A hongkongi tüntetések hatására még szorosabbra zárt az egyébként is szigorú kínai internetcenzúra. Mára alig maradt nyugati közösségi kommunikációra alkalmas honlap, amely elérhető lenne az ázsiai országban. Megvalósítható-e a szólásszabadság fellegváraként dicsőített internet totális állami ellenőrzése?
Peng Li-jüan, a kínai elnök felesége szeptember 29-én küldött egy fényképet a népszerű fényképmegosztó internetes szolgáltatásra, az Instagramra. A fotón férjével, Hszi Csin-ping elnökkel pózol valamilyen hivatalos eseményen. A fénykép különlegessége, hogy a több százmillió kínai internetező közül valószínűleg senki sem fogja látni. Az Instagramot ugyanis a Facebook közösségi oldalhoz és a rövid szöveges üzenetek közzétételére szolgáló honlaphoz, a Twitterhez hasonlóan elérhetetlenné tette az országban az állami cenzorhivatal. A képmegosztó – vélhetően viszonylagos politikamentességének köszönhetően – azon kevés nyugati honlapok egyike volt, amelyet eddig zavartalanul böngészhettek a kínai internethasználók. Ennek azonban a hongkongi tömegtüntetések vetettek véget.
A tüntetők ugyanis éppen az Instagram hozzáférhetősége miatt ezt a szolgáltatást használták arra, hogy szinte másodpercenként újabb képeket küldjenek a tiltakozások történéseiről. Az állam által ellenőrzött médiából szinte semmiről sem értesülhetnek a kínaiak. Ez a hagyományos sajtótermékek, a nyomtatott vagy elektronikus újságok, televízió- és rádióadások esetében nem meglepő. Ezeket ugyanis jól ellenőrizhető szerkesztőségek állítják elő, és terjesztési csatornáik is könnyedén blokkolhatók. A közösségi média azonban elméletileg sokkal nehezebben tartható kordában, hiszen minden felhasználó tudósító és hírfogyasztó egyszerre. A sok millió, független forrásból származó bejegyzés (Kínában a két legnagyobb közösségi oldalnak egyenként több mint 500 millió felhasználója van) pedig ellehetetleníti az évszázados módszerekkel dolgozó cenzorok működését.
Bár sokan osztják a fenti nézetet az internetet a szólásszabadság végső, bevehetetlen bástyájaként ünnepelve, a kínai hatóságok azonban az elmúlt években megmutatták, hogy semmi sem lehetetlen, csak megfelelő források és infrastruktúra szükséges hozzá. Egyrészt az internetszolgáltatók bármely honlapot blokkolni tudnak, amely ezáltal elérhetetlenné válik az egész országban. Ez történt most az Instagrammal. Sokkal nagyobb odafigyelést igényel azonban az elvileg engedélyezett működésű internetes szolgáltatások tartalmának szűrése. Kínában a legtöbben nem azokat az amerikai honlapokat használják, amelyeket a világ nagy részén (tehát gyakorlatilag nincs náluk Google, Facebook, Twitter), hanem mindegyiknek van kínai megfelelője. Ezek pedig csak úgy működhetnek, ha messzemenőkig együttműködnek a hatóságokkal.
Noha pontos információk természetesen nincsenek a rendszer gyakorlati működéséről, szinte biztos, hogy a cenzoroknak oda sem kell szólniuk a céghez, ha a honlapjukon kényes, nemkívánatos, tehát törlendő tartalom jelenik meg. Ehelyett beavatkozhatnak a saját számítógépükről, amely forródróton van összekötve a szolgáltatók szervereivel, és a cenzoroknak teljes hozzáférésük van mindenhez. Ezáltal bárki internetes tevékenységét pontosan követni tudják, ha nem tesz komoly ellenlépéseket, teljes online életét ellenőrizhetik. Könnyen törölnek, módosítanak bejegyzéseket, eltüntethetnek honlapokat, felhasználókat. A Kínába látogató külföldiek is biztosak lehetnek abban, hogy ha interneteznek, akkor üzeneteik tartalmáról a hatóságok is értesülni fognak (más kérdés, hogy foglalkoznak-e vele).
