Harminc év alatt megduplázódott a cukorbetegek száma a világon. Ez a betegség azonban csak egyik tünete a tömeges méreteket öltött elhízásnak, amely mára az emberiség egyik legégetőbb egészségügyi problémájává vált. A legtöbb esetben csak saját lustaságunkat és akaraterőnk hiányát okolhatjuk a súlyos betegségek kialakulásáért.
Kubában általában nehéz az emberek élete. Húsz évvel ezelőtt, a kilencvenes évek elején azonban egyik napról a másikra még sokkal nehezebb lett. Összeomlott ugyanis a Szovjetunió, amely addig egyik legfontosabb nagyhatalmi érdekének tartotta a kubai rendszer életben tartását. Megvett mindent, amit eladásra kínált a szigetország, és segélyeket folyósított neki, hogy a gazdasági rendszer teljesítőképessége feletti életszínvonalat tarthasson fönn. A pénzcsap azonban hirtelen elzárult, és beköszöntött az eufemisztikusan csak különleges időszaknak nevezett gazdasági válság. Az összeomlás súlyosságára jellemző, hogy tömegessé vált az éhezés. Az alultápláltságnak sok negatív egészségügyi következménye volt. Vélhetően a vitaminhiány miatt járványszerűen elterjedt a neuropátia, és 1990-ben megfordult az addig csökkenő csecsemőhalandóság trendje.
Az élelmiszerhiány következtében a kubaiak átlagos napi energiabevitele az egyébként túl magasnak számító 2899 kilokalóriáról 1863 kilokalóriára csökkent. Eközben az üzemanyag-korlátozás miatt gyalogoló vagy biciklire szálló tömegek a korábbi duplájára emelték a fizikailag aktív lakosok arányát. Mindezek miatt a kubaiak testtömegindexe 1,5 pontot csökkent 1990 és 1995 között. (A testtömegindex az elhízottság mértékét jelző szám, amelyet úgy kapunk meg, ha a kilogrammokban mért testtömeget elosztjuk a méterben mért testsúly négyzetével.) Egyszerűen fogalmazva a sziget lakossága lefogyott, a kórosan elhízottak aránya 14 százalékról hétre csökkent, miközben a normál testsúlyúak tizedével többen lettek, derül ki kubai, amerikai és kanadai kutatók közös tanulmányából.
Itt nem kell drasztikus súlyváltozásra gondolnunk, átlagosan négy-öt kilót vesztettek a felnőttek. Ez a fogyás azonban mélyrehatóan befolyásolta több betegség előfordulását és az ezekből fakadó halálozást. 2002-ben 1997-hez viszonyítva 51 százalékkal kevesebben haltak meg cukorbetegségben, harmadával kevesebben szívinfarktusban, ötödével kevesebben agyvérzésben, az összes halálozás pedig 18 százalékkal csökkent. Mindez az elhízás visszaszorulása miatt.
Sokat hallani, hogy az elhízás már-már járványos méreteket öltött a fejlett világban, feltételezhetjük hát, hogy a cukorbetegség elterjedtsége hasonlóan növekszik. A világ legmértékadóbb orvosi folyóiratában, a The Lancetben jelent meg az eddigi legteljesebb, világméretű cukorbetegség-felmérés, amely az 1980-as, 1990-es, 2000-es és 2008-as vércukorszintadatokat és a cukorbetegek arányát veti össze, összesen több mint kétmillió ember adatai alapján. Az eredmények meglehetősen aggasztók. Az emberiség átlagos vércukorszintje 2008-ban (éhgyomorra) 5,46 millimól volt literenként (a normál tartomány literenként 4 és 6,1 millimól között van), és ez az érték 0,24 millimólt emelkedett 1980 óta. Ez a trend tehát azt jelenti, hogy ha továbbra is hasonló lesz a változás üteme, hatvan-hetven év múlva cukorbeteg lesz az „átlagos” ember. A cukorbetegség gyakorisága (amelyet statisztikai módszerekkel egy átlagos életkorú felnőttre számoltak ki) pedig huszonnyolc év alatt 7,9 százalékról 9,5 százalékra emelkedett. Összességében a cukorbetegek száma az 1980-as 153 millióról 2008-ra 347 millióra emelkedett (közben a föld népessége 4,5 milliárdról 6,6 milliárdra nőtt).
Bár szinte mindenütt nőtt a cukorbetegség gyakorisága, vannak földrajzi különbségek. Érthető módon a Fekete-Afrikában élők vércukorszintje a legalacsonyabb, és furcsamód az óceániaiaké a legmagasabb. Miközben a nyugat-európaiak vérében nőtt a legkevésbé a cukortartalom, addig az észak-amerikaiak vérében a legjobban. Bár e vizsgálatban Közép-Európában, így hazánkban sem mutatták ki a betegség terjedését, ezeket az eredményeket erős fenntartással kell kezelnünk, hiszen rendkívül kevés adattal rendelkeztek régiónkból. A hazai felmérések szerint a valóság sokkal rosszabb ennél.
