Hogyan kerülhet a varázslók, törpék és láthatatlanná tévő gyűrűk fantáziavilágában játszódó művek írója a magyar egyetemek irodalmi tanszékeire? Talán úgy, hogy Magyarországon felnőtt A gyűrűk ura regényeken nevelkedett generáció, amely helyet követel neki a tudományos vitákban is.
Ha megfilmesítenek egy regényt, az vagy nagyon jót tesz a népszerűségének, vagy nagyon rosszat. Bár az igazán elkötelezett rajongók általában fanyalognak imádott művük moziváltozata láttán, A gyűrűk ura esetében ez korántsem általános. Sokuknak tetszett a film, sőt némelyek éppen azt emelik ki legnagyobb hibájaként, hogy készítői túlságosan ragaszkodtak a regény cselekményéhez. Mindenesetre a filmtrilógia tíz évvel ezelőtti bemutatója John Ronald Reuel Tolkien műveinek valóságos reneszánszát indította el. Világszerte Tolkien-társaságok alakultak, amelyek szándékuk szerint ápolják, népszerűsítik az író életművét.
A szerző, John R. R. Tolkien az Oxfordi Egyetemen tanított angol nyelvet és irodalmat, illetve nyelvészetet. Aprólékos műgonddal építette fel regényeiben azt az univerzumot, amelyben hősei a gonosz erőivel vívott apokaliptikus háború közepén találják magukat. Ehhez a kitalált világhoz nyelveket alkotott, és a mesében felbukkanó népek, lények történelmét, mitológiáját, sőt hősköltészetét is megteremtette. A regényfolyam első része, A hobbit már a második világháború előtt megjelent. Az igazi sikert azonban A gyűrűk ura trilógia hozta el, amelyet 1954–55-ben adtak ki először. A gyűrűk ura a hatvanas-hetvenes években világsiker lett, százmillió példányt adtak el belőle.
Ami a magyar kiadást illeti, az 1982-es első kiadástól kezdve húsz éven keresztül A gyűrűk ura ismert volt ugyan hazánkban, de csak a fantasy műfajhoz vonzódó olvasók között vált kultuszkönyvvé.
Réz Ádám műfordító ismerte a művet, és a szerző halála után nem sokkal megegyezett a Gondolat Kiadóval a fordításról. Megalkotta a magyar változat kereteit, benne a gyakran szójátékos nevű szereplők, helyek elnevezéseivel. Halála miatt azonban már az első kötet fordítása is félbemaradt. A munkát Göncz Árpád vette át, aki befejezte az első kötetet, és a fennmaradt két részt is lefordította.
Nálunk az általános elismerést (vagy divathullámot) a Peter Jackson rendezte filmváltozat tíz évvel ezelőtti bemutatása hozta el a műnek, a Magyar Tolkien Társaság is ekkor alakult.
Mi teszi különlegessé ezeket a klubokat (azaz Tolkien rajongóit), hiszen se szeri, se száma a hasonló fantázia (a műfaj elterjedt angol elnevezésével: fantasy) szülte regényeknek? A tízéves Magyar Tolkien Társaság a minap tartotta negyedik konferenciáját Budapesten, a Károli Gáspár Református Egyetem Anglisztika Intézetével együttműködve. Ott próbáltunk ennek a kérdésnek utánajárni. Illetve annak is: fél évszázaddal A gyűrűk ura megjelenése után el lehet-e helyezni ezt a könyvet a szépirodalmi könyvespolcokon?
– Bár egzakt módon természetesen nem igazolható, hogy Tolkien művei jobbak lennének a XX. század második felében született fantasy műfajú regényeknél, az mindenesetre beszédes lehet, hogy egyértelműen a legnépszerűbbek, ezeket adták ki a legtöbbször, a legtöbb példányban – mondja Füzessy Tamás, a Magyar Tolkien Társaság tagja, számos, az író munkásságával kapcsolatos kötet fordítója, szerkesztője. – A társaság léte is arra épül, hogy, bár nem tudjuk megfogalmazni, pontosan miben, de úgy érezzük, Tolkien művei valamiben különlegesek, másképp érintenek meg bennünket, mint a többi hasonló alkotás.
