik között Apáthy is jelen volt. Mivel fontos lenne, hogy a mosógép méretű leszállóegység a lábaira essen, viszonylag sík területet kellett választani. Emellett azonban fontos volt az is, hogy ezt a területet sokat süsse a nap, hogy a napelemek töltődhessenek, illetve az is, hogy az üstökös körüli pályán maradó Rosettára is hosszan rálásson. Ennek azért nagy a jelentősége, mert a Philae nem tud közvetlenül kommunikálni a Földdel, hanem csak a Rosetta közvetítésével küldhet, illetve fogadhat adatokat. A J helyszínen a valószínűségszámítások szerint 70–85 százalékos a sikeres landolás esélye.
Természetesen könnyen előfordulhat, hogy a szonda nem tökéletesen sík, hanem lejtős felületre érkezik, akár fel is borulhat. A landoláskor egy, a tetején lévő kis rakéta odanyomja a felszínhez, majd horgonyokat lő a talajba, amelyek odaerősítik, és segíthetnek neki talpon maradni. Egy ilyen kicsi, gravitációval alig rendelkező égitest esetében azt sem egyszerű meghatározni, hogy pontosan milyen pozícióban is áll a szonda. A magyar kutatók által készített egyik műszer azonban ebben is segíthet.
– A mi kutatóintézetünk két műszert készített a szondának – folytatja Apáthy István. – Az egyik a napszélben lévő, illetve az üstökös magjából kiáramló töltött részecskék, az úgynevezett plazma jellemzőit méri majd. A napszél pillanatnyi intenzitásából következtethetünk majd a szonda pozíciójára is. A másik vizsgálóeszköz az üstökösből kilépő, majd visszahulló por mennyiségét, paramétereit méri.
Több magyar kutatóhely is fontos szerepet játszott a Rosetta, illetve a Philae építésében. A leszállóegység energiaellátását a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szakemberei fejlesztették, a fedélzeti számítógépét pedig az MTA Wigner Kutatóközpontban alkották.
A nagy távolság miatt a földi irányítóközpont semmilyen módon nem tud majd beavatkozni a Philae repülésébe, így csak a szerencsében és a pontos tervezésben bízhatnak. Apáthy István elmondta, hogy az akkumulátorokat és a szenzorokat a tízéves repülés közben többször kipróbálták, de a landolóegység alkotóelemeit értelemszerűen nem. A leszállás utáni első nap lesz a legkritikusabb. Ekkor egyszer felhasználható elemek fogják táplálni a szonda műszereit, ezek működőképességét nem lehetett ellenőrizni a felszállás óta. A kutatók igyekeznek majd az első nap mindent megmérni, amire a leginkább kíváncsiak, de eközben azt remélik, hogy a napelemek által töltött akkumulátorok segítségével akár egy évig is üzemképes maradhat a Rosetta-misszió leszállóegysége.
2014. október 9.