– Hasonlóan a nemzetközi tendenciához, Magyarországon is gyorsan nő a cukorbetegek száma. A két évtizeddel ezelőtti becslések szerint az emberek három–öt százaléka volt cukorbeteg, mára ez az arány elérte a nyolc százalékot is – válaszolja kérdésünkre Barkai László egyetemi tanár, a miskolci egyetem elméleti egészségtudományi tanszékének vezetője és a Magyar Diabétesz Társaság megválasztott elnöke. – És ez csak az ismert betegek száma, minthogy sokan nem tudják magukról, hogy betegek. A valós szám így ennek négy-ötszöröse is lehet. Továbbá még egyszer ennyien lehetnek azok, akik még nem diabéteszesek, de a betegség előállapota már kialakult náluk.
A betegek százalékos arányát a nemzetközi tanulmányban alkalmazott statisztikai korrekciók miatt nem lehet egy az egyben összevetni a Barkai László által közölt magyar adatokkal, inkább a változás mértéke a lényeges.
– Bár az I-es típusú cukorbetegek aránya is növekszik (ennek okát még nem ismerjük), a diabétesz tömegessé válását mégis a II-es típusú betegek szaporodása okozza. Ennek hátterében pedig egyértelműen az egészségtelen táplálkozási és életmódbeli szokások állnak – folytatja Barkai László. – Magyarán: a megnövekedett kalóriabevitel, amelyben szerepe van a gyorséttermi étkezésnek is, valamint a kevés mozgás. E kettő magyarázza az elhízást és ennek következményét, a II-es típusú cukorbetegséget. Minthogy ők vannak nagy többségben a betegek között, a diabétesz jelentette népegészségügyi probléma megoldása is az ő kezelésükön és a betegség további terjedésének megakadályozásán múlik.
Ahogy a legtöbb krónikus betegségnek, a II-es típusú cukorbetegségnek is vannak öröklött tényezői. A családtagok betegsége így előre jelezheti, hogy kik veszélyeztetettek. Barkai László és munkatársainak kutatásai szerint a veszélyeztetett felnőttek (akik elhízottak vagy van a családjukban cukorbeteg) 12-13 százaléka ugyancsak beteg vagy a diabétesz előállapota igazolható nála. Bár a klasszikus orvosi tankönyvek szerint ugyanez az arány a serdülőknél az egy százalékot sem érhetné el, kiderült, hogy a veszélyeztetett tizenévesek hat százaléka ugyancsak beteg. Miközben a genetikai tényezőket nem tudjuk kiiktatni, az életmódbeli faktorok – legfőképpen az elhízás – elkerülése viszont megelőzhetővé teszi a II-es típusú cukorbetegség kialakulását.
Az emberek életmódja szerte a világon átalakulóban van, legtöbbjük egyre energiadúsabban táplálkozik, miközben kevesebbet mozog. Sokan a gyorséttermi étkezést teszik felelőssé a megnövekedett kalóriabevitelért. Egy korábbi cikkünk (Szendvicshatás, 2011. április 23.) kapcsán megkérdezett összes szakértőnk egyetértett abban, hogy a gyorséttermekben árult hamburgerek, pizzák, hot dogok egészségre gyakorolt hatása semmiben sem különbözik a hagyományos, magas szénhidrát- és zsírtartalmú ételekétől. Kétségtelen azonban, hogy a köztudatban a gyorséttermekhez kapcsolt fogások egészségtelenek.
Bármilyen magától értetődőnek tűnik is ez az állítás, tudományos bizonyítékok nélkül nem fogadhatjuk el. E bizonyítékoknak azonban se szeri, se száma. Egy több mint hatezer, négy és tizenkilenc év közötti amerikai gyereket vizsgáló tanulmány például megállapítja, hogy az alanyok harmada eszik mindennap gyorséttermi ételt. Ők átlagosan 187 kilokalóriával több energiát vesznek föl naponta, az élelmük egy grammja több energiát, több zsírt, több cukrot, kevesebb növényi rostot tartalmaz. Mindezek mellett a gyorséttermeket gyakran látogató fiatalok kevesebb tejet, gyümölcsöt, zöldséget fogyasztanak. A tanulmány végkövetkeztetése így nem is lehet más, mint hogy a gyorsételek káros hatással vannak az amerikai gyermekek étrendjének minőségére, és így növelik az elhízás kockázatát.
A newcastle-i egyetem kutatói tizenegy önkéntes cukorbeteget arra kértek, hogy tartsanak nyolc héten keresztül drasztikusan alacsony energiatartalmú, naponta mindössze hatszáz kilokalória bevitelével járó diétát. A résztvevők éhgyomri vércukorszintje már egy hét múlva visszatért a normális tartományba. A nyolc hét elteltével sikerült visszafordítani az összes résztvevő cukorbetegségét, és három hónappal később hetük még mindig egészséges volt. A kutatók magyarázata szerint a vércukorszint szabályozásáért felelős inzulinhormont termelő hasnyálmirigy sejtjeiben felhalmozódó zsír okozza a hormontermelés zavarát. Amint ezt a zsírt diétával sikerül eltávolítani a sejtekből, működésük visszaállhat a rendes kerékvágásba.
2011. július 9.
