Kiemelt bejegyzés

Többé nem frissülő blog

Ez a blog többé nem frissül. Az új cikkek új helyen, a molnarcsaba.wordpress.com címen érhetők el.

2015. július 12.

Fogoly a tokiói rádióban

Egy könyv olykor jobb annál, mint amit a szerzője gondol róla. Pontosabban jobban tesszük, ha a benne leírt történeteket nem az író által ránk erőltetni próbált szemüvegen át olvassuk, és nem sokat törődünk a valóban elképesztő kalandjaiból leszűrt életbölcsességével. Louis Zamperini Ne add fel, ne törj meg! című kötetére sokszorosan igaz ez.

Zamperini Amerikában a háborús hős prototípusa volt tavalyi, 97 éves korában bekövetkezett haláláig. Középtávfutóként részt vett az 1936-os berlini olimpián, ahol Hitler személyesen akart vele kezet fogni. Ismertséget mégis a második világháború hozott neki. Miután a B–24-es bombázó, amelyen szolgált, az óceánba zuhant, és a legénység nagy része meghalt, Zamperini és két társa több mint egy hónapon keresztül hánykolódott egy gumicsónakban. Eközben esővizet ittak, nyers halat és albatroszt ettek.
Egyikük már halott volt, amikor a japán uralom alatt lévő Marshall-szigeteken partra evickéltek, és hadifogságba estek. Zamperini a háború utolsó két évét japán hadifogságban töltötte, táborról táborra szállították, gyakran bántalmazták, éheztették. A táborparancsnok, akit az író Madárnak nevezett el, hosszasan kínozta, de az amerikai nem hagyta el magát, nem tört meg. Propagandacéllal a tokiói rádióban is beszélhetett (hiszen olimpikon volt), de miután az előre megírt szöveg felolvasását visszautasította, büntetőtáborba helyezték át, ahol megint csak a Madár gúnynevű parancsnokkal találta szemközt magát. A történetéből Angelina Jolie forgatott filmet Rendíthetetlen címmel.
Louis Zamperini a háború után úgynevezett inspirációs beszédekkel turnézott szinte a haláláig. A háborús élményeiből merített nagy ívű gondolatait adta át stadionokat megtöltő hallgatóságának. A bölcsességek lényegét teljes egészében összefoglalja a jelen kötet címe, s árnyalják az olyan észrevételek, melyek szerint az emberen magán múlik, hogyan tekint a sorsára, és fontos, hogy meglássuk a dolgok jó oldalát; stb.
Zamperini bölcsessége nem létezik, vagy legfeljebb a hímzett falvédők szintjén áll. Viszont valóban lezuhant a repülővel, valóban túlélt negyven napot a nyílt tengeren, valóban megjárta a japán fogolytáborok poklát, és a háború után is olyan élményekben volt része, amelyek különlegessé teszik történetét. Ezek miatt érdemes elolvasni a könyvét.
(Louis Zamperini–David Rensin: Ne add fel, ne törj meg! Trubadúr, Budapest, 2015. Ára: 2990 forint)

2015. április 11.