Ha állatkínzásról érkeznek hírek, a szokásos szereplők a nemtörődöm, zsugori, önjelölt sintér és a kutyái vagy a hasonlóan jellemezhető állattartó és lovai, szamarai. Ilyenkor egyértelmű az eset morális megítélése, hiszen már az első pillanatban látszik, hogy a vétkes ember nem megfelelően bánt állataival, magukra hagyta, esetleg bántalmazta is őket. Sokkal nehezebb igazságot tenni olyan esetekben, amikor az állatokat úgymond rendeltetésszerűen használják, de eközben azok olyan állapotba kerülnek – legalábbis látszólag –, amely az érzékenyebb lelkületű, az állatokhoz kevéssé értő megfigyelőkben a kínzás rémképét váltja ki.
Ez történt nemrégiben Svédországban, ahol a helyi MSN internetes hírportál beszámolója szerint a Budapesttől 1800 kilométerre lévő Amal városának rendőrségét egyik nap azzal riasztották a helyi aggódó polgárok, hogy magyar huszárok jelentek meg az utcákon, szörnyű állapotban lévő lovakon. A beszámoló szerint a két magyar férfi és egy nő valamiféle katonai népszerűsítő kampány részeként Magyarországról indultak, és végig lóháton tették meg a hosszú utat. Bár az útvonalukat nem részletezte a svéd cikk, minthogy elmondásuk szerint Finnország, majd a balti országokon keresztül terveztek hazatérni Magyarországra, feltételezhető, hogy Németországon, esetleg Dánián keresztül közelítették meg Svédországot.
Az akció részleteiről ennyit tudunk. A svéd rendőrök, vélhetően az eljárásrendet követve, kihívták az állatorvost, aki szerint a lovak lába, patája a hosszú úton súlyosan sérült, fölhólyagzott, maguk a lovak pedig lesoványodtak, így legalább két hónapot vesz igénybe a fölépülésük. A két férfit és a nőt állatkínzás gyanújával letartóztatták, és annak ellenére, hogy ők kitartóan bizonygatták, hogy eszük ágában sem volt kínozni a lovakat (lévén azok a közlekedési eszközeik), három napig fogva tartották őket. Már szabadultak, de elképzelhető, hogy vádat emelnek ellenük. A lovak még ott lábadoznak, valószínűleg Magyarországnak kell gondoskodnia hazaszállításukról.
Az eset sokat elmond az ember lovakhoz és általában az állatokhoz fűződő viszonyának döbbenetes változásáról az elmúlt évszázad során. A változás okait említeni sem érdemes: a ló mára Európa nagy részén használati „tárgyból” rekreációs eszközzé változott. Ember melletti státusa pedig az összes többi hobbiállat közül kiemelkedett. Jóléte, életkörülményei és halála láthatóan még a kutyák életénél is jobban érinti legtöbbünk lelkét. A háborús történelmi filmekben hiába lövik az egyre realisztikusabban ábrázolt csatákban halomra az embereket, az alattuk nyargaló lovak véletlenül sem kapnak golyót. Hogy erről minden néző megbizonyosodhasson, miután annak rendje és módja szerint meghalt a lovasuk, ők fölpattannak a földről, és még mindig a kereszttűzben boldogan elügetnek.
A lovak szinte emberi szerepet töltenek be sokak gondolkodásában. Ezt jól mutatja Hickstead esete. A tizenöt éves mén egyike volt a díjugratás legnagyobb sztárjainak az utóbbi években. Kanadai lovasával, Eric Lamaze-zal szinte mindent megnyertek, amit csak lehetett, többek között olimpiát is. Aztán váratlanul – tavaly november 6-án – egy veronai versenyen ezrek szeme láttára összeomlott, lába görcsbe merevedve rázkódott a homokban, és percek alatt vége volt. Mint kiderült, megrepedt az aortája. Eközben minden úgy történt, mint amikor egy autóversenyző vagy futballista életéért küzdenek a mentők. Pokrócokkal próbálták eltakarni a lovat a nézők elől, beszüntették a versenyt, és a döbbenet még a televízión keresztül is tapintható volt. Az Eurosport néhány nappal később gyászzenével kísért emlékműsort szentelt Hicksteadnek, amelynek keretei, az ott elhangzott méltatások pontosan megfeleltek volna egy elhunyt ember búcsúztatására is. Lamaze még 2006-ban nyilatkozott így lováról, miközben konzekvensen az emberi személyes névmást (he) használta: „Ő egy nagyszerű ló, és remek versenyző. Nagyon jó a személyisége, és nagy élmény lovagolni, mert tökéletesen ismerjük egymást.”
Reméljük, a Svédországban lábadozó lovak életüket hasonló szeretetben élhetik le. Még akkor is, ha nem kínozták őket, csak úgy bántak velük, ahogy azt néhány évszázaddal ezelőtt a világon mindenhol természetesnek tartották volna.
2012. július 7.
