Egyes kommentárok először éhséglázadásként értékelték az Észak-Afrikában kirobbant tiltakozásokat. Időközben már látható, ez csak a tüntetések egyik mozgatórugója, a szabadság iránti vágy sokkal meghatározóbb. Mindez azonban nem feledteti: világszerte csillapíthatatlannak tűnő társadalmi feszültségeket keltenek az elszabaduló élelmiszerárak.
Egyiptomot, amely a világ egyik legkevesebb termőfölddel rendelkező, egyúttal leggyorsabban szaporodó országa, különösen sújtja az élelmiszerválság. Az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Szervezetének (FAO) legfrissebb árindexjelentése szerint decemberről januárra 3,4 százalékkal nőttek az élelmiszerárak Egyiptomban; huszonegy éve, mióta a FAO ezzel a módszerrel méri az árakat, soha nem volt ilyen magas az index értéke. A legfontosabb gabonafajták egy év alatt 45 százalékkal lettek drágábbak.
Az áremelkedés azokat az országokat sújtja a legjobban, amelyek élelmiszer-szükségletük nagy részét külföldről kénytelenek behozni. Az afrikai országok szinte mindegyike több élelmiszert importál, mint amennyit exportál, de a világ szinte minden állama rászorul kisebb-nagyobb mértékben a külföldön termelt élelemre.
Az árobbanás okait illetőleg még vitáznak a szakértők, néhány azonban kiemelhető közülük.
Aszály. Tavaly visszaesett a világ búzatermése, részben az oroszországi kedvezőtlen időjárás – a Fekete-tenger térségében pusztító évszázados szárazság – hatására. Az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériumának kimutatása szerint míg 2009-ben 683 millió tonna, addig 2010-ben csak 645 millió tonna búza termett a világon. Gondok érzékelhetők Kínában is, márpedig ha a gabonafélékből egyébként önellátó Kína is importra szorul, az önmagában is jócskán meglódíthatja az árakat a világpiacon.
Kéz a kézben az olajjal. A drága üzemanyag jócskán megnöveli az élelmiszer termelésének, szállításának és feldolgozásának árát. A FAO által számított élelmiszerár-index változása az utóbbi években hajszálpontosan követte a nyersolaj világpiaci árának változását. A világválságból való kilábalással újból növekedésnek indult az országok gazdasági termelése, így kőolajigényük is nagyobb lett. Az olajkitermelés viszont nagyjából azonos szinten maradt, emiatt az utóbbi két évben megint kétszeresére drágult az olaj.
Elhaló forradalom. Kifulladt az úgynevezett zöld forradalom, amely az előző század közepe táján valóban forradalmasította az elmaradott mezőgazdaságú országok élelmiszer-termelését. A 2009-ben elhunyt Norman Borlaug agrármérnök által levezényelt technológiaváltás hatására számos országban jelentősen megnőttek a termésátlagok. A termelékenység javulását a növényvédő szerek, a műtrágyák és az öntözőrendszerek kiterjedt alkalmazásával érték el, de csak a legtőkeerősebb nagyüzemi gazdaságok engedhetik meg maguknak a tömeges használatukat. A sokféle magot vető kistermelők versenyhátrányba kerültek, sokuk tönkrement, a helyüket átvevő nagyüzemek pedig kevesebb fajtát termeltek, ezzel is növelve a termés kiszolgáltatottságát egy újonnan megjelenő kártevővel vagy más környezeti hatásokkal szemben.
Biodízel elméletben és gyakorlatban. Sokak figyelmét az alternatív üzemanyagok felé fordították az emelkedő olajárak és a globális fölmelegedés. A növényekből termelt biodízel ígéretesnek tűnt. Az elmélet: zöld növényeket termesztünk, amelyek megkötik a szén-dioxidot, majd ezekből készítünk üzemanyagot, így a rendszer fenntarthatóvá válik. Ám kiderült, hogy a biodízel termelése rengeteg szén-dioxid felszabadulásával jár, mivel új termőterelüteket igényel. Esőerdőket kell kiirtani, mocsarakat lecsapolni, és így tovább. Sok gazdálkodó pedig, az állami támogatások hatására, felhagyott az élelmiszernövények termelésével, vagy a korábban emberi fogyasztásra szánt növényeket, egyéb termékeket adott el a biodízelüzemeknek. A világ gabonatermelésének öt százalékából ma nem kenyeret sütnek, hanem az energiaigények 0,3 százalékát fedezik.
Túlnépesedés és rossz politika. A világ népessége jelenleg nagyjából hétmilliárd fő, és előreláthatólag negyven éven belül meghaladja a kilencmilliárdot. Akkor hetven százalékkal több élelmiszerre lesz szükségünk, mint 2000-ben. Miközben egyre több ember él a földön, a mezőgazdaságilag hasznosítható terület nemhogy nőtt volna, hanem csökkent. 1961-ben 4,3 hektár termőföld jutott minden emberre, ez a terület 2050-re 1,5 hektárra zsugorodik.
A FAO szükségét érezte, hogy nyilvánosságra hozza a döntéshozóknak szánt tanácsait, egyfajta használati utasítást az élelmiszerválsághoz, hogy megelőzhetők legyenek a három évvel ezelőtt elkövetett hibák. A legnagyobb hiba a szervezet szerint az lenne, ha az élelmiszer-termelő országok korlátoznák, esetleg teljesen megtiltanák az élelmiszerek exportját, illetve más protekcionista intézkedéseket léptetnének életbe (ahogy tette azt Oroszország a tavalyi szárazság idején). Három évvel ezelőtt több ilyen döntés is született. Ezek hatására a világpiaci árak tovább emelkedtek, ami tovább rontotta a piac stabilitását. Eközben az országok belső piacain csökkent az élelmiszer ára. Ez látszólag és rövid távon jó a fogyasztóknak, viszont bevételkiesést okoz a gazdálkodóknak, amit csak költséges ártámogatásokkal lehet ellentételezni. A gazdálkodók visszafogták termelésüket, hogy mérsékeljék a veszteséget, így összességében még kevesebb gabona termett. A belső piac védelme az élelmiszer-termelő szegény országok oldalán ötvenmilliárd dollár veszteséget okozott, ez pedig nagyságrendileg megegyezik a harmadik világnak juttatott nemzetközi segélyek összegével.
A FAO-dokumentum megállapítja, hogy az áremelkedés miatt a szegény országok lakossága jövedelmének akár háromnegyedét is kénytelen élelemre fordítani. Az élelmiszer-termelők bevételei nőhetnek az emelkedő árak miatt, de ők sem képesek a végtelenségig növelni termelésüket.
2011. február 19.
