Olykor elhangzik, hogy nem tudjuk hosszú távon fenntartani a génmódosított növények vagy GMO-k köztermesztésének tiltását. A napokban kirobbant és egyre terebélyesedő botrány is arra világíthat rá: lehetetlen megakadályozni a hazai kukoricatáblák „elszennyeződését”, ha több környező országban is legálisan vethető ilyen növény. A valóság azonban az, hogy viszonylag egyszerű óvintézkedéssel megőrizhető a GMO-mentes Magyarország.
Hosszú évszázadok óta küzdenek a földművelők a termést veszélyeztető növényi kártevők ellen. A fertőzések múltbéli forrásai ellen kifejlesztett védekező módszerek azonban hatástalanok az egyik kockázati tényezővel szemben. Ez az úgynevezett genetikai szennyezés. Akkor történik, amikor véletlenül keverednek, szakszóval hibridizálódnak egymással haszonnövényfajok. Ez a jelenség persze nem új, a mezőgazdaság kezdete óta jelen van. Akkor került mégis a figyelem központjába, amikor megjelentek az első genetikailag módosított (GM) növények. (E cikkben nem foglalkozunk azzal a mindmáig megválaszolatlan kérdéssel, hogy vajon ártalmas-e az egészségre a génmódosított növények fogyasztása. Azzal azonban szinte minden jóhiszemű iparági szereplő egyetérthet, hogy elsőrendű fontosságú a génmódosított és a nem génmódosított növényfajták genetikai tisztaságának védelme.)
Mindvégig szem előtt kell tartanunk, hogy százszázalékos tisztaság csak légmentesen zárt laboratóriumban képzelhető el. Minthogy a kukorica és a többi, tömeges méretekben termesztett növény is szabad földön terem, teljesen sohasem lehet kizárni a genetikai keveredést. Mindig lesz egy-egy különösen strapabíró virágporszem, amelyik a kedvező széljárást kihasználva messzi földre eljut, és ott megtermékenyít egy másik növényt. Az Európai Unió szabályozásában ezért a „GM-mentes” termény azt jelenti, hogy legalább 99,1 százaléka nem tartalmaz mesterségesen beültetett gént (tehát 0,9 százalékot tartalmazhat).
A gazdasági növények, bár sikeres fejlődésükhöz igénylik az ember gondoskodását, mégiscsak önálló életre és szaporodásra képes élőlények, bár nem mindig viselkednek úgy, ahogy azt elvárjuk tőlük. A GMO-mentességet célul kitűző Magyarország számára az egyik legfőbb veszély a főként a keleti határ mentén felmerülő, génáramlásnak nevezett természetes biológiai folyamat. Ez nem más, mint a gének átjutása egyik rokon fajból (vagy nemesített fajtából) a másikba.
Ilyen génáramlás nemcsak a vetőmagot felhasználó gazdák tábláiban, hanem – kellő körültekintés híján – a magokat előállító cégek földjein is előfordulhat.
– A génmódosítás ellenzőinek legfőbb érve a virágpor útján történő keveredés. Ha a pollen mesterségesen módosított géneket hordozott, a megtermékenyülés után az addig génmódosítástól mentes növény is módosított magokat fejleszt – nyilatkozta lapunknak Futó Zoltán, a Károly Róbert Főiskola Fleischmann Rudolf Kutatóintézetének igazgatója. – Az ilyen véletlen keveredés kiszűrését szolgálják a vetőmagok eredetét igazoló tanúsítványok. Származástörténetük a keresztezéstől kezdve a csomagolásig nyomon követhető, a zsákokat pedig fémzárakkal zárják le. Ám ha mégis felmerül a génmódosítás gyanúja, ezt csak laboratóriumi genetikai vizsgálatokkal lehet igazolni.
Kiszámíthatatlanabb veszélyforrás, ha a „szenynyeződés” nem vetőmag formájában érkezik, hanem a szél hozza át határainkon.
Hogy védekezhessünk a génáramlás ellen, pontosan ismernünk kell a mezőgazdasági növényfajok szaporodását. Minthogy hazánk esetében főként a szélbeporzású egyszikű növényfajokat, ezek közül is a kukoricát veszélyezteti leginkább a szomszéd államokból érkező genetikai szennyezés, erre a haszonnövényünkre kell koncentrálnunk. A kukorica, bár csak fajtársaival tud kereszteződni, a génáramlás által „közepesen-erősen” veszélyeztetett növényfaj. Ennek oka pollenjeinek élettartamában és szóródásuk átlagos hatókörében keresendő. Az egy-két hétig tartó virágzási időszak alatt kiszabaduló virágporszemek egy-két órán keresztül maradnak életképesek. Bár számos kísérletet végeztek, amelyekben azt próbálták meghatározni, hogy milyen messze lévő növényekig juthatnak el a pollenek, ezek eredményei igen ellentmondásosak. Mindenesetre a mért távolság 60 és 650 méter között volt, a pollenforrástól távolodva pedig rohamosan csökken a megtermékenyített növények száma.
Ez meglepően kis távolság, és jó lehetőséget kínál arra, hogy eltérő kukoricafajtákat izoláljunk egymástól, nemcsak országok között, de akár egy megyén belül is. Erre hosszú ideje kidolgozott módszerek vannak, hiszen a haszonnövények fajtatisztaságának őrzése jóval azelőtt bevett gyakorlattá vált, hogy a génmódosítás ötlete felmerült.