Az sem egyértelmű, hogy Tolkien művei a szigorúan vett fantasy műfajba sorolandók-e. Egyes kutatók szerint, ha egy könyvben varázslók, szörnyek és törpék szerepelnek, akkor az alkotás műfaja mindenképpen ez. A definícióval azonban bajok vannak, hiszen ennek alapján például az ókori eposzok is fantasynek minősülnének, amitől valószínűleg számos klasszika-filológus a szívéhez kapna. A gyűrűk ura és társai ugyanis számos tekintetben különböznek a többi hasonlónak tetsző műtől. Ahogy a fantasy elnevezése is mutatja, ezek a művek általában kitalált világban játszódnak, és hangsúlyozottan a fantázia szüleményei, közvetlen kapcsolatuk nincs a valóságos világgal. Tolkien regényei azonban itt, a földön játszódnak valamikor a régmúltban. Az időpontot nem szívesen jelölte meg, de ha kérdezték, általában öt-hat ezer évvel ezelőttre datálta a cselekményt.
– Tolkien mítoszt kívánt teremteni. Mítoszt abban az értelemben, hogy a cselekményt a régmúltba, az aranykorba helyezte, és ennek fényében szándékai szerint új értelmet nyernek a jelenkor történései. Ez a fajta filozófiai keretrendszer szinte példátlan a többi fantasyíró műveiben – tartja Füzessy Tamás. – Első hallásra egy könyv, amely annak bizonyításáról szól, hogy jónak lenni sokkal jobb, mint rossznak, és a végső cél, az Isten felé való törekvés vélhetően nem hangzik túl izgalmasnak. Ennek ellenére kétségtelen, hogy Tolkien nagyobb hatással volt a fantasy műfajra, mint bárki más. A többi író hozzá képest definiálja önmagát.
– Fantasyt Tolkien után nem lehetett úgy írni, mint előtte. A gyűrűk ura az én értelmezésemben viszonylag egyszerű eszközökkel megírt szórakoztató szöveg, amely azonban olyan rétegeket rejt magában, ami nem csak a szórakozni vágyók számára érdekes – teszi hozzá a konferencián ugyancsak előadó Kelemen Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem összehasonlító irodalomtudományi tanszékének vezetőhelyettese. – A cselekmény kliséi azonban jelentősen megcsontosodtak az évtizedek alatt, az új fantasyíró-nemzedék éppen e kliséket akarja föltörni. Bár a szakirodalom jelentős része Tolkient fantasyírónak tekinti, én nem. Szerintem ő úgynevezett szimulákrum regényeket írt, amelyekben korábbi, ismert műfajok eszközeit, elemeit használta föl, mondhatni, ezeket szimulálta, hogy ezáltal valami újat teremtsem.
A legtöbb unalomig ismert fantasyklisét Tolkientől eredeztetik tehát. Bár sok mitológiai, népmesei, sőt bibliai motívumot használt műveiben, A gyűrűk ura központi cselekményszála, miszerint különféle lények (emberek, törpök, tündék) együtt indulnak kalandos küldetésre, egyedülálló volt keletkezésekor, a XX. század közepén. Szereplői származása azonnal meghatározza mentalitásukat is. Kritikusai gyakran éppen a jellemek polarizáltságát vetik a szemére, számára elképzelhetetlenek lettek volna a gonosz tündék vagy a jó orkok. A későbbi fantasy – nem kis részben szándékosan Tolkiennal szemben – kiegyenlítésre törekszik, ezért vált árnyaltabbá benne a szereplők személyisége. Tolkien szereplői egyszerűségének az az oka, hogy az író sok kutató szerint erkölcsi példázatot, didaktikus, morális példamutatást kívánt írni, nem puszta kalandregényt.
