Lopva nőszők

Darwin fő művének, A fajok eredetének megjelenése előtt száz évvel az egyre sokasodó felfedezések hatására a svéd botanikus, Carl von Linné saját korábbi álláspontját is megváltoztatva felvetette az élőlények változásának lehetőségét. Bár az evolúció felfedezéséig nem jutott el, az állatok és a növények rendszerezésében elért eredménye csak Darwinéval vethető össze.

Szociális agy

Bár már régen nem vadászunk mamutokra, és gyűjtögető életmódot is legfeljebb a Tescóban folytatunk, agyunk továbbra is a kőkorbeli életünkhöz alkalmazkodott, állítja a világ egyik legismertebb humánetológusa, Robin Dunbar. A kutatóról nevezték el az emberi viselkedésevolúcióban alapvető Dunbar-féle számot is. A tudóssal a Rómában rendezett evolúciós konferencia szünetében beszélgettünk.

Cukorgolyócskák

A homeopátiás gyógyszerek gyártói a héten támadásba lendültek: európai uniós szintről igyekeznek arra kötelezni a tagállamokat, hogy bizonyítatlan hatékonyságú készítményeiket részben a gyógyszerkasszák fizessék. Eközben sokan semmit sem tudnak a homeopátia mögött rejlő elvekről, hiszen a reklámok csak e szerek kíméletességét hangsúlyozzák. Mi a homeopátia? Az orvoslás forradalma, vagy a sarlatánság legkifinomultabb formája?

Százezres tiszta helyiség

Gazdasági válság ide vagy oda, a hidegháború óta nem látott intenzitással folyik az űrverseny - immáron több új szereplővel. Van-e esélye az Európai Uniónak meghatározó szereplővé válni abban a versengésben, amelyben az asztronautika hagyományos szereplői, az Egyesült Államok és Oroszország mellett Kína és India is babérokra tör? A kis nemzetek összefogása nélkül semmiképp. Ezt az együttműködést hivatott előmozdítani az Európai Űrhivatal, amelynek hollandiai kutatóközpontjában jártunk.

Lomnici praktika

Négyszáz évvel ezelőtt, 1609. augusztus 25-én mutatta be Galileo Galilei maga készítette távcsövét Velencében. Az eszköz segítségével az égi jelenségeket soha nem látott részletességgel tudták a csillagászok megfigyelni, megszületett a modern asztronómia. Az évforduló tiszteletére 2009 a csillagászat nemzetközi éve. Ellátogattunk Európa különleges obszervatóriumába a Tátrában.

Kiemelt bejegyzés

Többé nem frissülő blog

Ez a blog többé nem frissül. Az új cikkek új helyen, a molnarcsaba.wordpress.com címen érhetők el.

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Egyéb. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Egyéb. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. december 1.

Karórába beszélve telefonálni

Megtenné a kedvemért, 007, hogy most az egyszer egy darabban hozza vissza a kocsit? Új a festés! – mond valami hasonlót minden James Bond-film elején Q, az őfelsége titkosszolgálatának szupermodern felszereléséért felelős mérnök. A héten a magyar mozikban új résszel jelentkező Bond fél évszázados mozikarrierje során a legtöbb kütyü, amely annak idején a sci-fi tárgykörébe tartozott, mára megvalósult.

2015. október 2.

Felemás benyomások Máltáról

Egyszerre él az angol, az olasz és az arab hagyomány Máltán, a Földközi-tenger Budapestnél kisebb területű szigetországában. Az egykor uralkodó lovagrend épületei, legendái és az erős katolicizmus szimbolikája belengik a középkori városkák szűk utcáit, de a mediterrán strandok rajongói is találhatnak kedvükre való fürdőhelyeket. Ugyanakkor a turistaközpontoktól alig távolodva már a szegénység, a romlás zavaró látványával szembesülhet az utazó.

2015. augusztus 22.

A Csatorna-szigeteket áthatja a történelem

A Brit-szigetek és Franciaország között fekvő Csatorna-szigetek, Jersey és Guernsey és néhány kisebb sziget közelségük dacára rendszerint elkerülik mind az Észak-Franciaországba, mind a Dél-Angliába utazók figyelmét. Pedig mintha egy sehová sem tartozó, függetlenségét elsődlegesnek tartó mesebeli királyságba csöppenne ott a látogató. A szigetek természeti adottságai, éjszakai életük és a világ egyik legkülönlegesebb állatkertje mind ideális helyszínt teremtenek egy igazán szokatlan kiránduláshoz.

Ki vagy rúgva!

