Lopva nőszők

Darwin fő művének, A fajok eredetének megjelenése előtt száz évvel az egyre sokasodó felfedezések hatására a svéd botanikus, Carl von Linné saját korábbi álláspontját is megváltoztatva felvetette az élőlények változásának lehetőségét. Bár az evolúció felfedezéséig nem jutott el, az állatok és a növények rendszerezésében elért eredménye csak Darwinéval vethető össze.

Szociális agy

Bár már régen nem vadászunk mamutokra, és gyűjtögető életmódot is legfeljebb a Tescóban folytatunk, agyunk továbbra is a kőkorbeli életünkhöz alkalmazkodott, állítja a világ egyik legismertebb humánetológusa, Robin Dunbar. A kutatóról nevezték el az emberi viselkedésevolúcióban alapvető Dunbar-féle számot is. A tudóssal a Rómában rendezett evolúciós konferencia szünetében beszélgettünk.

Cukorgolyócskák

A homeopátiás gyógyszerek gyártói a héten támadásba lendültek: európai uniós szintről igyekeznek arra kötelezni a tagállamokat, hogy bizonyítatlan hatékonyságú készítményeiket részben a gyógyszerkasszák fizessék. Eközben sokan semmit sem tudnak a homeopátia mögött rejlő elvekről, hiszen a reklámok csak e szerek kíméletességét hangsúlyozzák. Mi a homeopátia? Az orvoslás forradalma, vagy a sarlatánság legkifinomultabb formája?

Százezres tiszta helyiség

Gazdasági válság ide vagy oda, a hidegháború óta nem látott intenzitással folyik az űrverseny - immáron több új szereplővel. Van-e esélye az Európai Uniónak meghatározó szereplővé válni abban a versengésben, amelyben az asztronautika hagyományos szereplői, az Egyesült Államok és Oroszország mellett Kína és India is babérokra tör? A kis nemzetek összefogása nélkül semmiképp. Ezt az együttműködést hivatott előmozdítani az Európai Űrhivatal, amelynek hollandiai kutatóközpontjában jártunk.

Lomnici praktika

Négyszáz évvel ezelőtt, 1609. augusztus 25-én mutatta be Galileo Galilei maga készítette távcsövét Velencében. Az eszköz segítségével az égi jelenségeket soha nem látott részletességgel tudták a csillagászok megfigyelni, megszületett a modern asztronómia. Az évforduló tiszteletére 2009 a csillagászat nemzetközi éve. Ellátogattunk Európa különleges obszervatóriumába a Tátrában.

Kiemelt bejegyzés

Többé nem frissülő blog

Ez a blog többé nem frissül. Az új cikkek új helyen, a molnarcsaba.wordpress.com címen érhetők el.

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Glossza. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Glossza. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. július 1.

Fohász a fényért

Amikor már a sült krumpli közmondásos olcsóságát is veszély fenyegeti, azt kell mondjuk: ami sok, az sok. Hadd fogalmazzuk meg kristálytisztán a véleményünk: nem támogatjuk ezt az időjárást! Az esőnek minél előbb el kell állnia. Ha hosszan tartó napsütést túlzás volna is kérni, a legtöbben már egy kis változékonysággal is beérnék – így lamentál a világ egyik vezető politikai napilapjától meglehetősen szokatlan módon a londoni The Times múlt szombati számában a brit fővárost hosszú ideje sújtó, még angol mérték szerint is pocsék időjáráson. Bár a szerkesztőségi cikk a burgonyatermést veszélyeztető és így a hagyományos angol fish and chips (sült hal krumplival) árát emelő esőt említi, a rossz időjárás a jövő héten kezdődő londoni olimpia miatt érinti rendkívül kellemetlenül a briteket.

Patália

Ha állatkínzásról érkeznek hírek, a szokásos szereplők a nemtörődöm, zsugori, önjelölt sintér és a kutyái vagy a hasonlóan jellemezhető állattartó és lovai, szamarai. Ilyenkor egyértelmű az eset morális megítélése, hiszen már az első pillanatban látszik, hogy a vétkes ember nem megfelelően bánt állataival, magukra hagyta, esetleg bántalmazta is őket. Sokkal nehezebb igazságot tenni olyan esetekben, amikor az állatokat úgymond rendeltetésszerűen használják, de eközben azok olyan állapotba kerülnek – legalábbis látszólag –, amely az érzékenyebb lelkületű, az állatokhoz kevéssé értő megfigyelőkben a kínzás rémképét váltja ki.

2015. június 14.

Olajöböl

A Mexikói-öbölben történt olajfúrótorony-katasztrófa után 109 nappal végre optimizmusra okot adó hírek érkeznek. Az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörügyi Hivatal (NOAA) jelentése szerint a kiömlött olaj háromnegyedét már sikerült semlegesíteni. Legnagyobb része természetes úton lebomlott, illetve elpárolgott, kisebb részét összegyűjtötték, elégették vagy a tengerbe szórt vegyszerekkel kötötték meg. A továbbra is az öböl vizében lebegő 26 százaléknyi olaj valószínűleg nem jelent fenyegető veszélyt a környezetre. A fúrótornyot működtető British Petroleum, amely csaknem belerokkant az április óta tartó mentési munkálatok költségeibe, diadalittasan bejelentette, hogy hamarosan végleg sikerül tömíteni a tenger alatti sérült csövet nehéziszap és beton keverékével.

2015. június 5.

Déja vu

Egy klónozással foglalkozó amerikai biotechnológiai vállalat, a BioArts International pályázatot írt ki azzal az alig leplezett céllal, hogy bekerüljön a hírekbe. A cég a klónozásra legérdemesebb kutyát kereste, amelynek gazdája vissza szeretné kapni kedvencét annak hamarosan bekövetkező halála után. A versenyt Trakr, a német juhász nyerte, amely mentőkutyaként az utolsó túlélőt találta meg 2001. szeptember 12-én a New York-i Világkereskedelmi Központ romjai alatt. Miután Trakr néhány hónappal ezelőtt elpusztult, a korábban levett DNS-minta segítségével klónozták, ami ma már rutineljárásnak számít.

2015. június 4.

Muszájszatyor

Köszönjük szépen, nem kérünk zacskót, hoztunk otthonról – mondjuk jó előre, de így sem tudjuk megelőzni a pénztáros reflexszerű mozdulatát, amellyel három-négy szatyrot tép le az előtte fekvő kupacból.
– De ingyen van – feleli a pénztáros, miután megállt a szatyrokkal teli keze a levegőben. Mereven nézi maga előtt a pénztárgép lézersugarait visszaverő tükröt, de így is egyértelmű, hogy ebben a pillanatban gyűlöl bennünket.
Mi ellenállunk ennek az érvnek is, és félrelökjük az útból a zacskókat, amelyeket kérésünk ellenére elénk dobott. Leméri a krumplit, amit vettünk, majd a lejtős rámpán felénk gurítja. A tasak elszakad, és a gumók szétgurulnak.
– Még mindig nem kérnek zacskót? – néz ránk most először széles mosollyal a pénztáros.