Itt elérkezünk a Tolkien-életmű irodalomtudományi körökben legtöbb vitát kiváltó vetületéhez. Köztudott, hogy John Ronald Reuel Tolkien elmélyülten gyakorolta katolikus hitét. Kézenfekvő tehát műveit ennek fényében értelmezni, és így a bibliai motívumok mögött könnyen találhatunk teológiai üzeneteket. Kérdéses azonban, hogy ezek valóban ott vannak, vagy csak a prekoncepciókkal induló elemző látja bele őket.
– Tolkien teljes mértékben a katolikus tanítások szellemében írta a műveit – véli Füzessy Tamás. – Többször nyilvánosan – publikált levelek, interjúk formájában –, egyértelmű módon kifejtette erre vonatkozó szándékát. Sőt a konkrét párhuzam elemeit is részletezte, így a keresztény Szentháromság istenképének megjelenését a dramaturgiában. Élete legnagyobb megdöbbenése volt, hogy az emberek többsége ezt nem olvasta ki belőle. Talán az volt ennek az oka, hogy túl jó fantasyíró volt, és a mű túl izgalmasra sikeredett. A cselekmény így az olvasók többsége elől elfedte az erkölcsi üzenetet. A mögöttes tartalom megértését az is nehezíti, hogy Tolkien utálta az erőltetett allegóriákat. Sokan például a második világháborút látták A gyűrűk urában, pedig ennek alapmotívumai jóval a háború előtt elkészültek. Barátját, Clive Staples Lewist, a Narnia krónikáinak íróját azonnal besorolták a keresztény írók közé, de Tolkient nem. Éppen ezért kevesebb országban került indexre, mint Lewis. (A vasfüggönyön inneni megjelenést valószínűleg az sem siettette, hogy Tolkiennek nemcsak katolicizmusa, hanem antikommunista nézetei is közismertek voltak.)
– Tolkien A gyűrűk ura máig alapkiadásnak tekinthető kiadásához írott előszavában úgy fogalmazott, hogy ő semmi mást nem akart, mint szórakoztatni. Éppen ez a szerzői szándék teszi műveit a szélesebb közönség számára is befogadhatóvá, és véleményem szerint ezért nem érződik rajta az a filozófiai üzenet, amelyet azóta sok értelmező tulajdonít neki – fogalmazza meg ellentétes véleményét Kelemen Zoltán. – Az a vélemény, miszerint Tolkien mitológiát kívánt létrehozni, és teológiai üzeneteket közvetített, a szerző halála után megjelent A szilmarilok című regény előszavában tűnik föl először, amelyet az író fia, Christopher írt. Én nem értek egyet ezzel. Szerintem Tolkien nyelvzseni volt, és olyan szinten ismert számos holt és élő nyelvet, hogy maga is alkotott nyelveket. Hogy e nyelvek ne csak az ő dolgozószobájában éljenek, történeteket talált ki hozzájuk.
Kelemen Zoltán nem vitatja, hogy a szöveg tartalmaz bibliai, ógörög, germán mitológiai motívumokat, az apokalipszis képét, azt, hogy végül a legkisebb, leggyengébb szereplők mentik meg a világot. De a szövegből szerinte semmilyen vallásos példamutatásként értelmezhető üzenet, párhuzam a katolicizmussal nem olvasható ki.
– Teljes mértékben elutasítom a konkrét vallási értelmezéssel kapcsolatos álláspontot, de a saját kutatásaim alapján is nyilvánvaló a mitológiai források nagy jelentősége a szövegben – folytatja Kelemen Zoltán. – Megjelenik az exodus, a testvérgyilkosság, az új haza, az ígéret földjének elfoglalása.
