I. Theodosius római császár 394-ben betiltotta a Krisztus előtti VIII. századtól folyamatosan, négyévente megrendezett olimpiai játékokat, és több mint ezerötszáz évnek kellett eltelnie, míg újra olimpiai tornát rendeztek Pierre de Coubertin báró kezdeményezésére. Ez az állítás téves, derül ki Wolfgang Behringer német történészprofesszor A sport kultúrtörténete című könyvéből. Sok sporteseményt neveztek ugyanis olimpiai játékoknak az 1896-os első modern kori olimpia előtt is. Közöttük olyan is volt, amelyet több mint kétszáz évig rendszeresen megrendeztek.
A szerző ugyanúgy, ahogy előző magyarul megjelent kötetében, A klíma kultúrtörténetében, ebben a műben is azt vizsgálja, milyen kapcsolat fedezhető föl egy mindig is velünk élő jelenség (jelen esetben a sport) és az emberi társadalmak fejlődése között. Behringer megközelítése, látásmódja egyedi, és ez lehetőséget ad arra, hogy új összefüggésekre döbbenjünk rá könyve olvasása közben, a kevéssé ismert eseményeket más szempontból megismerve.
Sokan tudják például, hogy 1789-ben Versailles-ban a megalakult francia nemzetgyűlés a labdaházban esküdött a királyság megreformálásáról. Az azonban kevésbé ismert, hogy mi volt e labdaház eredeti rendeltetése. A kötetből kiderül, hogy már a XVI. századtól kezdve divattá vált az arisztokrácia köreiben, hogy a mai sportcsarnokok előfutárának is tekinthető fedett, általában különálló épületeket emeljenek a különféle labdajátékok zavartalan élvezetére. A XVIII. század végére e divat már lecsengőben volt. Sok labdaházat akkorra már lebontottak, vagy színházzá, koncertteremmé alakítottak át a változó korszellemnek megfelelően.
A sport kialakulásában és fejlődésében mindig is Anglia játszotta a vezető szerepet. A kora újkorban a britek már olyannyira rajongtak a különféle fizikai ügyességet igénylő versenyekért, hogy ez kiváltotta a puritán előkelőségek haragját. Megpróbálták a sportot teljesen betiltani, és a sportrajongó I. Jakab királynak kellett gátat vetnie törekvéseiknek. A király 1617-ben ugyan betiltotta, hogy a vasárnapi istentisztelet idején sportversenyeket rendezzenek, utána viszont megengedte őket. Ekkor már öt éve megrendezték minden pünkösd előtt az angol népi játékok hagyományát feltámasztó olimpiai játékokat (akkori írásmóddal: olympick games) egy katolikus úriember, Robert Dover kezdeményezésére a délnyugat-angliai Cotswoldsban.
A sportesemény népszerűsége csak nőtt és nőtt, és egészen 1852-ig minden évben megrendezték, a kor legnagyobb költői írtak verseket a dicsőítésére. A klasszikus sportágak, mint a birkózás, az ökölvívás és a lóverseny mellett olyan, vélhetően a szegény földművelők körében népszerű versenyek is helyet kaptak a cotswoldsi játékokon, mint a kődobás, a botvívás, a kalapácsvetés és a sípcsontrúgás (ez afféle népi cselgáncs, ahol az összekapaszkodó ellenfelek egymás lábát rugdossák, és az nyer, aki földre kényszeríti a másikat). De korántsem csak Cotswoldsban rendeztek olimpiákat. Ilyen elnevezésű eseményeket tartottak a Londonhoz közeli Hampton Court királyi palota kertjében, a forradalmi Franciaország idején a párizsi Mars-mezőn, de a mai Németország keleti részében fekvő Wörlitzben is.
A sport kultúrtörténete nemcsak a sportversenyek múltjával foglalkozik. Elemzi a jelenkori események, az olimpiák, a fogyatékos-sportversenyek és a labdarúgás társadalmi helyzetét is. Így élvezetes olvasmányt kínál a sportrajongóknak és a történelem iránt érdeklődőknek egyaránt.
(Wolfgang Behringer: A sport kultúrtörténete az ókori olimpiáktól napjainkig. Corvina Kiadó, Budapest, 2014. Ára: 4500 forint)
2014. szeptember 27.