A következő amerikai elnökválasztást megelőző kampány legérdekesebb figurája a milliárdos vagyona dacára showmanként ripacskodó Donald Trump. A mexikói bevándorlókról tett rasszista megjegyzései egekbe röpítették népszerűségét az erre vevő republikánusok körében, de a háborús hős John McCain szenátorra mért becsmérlő szavai akár végzetes hibának bizonyulhatnak. Múltjában pedig szép számmal találunk szennyest, amit ellenfelei bármikor a nyakába boríthatnak.

2015. augusztus 17.

Tom, Dick és Harry

Gyakorlatilag minden börtönből meg lehet szökni – persze kell hozzá pénz, motiváció s néhány jó kapcsolat. A Köpcös becenéven ismert mexikói drogbáró minapi távozása a Mexikóváros melletti fegyintézetből korántsem a legelképesztőbb szökés a történelemben.

2015. augusztus 2.

Csillagok, sávok

Két világraszóló esemény, két lobogó: az Egyesült Államokban a konföderációs zászló a Charlestonban kilenc fekete hívőt meggyilkoló Dylann Roof, a szivárványos lobogó, a homoszexuálisok szimbóluma pedig a legfelsőbb bíróság melegházasságot legalizáló döntése kapcsán került reflektorfénybe. Cikkünkben e két, tökéletesen ellentétes jelentéstartalommal bíró jelkép történetét idézzük föl.

2015. július 12.

Rózsaszín iszap

Jamie Oliver tévészakács évek óta kampányol Amerikában a McDonald’s ellen. A gyorsétteremlánc ottani üzleteiben ugyanis ammónium-hidroxidot használtak abból a célból, hogy a marhahús egyébként fogyaszthatatlan (vagy legalábbis hulladéknak minősíthető) részeiből egységes pépet, Oliver szavaival „rózsaszín iszapot” készítsenek. Ezt a pépet ezután belekeverték a darált marhahúsba, így csökkentették a hús feldolgozása közben keletkező selejtet. Az ammónium-hidroxidot nem csak a McDonald’s használja, az élelmiszeriparban széles körben alkalmazzák a termék kémhatásának beállítására, kelesztésre és tartósításra is. Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerügyi hatóság (FDA) besorolása szerint „általánosan biztonságosnak tekintett” adalékanyagnak minősül, tehát nem mérgező. Ennek ellenére persze a vásárlók megtévesztése is felvethető, amikor marhahúsnak adnak el olyan, egyébként ehetetlen részeket (inakat, zsírt, mócsingokat), amelyeket ammónium-hidroxiddal oldottak pépessé.
A McDonald’s legnagyobb amerikai konkurensei, a Burger King és a Taco Bell – amelyek ugyancsak hasonló gyakorlatot folytattak – már korábban bejelentették, hogy felhagynak a vegyszer alkalmazásával. Nemrégiben a McDonald’s is megváltoztatta a receptet, és ígérete szerint többé nem használ ammónium-hidroxidot. Állításuk szerint e lépésnek semmi köze sincs bármiféle tévés kampányhoz, mindössze a minőség jobbítása érdekében léptek. Ám ezt vajmi kevesen hiszik el.

2015. április 11.

Tambora haragja

Kétszáz évvel ezelőtt, 1815. április 10-én tetőzött az írott történelem legnagyobb vulkánkitörése, az indonéziai Tambora katasztrófája. Emberek százezrei haltak meg a kitörés következtében, sok ezer kilométerre a helyszíntől is. A föld éghajlata évekre megváltozott. Hasonló katasztrófa nem zárható ki a jövőben sem.

Két busz az Andrássy úton

Száz éve indult meg a budapesti menetrend szerinti buszközlekedés. Ezzel a főváros a külföldi metropolisok, de több magyar város évekkel korábban elindult tömegközlekedési buszjáratait próbálta utolérni. A háború azonban, mint az élet sok más területén, ebben is törést okozott.

2015. július 11.

A kukkolás kora

A magyar televíziók által gyártott valóságshow-k sokak számára vállalhatatlanul primitívek, pedig sehol sincsenek e tekintetben sok külföldi produkcióhoz képest. Tetszik vagy sem, az egekben szárnyaló nézettségi adatok fényesen bizonyítják, hogy van igény efféle műsorokra. Az viszont korántsem egyértelmű, hogy milyen szociológiai folyamatok húzódnak e népszerűség hátterében.

Éjfél után nulla

Az Alan Turing életéről és a német Enigma rejtjelező készülék üzeneteinek megfejtéséről szóló Kódjátszma című filmet a minap mutatták be a magyar mozikban. A film, bár történelmi hűsége enyhén szólva is megkérdőjelezhető, sikeresen juttatja célba üzenetét a frontvonalak mögött harcoló hősökről és a valaha élt egyik legcsillogóbb elme személyes tragédiájáról.

