Kiemelt bejegyzés

Többé nem frissülő blog

Ez a blog többé nem frissül. Az új cikkek új helyen, a molnarcsaba.wordpress.com címen érhetők el.

2015. június 26.

Túlélők

Nem véletlenül választotta a Természetvédelmi Világalap (ismertebb angol mozaikszóval WWF) emblémájául a pandát. Kedves megjelenésével, remekül fotózható fekete-fehér foltjaival rengeteg ember tudatában öszszekapcsolódott a kihalófélben lévő állatfajok megmentésének ügyével. A természetvédelmi biológiában nevet is kaptak a hasonló sztárok: zászlóshajófajoknak hívják őket, amelyek vezetik az állatvédelmi erőfeszítéseket. A panda életben tartása Kínában is nemzeti ügy lett. Valószínűleg többet költenek erre az egyetlen fajra, mint sok ezer másik, ugyancsak veszélyeztetett, de kevésbé népszerű állatra. A panda eközben nem sokat tesz saját megmeneküléséért, a mesterséges szaporító központokban vért izzadnak, hogy párzásra bírják őket.

Emellett ökológiai szerepe sem jelentős, a természetnek nem tűnne föl, ha nem lenne. A Conservation Biology című szaklapban a minap tabudöntőnek nevezhető felmérés eredményeit közölték, tudósít a New Scientist. Számos állatvédelmi szakember megkérdezése arra az eredményre vezetett, hogy sajnos vannak menthetetlen fajok, amelyeket el kell engednünk, hogy ésszerűbben használhassuk föl forrásainkat.

17 000
kihalással fenyegetett állatfajt tartanak nyilván bolygónkon. A Nemzetközi Természetvédelmi Unió becslése szerint az összes földi faj 40 százaléka veszélyeztetett valamilyen mértékben.

583
természetvédelmi ökológust és konzervációbiológust, tehát a veszélyeztetett állat- és növényfajok megmentésén dolgozó kutatót kérdezett meg a tanulmányt jegyző Murray Rudd és a yorki egyetemen dolgozó munkatársai.

99,5
százaléka a megkérdezett tudósoknak (tehát gyakorlatilag mind) szinte biztosra veszi, hogy a következő években jelentősen csökkenni fog a földi élet sokfélesége, a biodiverzitás. Ennek megakadályozására hatalmas mennyiségű pénz befektetésére lenne szükség, többre, mint amennyi reálisan rendelkezésre áll. Ezért

60
százalékuk fontosnak tartja, hogy objektív szempontok alapján fontossági sorrendet állítsunk föl a feltétlenül megőrzendő és az elkerülhetetlenül kihalásra kárhoztatott állatok között.

2500
panda él vadon Kínában, számuk minden erőfeszítés ellenére csökken. A globális felmelegedés hatására elolvadó északi-sarki jégsapka miatt veszélybe került jegesmedvék az éghajlatváltozás elleni harc szimbólumává váltak. Megmentésükre kevés esély van, jelenlegi 20 ezres számuk néhány évtizeden belül harmadával csökkenhet.

3000–5000
költő pár maradt a nyugati erdeibagolyból Észak-Amerika erdeiben, számuk pedig folyamatosan csökken. Bár kevesen hallottak e fajról, megmentése ökológiai szempontból rendkívül fontos lenne, hiszen csak úgy élhet túl, ha maga az erdő is megmenekül. Az erdeibagoly védelme tehát ernyőként borul a többi erdei állatra is, e fajokat ezért ernyőfajoknak nevezik.

30 000–168 000
favágó veszíthette el állását, mert a nyugati erdeibagoly szövetségi védelme miatt sok helyütt betiltották a fakitermelést. Ebből is látszik, hogy a természetvédelem számos gazdasági érdeket sért, és sokan emiatt vonják kétségbe indokoltságát.

2011. december 31.