Mata Hari nevét mindenki ismeri. Nagyjából annyit tudunk róla, hogy táncosnő volt a századelőn, aki az érvényesülés érdekében különösebb erkölcsi korlátok nélkül használta ki testi adottságait. Bájait pedig főként befolyásos férfiak számára árusította. Nagyravágyása szinte magától értetődő módon kényszerítette az első világháború kémjátszmáiba, és vezetett kivégzéséhez. Szex és kémkedés, illetve függetlenségre vágyó nő a patriarchális világban – Mata Hari egyesíti magában a férfiakat és a nőket vonzó hősök archetípusait. Nem csoda, hogy bármilyen vele foglalkozó könyv, film érdeklődésre számíthat.
Marijke Huisman kötetét is felfokozott várakozásokkal veszi kézbe az olvasó, de a decens címlap után végigpörgetve a lapokat a csalódott gyanakvás keríti hatalmába. A belső lapok tördelése ugyanis nem a komoly történelmi életrajzokat, sokkal inkább az ismeretterjesztő ponyvákat idézi. Szinte minden oldalon legalább egy, de gyakran két vagy három – ennek megfelelően bélyegnyi méretű – kép szerepel. Ezek funkciója kérdéses, hiszen rossz minőségük miatt nem díszítik a kötetet (a részleteik szinte kivehetetlenek), és a szöveg megértését sem segítik. Legtöbbjükön a szinte semmiben pózoló Mata Hari látható, de a nyomás silány volta miatt az erotika eszébe sem jut az embernek. Nem tud másra gondolni az olvasó, mint hogy a képek mindössze helykitöltőnek, tömegnövelőnek kellettek (és ezt a célt szolgálják a látványosan megnövelt sorközök is). A szöveg ugyanis nem túl grandiózus, egy óra alatt a kötet végére lehet érni, de ötvenoldalas könyvet kiadni biztos kínos.
E rossz előjelek után nehéz előítéletek nélkül olvasni, de ezért nem okolhatjuk magunkat, hisz a nyomtatott könyv a maga egészében – látványával, tapintásával, illatával és tartalmával együtt – jelent élményt. A szöveg jobb, mint a kötet kinézete, de ez sajnos nem sokat jelent. Tisztességgel végigveszi a főhős (polgári nevén Margaretha Geertruida Zelle) jórészt ismert történetét. Természetesen a részletek mindenki számára tartogathatnak új információkat, de a megszokottól eltérő megvilágításról, az egyébként rejtve maradó összefüggések észrevételéhez teret engedő egyéni látásmódról nem beszélhetünk. Magyarul: semmi különös.
A történész szerző a történeti kontextus megrajzolásánál a képes magazinokra jellemző felületességgel járt el. Az első világháború kitöréséről például így ír: „A történelem legrettenetesebb háborúja vette kezdetét. Ez a világ számos országát érintő konfliktus véget vetett a szép időknek. […] A nagy háborúban [és nem Nagy Háborúban, ahogy a szövegben szerepel], ahogy a franciák nevezték, rengeteg katona és civil vesztette életét.” A mű utolsó bekezdése azonban mély bölcsességről árulkodó konklúzióval szolgál: „Végső soron ezek a lények, mint Elvis, Marylin Monroe, Lady Di és Mata Hari hétköznapi hősök, annak ígéretei, hogy a siker bárki számára elérhető. […] Embertelen haláluk ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a csillogásnak ára van. A hírnév gyakran illúziónak bizonyul, és szertefoszlik.”
(Marijke Huisman: Mata Hari – A legenda él. Typotex Kiadó, Budapest, 2014. Ára: 2400 forint)
2014. október 4.
