Elkészült az Alpokban talált múmia, Ötzi DNS-ének elemzése. A jégbe fagyott ember
sztár lett két évtized alatt, mióta megtalálták, lassan éppolyan jól ismerjük életének minden
részletét, mint a mai hírességekét. Sõt néha jobban, például tudjuk róla,
hogy valószínûleg szívinfarktust kapott volna, ha nem ölik meg.
Legalapvetőbb élelmiszereink egyike a tej. A hótól elzárt falvakba legelőször a tejet és a kenyeret juttatják el a segélycsapatok. Bár vannak, akik bizonyos összetevőit, többnyire a tejcukrot nem tudják megemészteni, legtöbben magától értetődőnek vesszük, hogy tejet iszunk. Pedig nem volt ez mindig így. Bár az újszülöttek mindig is képesek voltak megemészteni az anyatejben is megtalálható tejcukrot (tudományos nevén a laktózt), ez a képesség azonban felcseperedésük közben gyorsan kiveszett a korai, tízezer évvel ezelőtt élt emberekből, olvasható a Smithsonian magazinban. Egyszerűen nem volt rá szükségük, hiszen akkoriban még nem tartottak állatokat, nem jutottak tejhez.
Az állattenyésztés kezdetén aztán minden megváltozott. Rendelkezésre állt a háziállatok magas energiatartalmú teje, amelyet azonban csak nagyon kevesen tudtak nyersen meginni (ők véletlen genetikai mutációk folytán rendelkeztek a laktózt lebontani képes laktázenzim génjével). A többiek csak az erjesztett tejet tudták fogyasztani, e művelet azonban harmadával-felével csökkentette a tej energiatartalmát. Előnybe kerültek a tejcukrot tolerálók társaikkal szemben, életképesebbek voltak, több utóduk született, így idővel az ő leszármazottaik népesítették be a földet. A folyamat nem ment gyorsan, még öt évezreddel ezelőtt is többségben lehettek a tejcukorérzékenyek. Génállománya alapján ilyen volt az a természetes módon, jégbe fagyva mumifikálódott ember is, aki 5300 évvel ezelőtt halt meg az olasz–osztrák határon lévő Ötz-völgyi-Alpokban.
A lelőhely után Ötzinek elnevezett ember 1991-es megtalálása óta, teste rendkívül jó állapotának köszönhetően, sok tekintetben hozzájárult a kor Homo sapienséről meglévő tudásunkhoz. Ötzi újkori története azonban nem csak a tudományos vizsgálatról szól. Éppen a megtalálása, majd a test tulajdonjoga fölötti huzakodás volt talán a legnehezebb. Két német túrázó talált rá 1991. szeptember 19-én az Ötz-völgyi-Alpok Fineilspitze nevű csúcsának keleti oldalán, 3210 méter magasan. Először azt hitték, hogy egy modern kori hegymászó holttestére bukkantak, csakhamar kiderült azonban, hogy a lelet sokkal szenzációsabb. A helyszínre érkező mentőcsapatok ezután kivésték a testet a jégből, ami napokat vett igénybe. A kiemelt Ötzit az innsbrucki egyetemre szállították, ahol nyomban nekiláttak a vizsgálatának.
Csakhogy, mint később kiderült, ezt jogtalanul tették. A test ugyanis szinte pontosan az osztrák–olasz határon feküdt, így az olaszok is maguknak követelték a leletet. Bár az első világháborút lezáró 1919-es Párizs környéki békék idevonatkozó egyezménye, a saint-germaini békeszerződés értelmében Olaszország és Ausztria határa az Inn és az Etsch folyók vízgyűjtő területei között húzódó vízválasztó vonalon fekszik (és így Ötzit az osztrák oldalon találták), a tényleges határ meghúzásakor némileg eltértek e vízválasztó vonaltól. Kiderült, hogy a testet 92 méterre és 56 centiméterre találták meg a határtól, Olaszországban, így Dél-Tirol visszakövetelte az innsbruckiaktól. A létrejött egyezség értelmében az egyetem befejezhette tudományos vizsgálatait, a test pedig 1998-tól látható a bolzanói Dél-tiroli Régészeti Múzeumban.
