Zöld és kék hiperboloid

A barcelonai Szent Család- (Sagrada Família) székesegyházat az örökké tartó, soha be nem fejeződő építkezés tette rejtélyessé. A jelenlegi főépítész azonban a minap bejelentette: az építkezés végső szakaszához ért, és egy évtized múlva elkészülhet. Vajon a tervező, Antoni Gaudí elégedett lenne azzal az épülettel, amivé az előző évszázadban vált?


Az ügyfelemnek nem sürgős – nevetett mindig Istenre célozva Antoni Gaudí katalán építész, amikor már életében is a Sagrada Família átadásával nyaggatták. 1926-ban, amikor a 73 éves Gaudí imádkozni indult a közeli templomba, és útközben elütötte egy villamos, a bazilika már negyvenhárom éve épült. Akkor vélhetően senki sem gondolta, hogy a mester halála után 89 évvel ugyanez lesz a helyzet. Bár évtizedeken át stagnált az építkezés – vagy talán éppen ezért –, a Sagrada Família a világ egyik legismertebb temploma, Barcelona legfontosabb turistalátványossága lett.
Sok katalán szemében Gaudí a nemzeti azonosságtudat megtestesítője, egyenesen szent életű ember. Vannak, akik e státust hivatalossá is tétetnék. Húsz éve lobbiznak néhányan a katalán egyháznál, illetve a Vatikánban, hogy Gaudít előbb boldoggá, majd idővel szentté avassák. Sokáig állt az ügy, de az utóbbi időszakban mintha változóban lenne a Vatikán álláspontja a laikusok szentté avatását illetően. A kezdeményezés támogatói szerint az ehhez szükséges csodák is adottak. Csodának tartják ugyanis, hogy a Sagrada Família építésének eddigi 132 éve alatt egyetlen építőmunkás és látogató sem szenvedett balesetet, tudósít a BBC. Emellett többen állítják, hogy a székesegyházban tett látogatásuk alkalmával csodálatos módon meggyógyultak.
A cinikus kommentátorok szerint az építkezést jelenleg vezető főépítész, Jordi Fauli a minap a Sagrada Família történetének legnagyobb csodáját jelentette be: belátható időn belül elkészül!
Most úgy tervezik, hogy Gaudí halálának századik évfordulójára, 2026-ra befejezik a fontosabb építési műveleteket. Még hat tornyot kell addig fölépíteni, így összesen tizennyolc áll majd belőlük, olvasható a The Atlanticben. A templom még ekkor sem készül el teljesen, a díszítőelemek felhelyezése további négy-hat évet vehet igénybe. A legnagyobb, a Jézus Krisztus-torony 172 méterre magasodik majd, belsejét pedig üregesre építik, hogy a napfényt levezessék a templom terébe. Ezzel a Sagrada Família Európa legmagasabb temploma lesz.
A világítás esszenciális, hiszen Gaudí mindent megtett, hogy a bazilikába beáramló természetes napfény segítségével tökéletes atmoszférát teremtsen. Úgy tartotta, hogy a megvilágításnak pontosan a meditativitás és az ünnepélyesség határmezsgyéjén kell egyensúlyoznia. Ennek eléréséhez világítóablakokat tervezett, az épületen belül pedig a fényt visszatükröző üvegből, illetve zöld és kék csempékből álló hiperboloid (középen elkeskenyedő, alul és felül pedig kiszélesedő hengeres) szerkezeteket képzelt el.
Nem mindenki örül azonban a befejezés hírének, ahogy az eddigi évtizedekben is folytonos építészeti-művészeti vita övezte az egymást követő főépítészek elképzeléseit. A Sagrada Famíliát még el sem kezdték építeni, amikor kibékíthetetlen nézeteltérés támadt a megbízók (köztük az ötletgazda Josep Bocabella katalán kiadó) és az eredetileg felkért építész között. Ő neogótikus stílusban akarta felépíteni a templomot (amelyet kezdetben egyébként nem bazilikának szántak). A 31 éves Gaudí beugró építészként vette át ekkor a projektet, méghozzá a legenda szerint azért, mert kék szeme volt. Bocabella előzőleg ugyanis megálmodta, hogy a templomot egy metsző kék szemű építész építi fel.
Mások szerint a fiatal és olcsón dolgozó Gaudí megbízásakor a költségcsökkentés is szerepet játszhatott. Azt várták tőle, hogy rendbe szedve a dolgokat, egy évtized alatt befejezheti a munkát. Az új és ambiciózus építész e várakozásoknak nem felelt meg maradéktalanul, ugyanakkor csakhamar nyilvánvalóvá vált, hogy Gaudí grandiózus víziói a világ legnagyobb hatású építészei közé emelik, a barcelonai döntéshozókat pedig meggyőzte, hogy élete végéig támogassák elképzeléseit. A bazilika terveit minden apró részletükben megváltoztatta, a neogótikus stílust szecessziós elemekkel és a sok más művében alkalmazott „organikus” építészeti megoldásokkal keresztezte. Egyúttal jelentősen megnövelte tervezett méreteit.
