Ma már pontosan tudjuk, miként omlottak össze a Világkereskedelmi Központ tornyai tíz évvel ezelőtt. Bár mindig lesz olyan erőhatás, amely a legbiztonságosabb felhőkarcolót is romba döntheti, a katasztrófa tapasztalatai beépültek az új magasházak terveibe.
Carl Galioto veterán New York-i építész és irodája 2001. szeptember 10-én sikeresen lezárta a cég akkori legjelentősebb projektjének tervezési fázisát. Elkészültek a New York-i tőzsde új, ötvenemeletes székházának tervei. Úgy tűnt, minden sínen van, és hamarosan költözködhetnek a brókerek. Másnap azonban minden megváltozott. Ledőlt a Világkereskedelmi Központ két tornya, a következő hetekben pedig az összes tervezett felhőkarcoló előkészítését felfüggesztették vagy törölték. Úgy tűnt, a felhőkarcolók korszaka véget ért. „Emlékszem azokra a beszélgetésekre – idézi Galiotót a The Plain Dealer nevű clevelandi napilap. – Építenek még valaha is magasházakat? Lesz, aki beléjük költözik majd?”
Az azóta nyilvánvalóvá lett válasz: igen. Galioto pedig a városi építészet biztonsági aspektusaira specializálódott építészként részt vett a lerombolt tornyok helyén építendő One World Trade Center toronyház tervezésében (amelyet korábban Freedom Towernek, Szabadság-toronynak terveztek elnevezni). A tíz évvel ezelőtti katasztrófa azonban korántsem múlt el nyomtalanul az építészszakma emlékezetéből. Az amerikai városépítészet és különösen a felhőkarcoló-építészet alapvető változáson ment át az elmúlt évtizedben.
A terrortámadások előtt a statikusoknak nem volt alkalmuk valós körülmények között tanulmányozni egy nagy utasszállító repülő méretű tárgy becsapódásának a felhőkarcolók szerkezetére gyakorolt hatását. A jövőbeli katasztrófák elkerülése érdekében ezért alapvető fontosságú, hogy pontosan megértsük, miként omlottak össze a tornyok. Az amerikai szabványügyi hivatal építészeti laboratóriumának hivatalos vizsgálata megállapította, hogy az ikertornyok nem közvetlenül a repülőgépek becsapódásától omlottak össze. Az ütközéskor föllépő hatalmas erőket ugyanis sikeresen elvezették és szétosztották az épület függőleges és vízszintes tartóelemei. Csakhogy a becsapódáskor végzetesen károsodott a tűzvédelmi hőszigetelés, amelynek az lett volna a feladata, hogy a keletkező tüzek ne terjedhessenek az emeletek között.
A felszökő lángok az I-es torony déli oldalán és a II-es torony keleti oldalán olyannyira meggyengítették a tehertartó szerkezeti elemeket, hogy a födém összerogyott. Ezután a szomszédos oszlopok túlterhelődtek, és egymás után omlottak össze. Bár a támadások után a legkülönfélébb összeesküvés-elméletek terjedtek az interneten, a vizsgálók semmi jelét nem találták annak, hogy az épületek előzetesen elhelyezett bombák fölrobbanása miatt omlottak össze, vagy hogy rakéták találták volna el a tornyokat.
Az épületekben lévő emberek számára hozzáférhető menekülési útvonalakról megállapították, hogy a becsapódás szintje alatt lévők közül senki sem halt meg azért, mert tumultus alakult ki a lépcsőházakban. Mindezt arra alapozzák, hogy már jóval a tornyok összeomlása előtt csökkent a lépcsőházakból a földszintre jutók tömege. Bár a Világkereskedelmi Központ építése óta szigorított New York-i építési szabályok szerint azokban az épületekben, amelyek egy-egy emeletén ezernél több ember fér el, legalább négy független lépcsőházat kell építeni, a tornyokban csak három volt. A támadások viszonylag korai időpontja miatt azonban még nem volt telt ház az épületekben, ezért a vizsgálat megállapításai szerint ez a tény nem növelte a halálos áldozatok számát. Az ütközési zóna alatt tartózkodók 99 százaléka biztonságban kijutott a tornyokból, miközben az épületekben lévő összes ember 87 százalékát sikerült evakuálni.