Tolkien tehát az elvárható legnagyobb alapossággal alkotta meg műveinek, így A gyűrűk urának háttértörténetét, a cselekményből kiolvasható morális példamutatást. De nem kerülhetjük meg a kérdést, hogy e műnek, amely mégiscsak mese, amelyben varázslók és szőrös lábú hobbitok harcolnak szörnyekkel, hol a helye az irodalomtörténetben. Profánabb módon megfogalmazva: ponyva vagy szépirodalom? A magyar irodalomtudomány reakciója (ahogy a világon bárhol) vegyes.
– Sok olyan magyar irodalmár, aki nem olvasta őket, esetleg csak a filmeket látta, nem szereti, látszatjelenségként értékeli Tolkien műveit. Ellenben azok között, akik olvasták, kevesen vannak olyanok, akik ne tartanák irodalmi értelemben is jelentős műveknek őket. De ez nem jelenti azt, hogy a világirodalom legjelentősebb alkotásai közé kell helyeznünk őket – mondja Füzessy Tamás. – Sokan azért értik félre Tolkient, mert A gyűrűk urával azonosítják, holott ő A gyűrűk ura mitológiai előzményeit feldolgozó A szilmarilokat tekintette fő művének. Ennek befogadása azonban már korántsem olyan könnyű, mint A gyűrűk uráé. Azok a Tolkien-rajongók pedig, akik csak a kalandregényt látják műveiben, hamar lemorzsolódnak.
Tolkien valóban A szilmarilokat próbálta évekig elfogadtatni a kiadókkal, de azok első regénye, A hobbit (vagy az első magyar fordításban: A babó) sikerét látva inkább a hobbitok kalandjainak folytatását akarták. Hosszas alkudozás után az író fejet hajtott, így jelent meg A gyűrűk ura 1954–55-ben. A sors fintora, hogy ma a legtöbben ezt a regényt ismerik Tolkien munkásságából.
– A tudományos közösség egy része egyértelműen elutasítja Tolkient. Úgy látom, hogy az a réteg, amely elfogadja, többségében nem az irodalomtudósok köréből, sokkal inkább a néprajzkutatók, a kulturális antropológusok és a valláskutatók közül kerül ki – teszi hozzá Kelemen Zoltán. – Engem a szöveg szintjén érdekelnek a művei, hiszen általuk érdekes társadalmi jelenségek hajtóerőit lehet kutatni. Tehát kulturális jelenségként tartom fontosnak, de szerintem sem lehet a világirodalom legjobb művei közé sorolni őket.
Tolkien műveinek rajongóit a kívülállók hajlamosak egy kalap alá venni más kosztümös filmek híveivel. Ahogy a Harry Potter fantáziavilágában élő gyerekeket, akik varázslónak öltöznek, seprűn próbálnak lovagolni, és baglyot tartanak, a Tolkien-társaságok tagjait is felnőni képtelen gyerekekként képzeli el az ember. Bár a Károli Gáspár Református Egyetemen rendezett konferencián részt vevők egy részének ruházatán valóban felfedezhetők voltak a talán kelta hatású motívumok, egyikük pedig középkori viseletre emlékeztető inget hordott, varázslósüvegről szó sem volt.
Persze lehet, hogy a helyszín és az irodalomtudományi konferencia megkövetelte külsőségek okán a rajongók csak visszafogták magukat. Erre utalhat az is, hogy a társaság tagjai a Tolkien által kitalált nyelvek hangzásvilágába illeszkedő álneveket választanak maguknak.
– A társaság a tolkieni mitológia köré szerveződött internetes fórumokból nőtte ki magát. Ott pedig szokás, hogy a hozzászólók becenevet választanak maguknak. A jelenleg is használatos álnevek, az enyém például Ankalimon, innen származnak, később pedig már azok is választottak maguknak ilyen nevet, akik sohasem fórumoztak – mondja Füzessy Tamás. – A kívülállóknak biztosan furcsa, de a közösségen belül az számít igazán bensőségesnek, ha valakit a valódi nevén szólítunk. Csak azokkal teszünk így, akikkel a társaságon kívül is jó barátságban vagyunk.
2012. június 30.