Bár a mester szinte teljes későbbi karrierjét a templom építésének szentelte (miközben azért jutott ideje a modern Barcelona több ikonikus épületének megalkotására is), életében csak a homlokzat egy részét, illetve a tizennyolc tervezett torony közül mindössze egyet láthatott megvalósulni. Halálakor az épület tizenöt-huszonöt százalékos készültségi állapotban volt.
Spanyolország XX. századi történetében ezután szinte csak olyan esemény történt, amely valamilyen módon hátráltatta a Sagrada Família építését: polgárháború, politikai csatározások, krónikus pénzhiány, személyes és szakmai irigység, szűnni nem akaró ellenségeskedés a katalánok és Franco Spanyolországa között. A Gaudí képzeletében élő Sagrada Família sokak szerint akkor veszett el végképp, amikor a polgárháború idején, 1936-ban Barcelonában egy anarchista csoport esztelenül elpusztította a mester valamennyi hátrahagyott, hozzáférhető tervrajzát, makettjeit, feljegyzéseit. A későbbi évtizedek főépítészeinek így sokkal elnagyoltabb vázlatok, szóbeli visszaemlékezések, tanulmánymodellek és már Gaudí életében is meghaladott kezdeti tervek alapján kellett rekonstruálniuk az építész elképzeléseit. Ez biztosan nem sikerülhetett tökéletesen.
Vannak művészettörténészek, akik szerint ha Gaudí legutolsó vízióihoz hasonlítjuk, a Sagrada Família készültségi állapota nem nyolcvanszázalékos, ahogy hivatalos forrásból általában hallani, hanem talán ötven. A Guardiannek nyilatkozó építészek egyáltalán nem értenek egyet abban, hogy be kell-e fejezni az épületet (ahogy híres festők félbehagyott képeit sem jut eszébe senkinek kiegészíteni), és ha be is fejezik, nevezhető-e Gaudí művének. Némelyikük úgy gondolja, hogy ilyen sok idő után legfeljebb „interpretációnak” vagy egy „makett 1:1-es méretarányú változatának” tekinthető. Ugyanakkor az előző, 1985 és 2012 közötti főépítész, Jordi Bonet ennek ellenkezőjét gondolja: „Gaudí akarata egyértelmű: folytatni a bazilika építését. Ezt pedig a legnagyobb hűséggel tesszük elképzelései iránt.”
E – változó intenzitású – vita végigkísérte a XX. század nagy részét. A hatvanas években olyan építészóriások, mint Le Corbusier vagy Alvar Aalto petícióban követelték, hogy vagy állítsák le az építkezést (és a templomot félkész állapotban őrizzék meg), vagy bízzanak meg egy élő építészt azzal, hogy saját elképzelései szerint fejezze be, de semmiképpen se próbálják kitalálni, mire gondolt Gaudí, aki gyakran saját korábbi elképzeléseit is gyökeresen megváltoztatta. A petíciót nemcsak hogy lesöpörték, de a „marxista eretnekeket” megbélyegző francóista ellenpropaganda hatására abban az évben rekordmennyiségű magánadomány érkezett be az akkor már nyolcvan éve zajló építkezés folytatására.
A vita nem csak művészeti, hitbéli síkon folyik, ennél sokkal gyakorlatiasabb problémák is rendszeresen a felszínre törnek. Összességében ugyanis eurómilliárdokról van szó. Egyesek – figyelmen kívül hagyva a Sagrada Familía szakrális és hazafias értelmezését – pusztán financiális síkon közelítenek az építkezés jelentette évszázados konfliktusforráshoz. Egyszerűen megengedhetetlennek tartják, hogy egy bizonytalan művészeti megalapozottságú, elvileg is befejezhetetlen építkezési projektbe több mint százharminc éve számolatlanul öntik a pénzt, főként Spanyolország jelenlegi nehéz gazdasági helyzetében.
Az építési költségek (és a rég elkészült épületrészek állapotmegóvása) jelenleg évi 25 millió euróra (7,3 milliárd forintra) rúgnak, amelyet csak részben fedez az évi hárommillió turista által fizetett belépti díj, illetve a magánadományok. Azt pedig megbecsülni sem meri senki, hogy a XIX. század óta összesen mennyibe kerülhetett az épület.
A költségeknek a bejelentett befejezés sem szab határt. A templomban sokszor egymás mellett állnak olyan, több évtizednyi különbséggel felhúzott részletek, amelyek az építész szándéka szerint tökéletesen megegyezők lennének, miközben az esetenként húsz-harminc évnyi korkülönbség igencsak meglátszik állapotukon. Emiatt hiába bontják majd el 2026 körül az állványzatot, tűnnek el a daruk, a hivatalos átadási ünnepségek végeztével – természetesen sokkal kisebb hírverés mellett – újra felállványozhatják a templomot, és kezdődhet a restaurálás.
„Nem érzek csalódottságot amiatt, hogy életemben már nem leszek képes befejezni a templomot – mondta egyszer az egyre idősödő mester. – Megöregedtem, de lesznek, akik utánam következnek. Amit örökre meg kell őrizni, az a munka szelleme. A templom jövője az elkövetkező nemzedékeken fog múlni, amelyek egymásra ruházzák e szellemet, így segítve a templom megszületését.”

2015. november 14.