Drótok a víz alatt

Ma már természetesnek vesszük, hogy szeretteinket ugyanúgy fel tudjuk hívni egy fokvárosi vagy tokiói utcán, mint a szomszéd szobában. Az is magától értetődik, hogy az utazás előtt ellenőrizzük, nyitva van-e a minket érdeklő múzeum, és milyen menetrend szerint közlekednek a vonatok, bárhol is legyen úti célunk a világon. Pedig az interkontinentális kommunikáció meglepően sérülékeny. Az adatáramlás nagy része az óceánok alatt lefektetett kábeleken zajlik, méghozzá a rajtuk átfolyó adatmennyiséghez képest rendkívül kevés kábelen.

Sőt, e vezetékek bizonyos pontokon keresztezik is egymást, még kiszolgáltatottabbá téve az egész rendszert egy szándékos támadással vagy véletlen balesettel szemben, olvasható a Wired magazinban. Néhány jól irányzott csapással egész kontinenseket lehetne elvágni a világ többi részétől. Érthető hát az amerikaiak aggodalma annak láttán, hogy orosz kémhajók és tengeralattjárók az utóbbi időben egyre többször sertepertélnek a óceán alatti kábelek környékén.

95-99
százaléka a világ transzkontinentális adatforgalmának a tenger alatti optikai kábeleken keresztül történik. Ebbe beleértendő a honlapok elérése, az e-mail, a telefonhívások, a fax, az SMS, a táviratok. A műholdak az emberek között megvalósuló kommunikációban csak kis szerepet játszanak.

10 billió
dollárnyi pénzügyi tranzakció halad át a tenger alatti kábeleken minden egyes nap, minthogy a globális gazdaság készpénzforgalma manapság már szinte kizárólag elektronikus formában történik. A rendszer összeomlása praktikusan leállítaná a pénzügyi világ működését.

50
százalékkal emelkedett tavaly amerikai tengerészeti hírszerzői források szerint az óceáni adatkábelek környezetében megfigyelt orosz katonai aktivitás. Feltételezések szerint azt vizsgálják, hogy esetleges háború során hol és hogyan tudnák a kábeleket úgy megrongálni, hogy azt a lehető legnehezebb legyen kijavítani, írja a New York Times.

200
(publikus) kábel köti össze csupán a Csendes-óceán alatt Ázsiát, Ausztráliát és Amerikát, és sokszor igen közel futnak egymáshoz. Ugyanakkor természetesen biztosak lehetünk benne, hogy a nemzetközi egyezményekben rögzített kábeleken kívül titkos katonai összeköttetések is működnek az óceánok alatt.

1866-ban
fektették le az első távírókábeleket az Atlanti-óceán alatt, amelyek addig soha nem látott gyorsaságú öszszeköttetést tettek lehetővé Amerika és Európa között. Az azóta eltelt másfél évszázadban a kábelek ismert nyomvonala gyakorlatilag semmit sem változott. Az óceánfenék ugyanis jórészt feltérképezetlen terület, így a fenntartók igyekeznek a már jól ismert útvonalon fektetni az új kábeleket.

2
mini tengeralattjárót hordoz az orosz Jantar „oceanográfiai kutatóhajó”, amelynek felszereltségét a világ bármelyik tengerkutató intézete megirigyelhetné. Noha a Jantarnak az oroszok szerint semmi köze a kémkedéshez, az utóbbi hónapokban végigpásztázta az Egyesült Államok keleti partvidékét, majd az egyik legfontosabb transzatlanti kábel „földet érési” pontján időzött sokat a kubai Guantánamo mellett.

44
évvel ezelőtt az amerikaiak az Oroszország és Japán között fekvő Ohotszki-tenger alatt felfedeztek egy titkos kábelt, amelyet a szovjet nukleáris erők használtak, és tengeralattjárók segítségével sikerült is lehallgatniuk a kommunikációt. A tenger alatti kommunikáció tehát korántsem csupán az orosz hírszerzést érdekli.

60
százalékát a kábelszakadásoknak a hajók horgonyai és a hatalmas halászhálók okozzák. Ezeket elkerülendő nyomvonaluk valamennyi tengerészeti térképen pontosan fel van tüntetve, sőt bóják is jelzik helyzetüket. Persze azok a szabotőröket is segítik. A II. világháború idején az óceán alatti vezetékek rongálása a tengeri hadviselés rutinműveletei közé tartozott, de a háború vége után egyetlen szabotázs sem vált ismertté. Ami nem jelenti azt, hogy nem is történt.

2015. november 14.