Az izoláció – amely különösen a vetőmagnak szánt termés esetében fontos – térben és időben is megvalósítható. Az általános vélekedés szerint az ötszáz méteres izolációs távolság a génmódosított és a nem génkezelt kukoricatáblák között megakadályozza a kereszteződést, minthogy ilyen messzire alig jutnak el a pollenszemek. E távolság azonban jelentősen csökkenthető, ha közéjük (az úgynevezett pufferzónába) olyan nem génmódosított kukoricát vetünk, amelytől a génmódosított pollenek „csapdába ejtését” várjuk. Ezeket szedéskor, minthogy szándékosan a génmódosított tábla mellé vetettük őket, ugyancsak génmódosítottnak kell tekinteni, viszont egy sor ilyen kukorica elszigetelő hatása felér tíz méter izolációs távolsággal. Az eltérő kukoricafajták azonban ekkor is csak két-háromszáz méter távolságra vethetők egymástól, bár ez erősen függ a széljárástól és más szigetelő tényezőktől, például az erdősávoktól.
Időbeni elválasztásuk pedig nem jelent mást, mint eltérő időszakban virágzó fajták ültetését egymás mellé. Így hiába száll rá a génmódosított pollen a GMO-mentes fajtára, ez még nem készült föl annak fogadására, tehát nem kereszteződhetnek. A legbiztosabb védelmet a tér- és időbeni elkülönítés együttes alkalmazása adja. A tenyészidők szerinti elkülönítés azonban elméletben jobban működik, mint a gyakorlatban.
– A kukoricafajták tenyészidejének tökéletes elkülönítése nem lehetséges. Olyan hosszan virágoznak ugyanis, hogy a legkorábban és a legkésőbb nyíló fajták virágzási periódusa között is van átfedés – mondja Futó Zoltán. – Megoldást jelenthet a „hímsteril” vonalak nemesítése, ahol a hím növények képtelenek a termékenyítésre. Ez hagyományos keresztezési technikákkal is megoldható, és bár jelenleg még kísérleti stádiumban van az eljárás, néhány éven belül megjelenhet a termelésben.
Tehát megvan a módja annak, hogy fönntartsuk a fajták elszigeteltségét, így a génmódosítástól mentes magyar haszonnövényfajták genetikai tisztaságát. Ehhez magyar kutatók tudományos eredményei is hozzájárulnak. Hazánkban ugyanis nem tilos a genetikailag módosított élőlények kutatása, és az ilyen növények kísérleti parcellákon való termesztése, mindössze köztermesztésbe vonásukat tiltják a jogszabályok. Hangozzék bár első hallásra furcsának, a genetikai módosítás kutatása a tilalom hatékony fenntartása érdekében is alapvető jelentőségű.
– Nem minden genetikailag módosított növény termel olyan virágport, amely tartalmazza a beültetett gént. Ha oltványokat hozunk létre, és a GM-gyökérre hagyományos növényt oltunk, akkor sem a termés, sem a virágpor nem lesz módosított – mondja Jenes Barnabás, a gödöllői Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont általános főigazgató-helyettese. – A másik módszer, amikor termékenyítőképtelenné teszik a génmódosított növény pollenjét, amely így már nem tud beporozni más növényt. A mi kutatócsoportunk azonban egy harmadik módszeren, a növényi sejtekben lévő zöld színtestek, a kloroplasztiszok genetikai módosításán dolgozik.
A kloroplasztiszok (zöld színtestek) tartalmazzák a klorofillmolekulákat, amelyek segítségével a növény a napfény energiájának felhasználásával fotoszintetizál, tehát szén-dioxidból és vízből szőlőcukrot és oxigént állít elő. A kloroplasztiszok régen valószínűleg külön élő baktériumok voltak, de az evolúció során a növényi sejt bekebelezte őket, és azóta egyfajta belső együttműködőként (szakszóval endoszimbiontaként) élnek. A plasztisznak is vannak emiatt génjei, amelyek tehát nem a növényi sejt sejtmagjában foglalnak helyet, így nem is kerülhetnek a virágporszemben utazó hím ivarsejtekbe. Magyarán: az utódnövények csak az anyjuktól örökölik őket, hiába módosították az apjuk zöld színtestjeit genetikailag, a gazdaságilag jelentős termesztett növények esetében képtelenség, hogy ez a jelleg továbböröklődjön. A kloroplasztisz genetikai módosítása sok szempontból előnyösebb, biztonságosabb, mint az anyanövény genomjának megváltoztatása. Minthogy bennük baktériumszerű kromoszómát találunk, ezek genetikai szabályozásának ismeretében szinte százszázalékos pontossággal meg tudjuk mondani, hogy hova épül be a gén. Ezáltal elkerülhető az, hogy fontos géneket vágjunk ketté. De miért kell ezt hazánkban kutatni, mikor nem szabad felhasználni ilyen növényeket az élelmiszer célú termelésben?
– Kutatásaink eredményei a jelenlegi szabályozás mellett is hasznosulnak. Éppen a napokban talált génmódosított kukorica esete mutatta meg, hogy szükség van fejlett genetikai vizsgálatokra a termény azonosításához. Ez biotechnológiai kutatás nélkül nem lehetséges – mondja Jenes Barnabás. – De nem csak élelmezési céllal termeszthetünk növényeket. A gyógyszeriparban hosszú ideje elfogadottak azok a genetikailag módosított baktériumok és gombák, amelyek oltóanyagokat és más vegyületeket állítanak elő. Ugyanezt meg lehet tenni növényi sejtekkel is, méghozzá jobb hatásfokkal.
2011. július 23.