Természetesen a kínai hatalom számára legkellemetlenebb hírek esnek leggyakrabban a cenzorok áldozatául. Legfőképpen a vérbe fojtott 1989-es Tienanmen téri tüntetések emlékezete, illetve mostanában a hongkongi demokráciát követelő tiltakozások. Ha Kínán kívül bármely keresőbe beírjuk a Tienanmen tér kifejezést, az első találatok között az 1989-es tüntetés lesz a leghangsúlyosabb, hiszen a legtöbben erre kíváncsiak. Ugyanakkor ha Kínában tartózkodunk, és az ott legnépszerűbb Baidu nevű keresővel próbálunk Peking főteréről információkat szerezni, kizárólag turisztikai, történelmi, építészeti honlapokat ajánl a program. A vérengzéssel csak egyetlen cím kapcsolatos, az viszont azt állítja, hogy az egész csak mítosz. Különösen érdekes, hogy a külföld felé gyakran magát a cenzúrát is cenzúrázzák, így a Kínában totálisan ellenőrzött honlapok más országokból normálisan működnek. Ha nem kínai barátunkkal kommunikálunk (és így vélhetően érdektelenek vagyunk a cenzorok szemében), akkor a hatóságok nem fogják durván megváltoztatni bejegyzéseink tartalmát.
Hongkongban az internet kezelése (ahogy az élet sok más dolga is) eddig eltért a kontinentális kínai országrészeken folytatott gyakorlattól. Főként azért, hogy ez ne zavarja a globális kereskedelmi központként funkcionáló város zavartalan üzleti működését. Ennek köszönhetők az olyan, első hallásra szinte hihetetlen jelenségek, mint hogy a hongkongi egyetemen működik a legátfogóbb cenzúraellenes program. Az egyetem újságírás- és médiatudományi központjában futó Weiboscope szoftver folyamatosan monitorozza a kínai Sina Weibo nevű, rövid szöveges üzenetek (úgynevezett mikroblogbejegyzések) továbbítására szolgáló honlapot. Működése közben lement mindent, még mielőtt az egyébként villámgyors és igen hatékony cenzorok rátalálnának a problémás bejegyzésekre. Így azok továbbra is hozzáférhetők maradnak (persze csak azok számára, akik ezt a honlapot láthatják). A Weiboscope fenntartói most azt nyilatkozták, hogy míg korábban átlagosan húsz-harmincat törölnek minden tízezer bejegyzésből, a hongkongi tüntetések kezdete óta ez a szám 152-re ugrott föl (tehát a posztok másfél százaléka tiltott témát érintett).
De hogy is működik ez a szinte áthatolhatatlan kínai tűzfal? Azt hihetnénk, hogy szuperintelligens, „Nagy Testvér”-szerű, mindenbe belelátó számítógépes program ellenőrzi az emberek viselkedését, és avatkozik be önállóan, ha a belekódolt algoritmus ezt szükségesnek ítéli. Nos, bár a cenzori rendszer bizonyos elemei bizonyosan automatizáltak, a munka dandárját névtelen alkalmazottak ezrei (becslések szerint százezrei) végzik. Ők, hasonlóan George Orwell 1984 című regényéhez, napi három műszakban semmi mással nem foglalkoznak, mint szisztematikusan olvassák a kínai internetezők üzeneteit. Az utasítások alapján tiltottnak ítélt bejegyzéseket törlik, súlyosabb esetben a felhasználó minden nyomát eltávolítják a rendszerből, még súlyosabb esetben feljelentik az illetőt az illetékes szerveknél.
A Harvard Egyetem szociológusai a kínai cenzúra tesztelésére közösségi honlapot hoztak létre az ázsiai országban. Színleg – a törvényeknek megfelelően – teljes mértékben együttműködtek a hatóságokkal, hogy valamelyest beleláthassanak a cenzúra működésébe. Tapasztalataikról néhány hete jelentették meg tanulmányukat a világ egyik legfontosabb tudományos szaklapjában, a Science-ben. Némileg meglepő módon úgy találták, hogy korántsem minden kényes politikai téma tiltott. Az internetezők szinte szabadon fogalmazhatják meg kritikus véleményüket akár a legfelsőbb politikai vezetőkkel szemben, a legfontosabb témákkal kapcsolatban is. Például az „egykepolitika” hatására egyre súlyosbodó férfitúlsúly kárhoztatása korlátozás nélkül megjelenhet, és utólag sem távolítják el. A kutatók azt valószínűsítik, hogy a pártvezetők a közösségi médiában megjelenő kritikát még afféle közvélemény-kutatásként hasznosítják is, ennek segítségével szondázzák a közhangulatot.
A tüntetések, csoportos demonstrációk bármiféle említése azonban azonnali retorziót von maga után. Természetesen a legveszélyesebb kifejezésnek a Tienanmen tér számít, de még azok az alulról szerveződő demonstrációk sem propagálhatók az interneten, amelyek valamelyik vezető politikája mellett állnak ki. Úgy tűnik, az állam egy dologtól fél: az emberek önálló és kollektív cselekvésétől. Minden mást kezelhetőnek és így veszélytelennek ítél.
2014. október 11.