De mit is tudunk Ötziről? Valószínűleg negyvenöt éves harcos volt, talán a szomszédos törzseken rajtaütő csapat tagja. Az ezredforduló idején végzett röntgenvizsgálat kimutatta, hogy bal vállába nyílhegy fúródott, és ott is maradt. Valószínűleg a vérveszteség következtében vagy a kimerültségtől halt meg, hiszen a nyíl okozta sérülés talán ma is halálos lenne. Fején ütés okozta sebet találtak, de nem tudják, hogy esés közben ütötte-e be, vagy valaki fejbe vágta egy kővel. Valószínűleg nem adta olcsón az életét, hiszen bizonyos (bár vitatott) DNS-elemzések szerint több ember vérnyoma található a késén és a nála lévő nyílhegyen. Testét halála után gyorsan belepte a hó, és megfagyott, így maradhatott meg ilyen jó állapotban.
Gyomortartalma alapján úgy gondolják, írja a New Scientist, hogy röviddel halála előtt ehetett, mégpedig kecske- és szarvashúst, valamint kenyeret és vadon termő bogyókat, gyümölcsöket. Beleiben élősködő férgek nyomait találták, és több bordája is eltört, talán akkor, amikor öt évezredes nyughelyére esett. Származásáról, életéről azonban örökítőanyagának elemzése még ennél is többet mondhat. Furcsamód úgy tűnik, hogy Ötzi modern kori rokonai Szardínia és Korzika szigetén élnek, derül ki DNS-elemzésének most nyilvánosságra hozott eredményeiből. A kutatást Albert Zink vezette, aki az Ötzi miatt alapított bolzanói jégbe fagyott múmiákat kutató intézet munkatársa. A medencecsontból vett DNS-mintát 1300 európai, 125 észak-afrikai és húsz közel-keleti arab ember génjeivel hasonlították össze, így találtak rá a földközi-tengeri rokonságra. A kutatók szerint mindez úgy lehetséges, hogy Ötzi rokonai már kihaltak Európa szárazföldi területeiről. Tejcukorérzékeny volt, és olyan mutációkat hordozott génjeiben, amelyek, elősegítve a zsír lerakódását az érfalakon, manapság negyven százalékkal növelik a szívinfarktus kialakulását.
– Nagyon meglepődtünk, hogy Ötzi hajlamos volt a szívkoszorúér-betegségekre. Általában azt tartják, hogy ez modern kori, úgynevezett civilizációs betegség, de úgy tűnik, az emberek már 5300 évvel ezelőtt is szenvedtek tőle – nyilatkozta lapunknak Albert Zink. – Ugyancsak váratlan volt, hogy Lyme-kórra utaló jeleket is találtunk.
Eszközei és ruházata meglepően összetettnek és a korról alkotott korábbi elképzelésekhez képest fejlettnek tűntek. Ruháinak nagy része különbözőféle bőrökből készült. Sapkája és cipőtalpa medvebőrből volt, cipőjének felső része szarvasbőrből. A lábbelit rekonstruáló cseh kutató szerint a cipő elkészítéséhez szakértelem kellett, így valószínűleg már abban a korban is léteztek cipészek. Számos tárgyat találtak nála a tűzkőtől a késen át a baltáig. Bogyókat és szárított gombát tartott magánál. Ez utóbbi egyik hatóanyaga természetes antibiotikumként ismert, így valószínűleg gyógyítási célokat szolgált.
Múmia nem létezhet átok nélkül. Természetesen Ötzi is átkozott, és az erre vevők szerint már hét ember halála róható föl az átoknak. Mások megjegyzik, hogy több száz ember került kapcsolatba a holttesttel, és húsz év alatt hetük halála nem nevezhető rendkívülinek. Meghalt az őt megtaláló egyik német turista, Helmut Simon, a helyi hullaház alkalmazottja, aki először megvizsgálta, a helikopteres szállítást szervező hegyi vezető, a kiemelést filmező újságíró, az innsbrucki egyetemen végzett vizsgálatok vezetője, egy másik osztrák régész és a génjeit vizsgáló új-zélandi kutató is. Többen közülük rejtélyes módon, balesetben hunytak el. A leghátborzongatóbb Helmut Simon halála, aki mintegy 160 kilométerre ment túrázni Ötzi hajdani lelőhelyétől. Amikor nem tért vissza, keresni kezdték, és kilenc nappal később találtak rá a holttestére. Valószínűleg kilencven métert zuhant egy szikláról, és jéggé fagyott, miután betemette a hó.
2012. március 24.