A lépcsőházak kapacitása tehát elég volt az őket elérők kimenekítésére, több helyütt azonban a lépcső megszakadt, és átvezető folyosókon keresztül kellett a menekülőknek megkeresniük, hogy hol folytatódik. Az éves tűzvédelmi kiürítési gyakorlat valószínűleg növelte túlélési esélyeiket, egy helyi szabály azonban, amely megtiltotta a munkaadóknak, hogy a gyakorlat alkalmával a lépcső használatára kötelezzék alkalmazottaikat, vélhetően kárukra volt. Sok menekülő számára ugyanis túl nagy fizikai megterhelést jelentett a lépcsőzés többtucatnyi emeleten keresztül. Legtöbbjük rendes körülmények között csak a villámgyors, de szinte érzékelhetetlenül gyorsuló lifteket használta, így el sem tudták képzelni, milyen hosszú és megterhelő száz emeletet lépcsőzni. A túlélőkkel készített interjúkból kiderült, hogy átlagosan hat perc telt el a becsapódás után, amíg elindultak kifelé az épületből. Ezt az időt holmijuk összecsomagolásával, számítógépük kikapcsolásával, mobiltelefonálással töltötték.
Ne gondoljuk azonban, hogy a Világkereskedelmi Központ hibás konstrukciója miatt haltak meg oly sokan a támadásban! Vannak szakértők, akik azon csodálkoznak, hogy egy ekkora erőhatás nem döntötte romba azonnal az épületet. „[A repülők] nekiütköztek az épületnek, eltűntek a belsejében, majd a darabjaik megjelentek a másik oldalon. Lenyűgöző, hogy ezután az épület állva maradt. Egy négyszáz méteres épületet megvédeni 19 ezer liter égő üzemanyagtól lehetetlen” – idézte a tornyok tervezésében közreműködő Henry Guthard mérnököt a The New York Times.
A felhőkarcoló-építés évekig tartó kényszerpihenője után az utóbbi években újabb lendületet kaptak az efféle projektek. Bár Amerikában, a magas épületek őshazájában is beindultak az építkezések, az újabb és újabb rekordokra törő toronyházak manapság Ázsiában, a Közel- és Távol-Keleten épülnek. A világ hét legmagasabb épülete Ázsiában áll. Bár a toplista szinte napról napra változik, most a dubaji Burj kalifa toronyház a világcsúcstartó a maga 163 emeletével és 828 méteres magasságával. Ezt tajvani, kínai, malajziai épületek követik, az első nem ázsiai felhőkarcoló a 442 méteres, 108 emeletes chicagói Willis-torony.
A biztonsági fejlesztések valóban növelhetik a benn lévők túlélési esélyeit, azt azonban hiba lenne gondolni, figyelmeztetnek építészeti szakértők, hogy ezek az épületek védettek egy becsapódó repülővel szemben. Nincs az a stabil szerkezet, amelyet megfelelően nagy támadóerővel ne lehetne lerombolni, de már az is emberéletek ezreiben mérhető haszonnal járna, ha az ajánlott vagy kötelezővé tett fejlesztések megakadályoznák vagy késleltetnék a teljes összeomlást.
A szeptember 11-i terrortámadások előtt és azóta sem omlott össze felhőkarcoló Amerikában, pedig véletlen tüzek és terrortámadások a múltban is történtek (a Világkereskedelmi Központban mindkettő). Bár ez a konstrukciók stabilitásáról árulkodik, voltak aggasztó jelek a tartószerkezetek tűzállóságát illetően. 1991-ben a philadelphiai One Meridian Plaza 38 emeletének fele égett, és olyannyira megsérült az oszlopok és födémek struktúrája, hogy félő volt, összeomlik. Ez a tűzeset a vészhelyzetben használatos lépcsőházak hibáira is felhívta a figyelmet. Száz év óta nem változtak ugyanis a lépcsőházakra vonatkozó szabályok. Ezek legkevesebb 112 centiméteres lépcsőszélességet írnak elő, amelyet akkori katonák egymás mellé állításával határoztak meg. A kritikusok szerint ez nemcsak azért szűk, mert vészhelyzetben az emberek rendezetlenül rohannak, így nagyobb helyet igényelnek, de azért is, mert száz év alatt megnövekedett az emberek átlagos testsúlya, ezzel együtt csípőkörfogatuk is. A lépcsőházak kialakításánál fontos figyelembe venni, hogy az evakuálandók lefelé tartó folyama mellett helyet kell biztosítani a fölfelé tartó tűzoltóknak is. A Világkereskedelmi Központ összeomlása előtt szinte képtelenek voltak a mentésben részt vevők följutni, a rekonstrukciók szerint végtelenségnek ható két percre volt szükségük ahhoz, hogy egyetlen emeletet haladjanak.