Hasadó információk

Öt évre ítélték azt az argentin származású amerikai atomtudóst, aki meglehetősen kutyaütő módon próbált meg nukleáris titkokat eladni Venezuelának. Ha ugyanezt tette volna fél évszázaddal ezelőtt, talán az életével fizet. Az atomkorszak története a legjobban őrzött, mégis ellopott titkok históriája.

Földönbelüliek

Az amerikai kormány nyilvánosságra hozott 130 ezer oldalnyi anyagot a légierő múlt század közepén elzárt ufóaktáiból. Az interneten bárki számára kutathatóvá vált iratokban természetesen semmi bizonyíték nincs az értelmes idegenek létezésére. Ez azonban biztosan nem fogja kedvüket szegni az összeesküvéselmélet-hívőknek és a rajtuk nyerészkedő csalóknak.

Géphang

A napokban mutatják be a mozik a Stephen Hawking fizikus életéről szóló A mindenség elmélete című filmet. Ő a világ talán legismertebb tudósa – de az biztos, hogy az elméleti fizikusok között a leghíresebb. Bár kétséges, hogy népszerű könyveinek tízmilliós rajongótábora valójában mennyit fogott föl elméleteiből, Hawking mára a popkultúra ikonjává vált.

Sherryhordó és teavíz

Az egyik legtekintélyesebb whiskyévkönyv sokak legnagyobb meglepetésére nem skót vagy amerikai, hanem japán párlatot választott 2014 legjobbjának. Az ízig-vérig nyugati ital nemcsak hogy meghonosodott a világ legkeletibb országában, de a japánoknak tökéletesíteniük is sikerült a gyártását.

Ez a gyerek bolond?

A természetbúvár Korfun töltött gyerekkoráról és egzotikus állatgyűjtő expedícióiról írt könyvei talán népszerűbbek Magyarországon, mint Angliában. Durrell gyerekek nemzedékeiben tudatosította, hogy a föld állatvilágát a kihalás réme fenyegeti, de van megoldás.

Ostromlott kalózöböl

A svéd rendőrség akciója nyomán talán most végleg bezár a világ leghíresebb fájlcserélő internetes oldala, a The Pirate Bay. A zenék, filmek illegális terjesztését szolgáló oldal soha nem csökkenő népszerűsége mutatja, hogy az átlagemberek nem tekintik lopásnak a szellemi tulajdonjog megsértését.

Mi vár ránk?

Természetes vágya az embernek, hogy lássa, mit várhat a jövőtől. Mindig is voltak olyanok, akik megkísérelték megválaszolni ezeket a kérdéseket – több-kevesebb sikerrel. A jóslás népszerűsége semmit sem csökkent az elmúlt évszázadok során, de ma már jövőkutatásnak hívják e tevékenységet. A jövőkutatók nem véletlenszerű események (például kártyavetés vagy a megszáradt kávézacc mintázata) alapján jelzik az elkövetkező történéseket, hanem a jelenkori folyamatokat igyekeznek továbbgondolni. Kritikusaik szerint éppen ez jelenti a jövőkutatás legnagyobb korlátját: az emberek mindig úgy képzelték el a jövőt, hogy az a kortárs vívmányok fejlesztésén fog nyugodni. Holott a valóságban a fejlődés legerősebb mozgatórugói éppen a semmiből előtörő, szinte előkép nélküli felfedezések, amelyek teljes paradigmaváltást hoznak magukkal a világban. A jövőnézés mégsem értelmetlen időtöltés, hiszen általa számot vethetünk világunk helyzetével, és a jó vagy épp a rossz forgatókönyvek felvázolásával tudatosan alakíthatjuk sorsunkat. Cikkünkben néhány, az emberiség számára fontos területen tekintjük át az elképzelhető történéseket.

A 610-es tartály

Harminc évvel ezelőtt történt a történelem legtragikusabb ipari katasztrófája. Az indiai Bhopálban működő növényvédőszer-gyárból irdatlan mennyiségű metil-izocianát gáz szabadult ki, gyakorlatilag gázkamrává változtatva a város szegények lakta negyedét. Ezrek haltak meg azonnal. Az áldozatok igazukat keresik mind a mai napig, a felelősök gyakorlatilag büntetlenek maradtak.

Hadállások

Évtizedek tűzzel-vassal, esetenként szép szóval vívott, dollárszázmilliárdokat felemésztő drogháborúja mintha eredménytelen lenne. Afganisztánban rekordtermést takarítanak be, Mexikó káoszba fullad az állammal összefonódott drogkartellek szorításában. Az interneten keresztül bárki kényelmesen vásárolhat drogokat.