Vannak tehát olyan szabályok, amelyek változatlanok maradtak, de számos területen mélyreható változás történt, amelyek azokat a hiányosságokat igyekeznek kiküszöbölni, amelyek a Világkereskedelmi Központ elleni támadáskor derültek ki. A legfontosabb ezek közül a hatékonyabb hőszigetelő módszerek bevezetése, illetve a tűzoltó rendszerek ellenállóbbá tétele, a legformabontóbb pedig a liftaknák falának megerősítése. Bár megszokott a liftek vészhelyzetben való használatának tilalmára figyelmeztető felirat, ennek nem feltétlenül kellene így lennie. Ha az akna fala és a berendezések ellenállnának a tűznek és a víznek, ugyanúgy a lift lehetne az épületből való kijutás leggyorsabb eszköze, mint egy átlagos munkanapon. Az előírt vagy ajánlott fejlesztések egy része személyiségi jogi aggályokat is felvet. Sok tűzoltó szakértő szeretné, ha az épületek minden négyzetcentimétere be lenne kamerázva, hogy pontos képet alkothassanak a vészhelyzet kiterjedtségéről. Független rádiójel-erősítőket is szükségesnek tartanak, hogy legyen térerő mindenhol.
A Metropolis által megkérdezett építészek egyetértettek abban, hogy hiba a terrortámadások elleni védelmet az épületek végtelenségig hajszolt megerősítésére alapozni. A terroristák nem olyanok, mint egy hurrikán, hiszen ott a statisztikák alapján kiszámítható veszéllyel szemben kell házat tervezni. Az emberek viszont a védelem szintjéhez alakítják támadó stratégiájukat, és csak idő kérdése, hogy felvegyék a versenyt a megerősített szerkezetekkel. A biztonságot előtérbe helyező kormányzati elvárás pedig azért okozza gyakran tájidegen szörnyszülöttek létrejöttét, mert a városok szerkezetét meghatározó évszázados építészeti elvek éppen ellentétesek ezzel.
Mindezek ellenére az égbe törő felhőkarcolókkal vívott presztízsverseny legújabb korszakát éljük napjainkban. Bár a versenyfutás színtere megváltozott, motívumai ugyanazok, mint a gazdasági világválság előtti Amerikában: a gazdasági erő, a magabiztosság bizonyítása és az elismerés utáni vágy. A leckét azonban ők is megtanulták.
A minden eddiginél magasabb toronyházakban az emeletek egybefüggő tereit már nem szabdalják darabokra a kijutást nehezítő tartóoszlopok. Ezek acélból készült teherviselő magját nem a korábban elterjedt nehéz betonnal és vakolattal igyekeznek megóvni a tüzek perzselő hőjétől, hanem festékszerű, könnyű tűzálló anyagokkal borítják. Az acél hőtűrése igen apró (divatos szóval: nanoméretű) rézrészecskékkel is növelhető, tudósít a Popular Mechanics magazin. Az amerikai haditengerészet kötelékében kifejlesztett, rézzel kezelt acél ötszáz Celsius-fok fölött is megőrzi szerkezeti integritását. Ugyancsak a nanotechnológia segítségével erősíthető a beton. Ha hajszálvékony acélhuzalokat vagy szén nanocsöveket kevernek az először az ókori rómaiak által használt masszába, kevésbé törik, a mégis letört részeket pedig egyben tartják a csövecskék. Sőt a csöveket megtölthetjük kötőanyaggal, amely a repedések keletkezésekor azonnal fölszabadul, és összeragasztja azt. Az épületek vastag betonfallal körülvett központi magjába (amely emberi számítás szerint a legvédettebb része a háznak) több új felhőkarcolóban, így a New York-i Szabadság-toronyban és a dubaji Burj kalifa toronyban, csak vészhelyzetben használatos, mentőcsónakszerű, szélsebes lifteket és a fölfelé haladó mentőknek fönntartott lépcsőházakat építenek.
2011. szeptember 10.
