Hétfõn lövik föl az elsõ magyar mûholdat. Eközben a világban folyamatosan erõsödnek,
sõt többségbe kerülnek az ûrkutatással kapcsolatos szkeptikus hangok. A kérdés jogos:
miért költött és költ folyamatosan az emberiség felmérhetetlenül sok pénzt arra, hogy
kielégítse néhány tudós világûrrel kapcsolatos érdeklõdését, miközben ebbõl
a pénzbõl tömegeket lehetne kiemelni a reménytelenségbõl itt, a földön.
Newt Skywalker – ezt a Luke Skywalkerre, a Csillagok háborúja jedi lovag főszereplőjére utaló gúnynevet ragasztotta az amerikai sajtó azonnal Newt Gingrichre, a republikánus elnökjelöltségért harcban álló politikusra, miután egyik kampánybeszédében nemrég bedobta a köztudatba: ha ő lesz az elnök, űrbázist épít a Holdon. Az űrkutatás propagandacélokra való fölhasználásának nagy hagyománya van az Egyesült Államokban és volt a Szovjetunióban. Amerikában a választott pozíciókra pályázó politikusok általában élnek az űrből integető asztronauták társasága kínálta népszerűséggel. Kennedy elnök 1961-ben a kongresszus előtt elmondott beszédében jelentette be, hogy az Egyesült Államok még az évtized vége előtt embert küld a Holdra, és biztonságban vissza is hozza onnan. A Szovjetunióban inkább a lakosság forradalmi hevületének növelése volt a cél.
De mit is ígért pontosan Gingrich? A floridai Kennedy Űrközpont közelében tartott beszédében azt állította, hogy reményei szerint nyolcéves elnöki mandátuma vége előtt Amerika állandóan lakott bázist épít a Holdon. Ehhez viccesen hozzátette, hogy amint a Holdon élő emberi közösség létszáma meghaladja a 13 ezret, akár újabb amerikai szövetségi államot is alapíthatnának. A dolgot persze a helyén kell kezelni, hiszen az előválasztási kampány kellős közepén hangzott el. Az ötlet kivitelezhetőségét ennek ellenére érdemes megvizsgálnunk, hiszen vetületei pontos látleletet kínálnak az űrkutatás jelenlegi politikai támogatottságáról. A The New York Times kommentárja szerint a holdbázis technológiailag talán megvalósítható ugyan, pénzügyi forrásai azonban rendkívül bizonytalanok, politikailag pedig szinte lehetetlen átvinni.
– Jelen körülmények között egy holdbázis létesítésének sem pénzügyi, sem politikai hátterét nem lehet komolynak nevezni. Pedig a Holdra való visszatérés korántsem lenne értelmetlen. Tény, hogy ez a legközelebbi égitest, néhány nap elegendő az eléréséhez, így az emberiség esetleges jövőbeni terjeszkedését ott ki lehetne próbálni – válaszolta kérdésünkre Almár Iván űrkutató-csillagász, az Űrkutatási Tudományos Tanács volt elnöke. – Eldöntetlen vita, hogy az űrhajósoknak milyen szerepük lehet a jövőben az automaták mellett az űr felfedezésében. Egy előnye mindenképpen van az embernek: el tudja mondani, hogy „milyen érzés” fönn lenni, ahogy azt Jeffrey Hoffman amerikai űrhajós fogalmazta meg.
A holdbázist illető értékelés a közelmúltbeli tapasztalatokra támaszkodik. Az előző elnök, George W. Bush már jelentett be hasonló célú projektet, a Constellation tervet. A vállalkozást a drágának ítélt Mars-utazás pótlékának szánták, de 150 milliárd dolláros várható költségét látva a hivatalba lépő Obama-adminisztráció törölte. Jelenleg a nemrég leszerelt űrsiklók utódjának szánt rakétarendszer fejlesztése is megállni látszik, és nem egyértelmű, hogy milyen űrjármű készül majd el kiváltásukra és mikor.
Azt sem zárhatjuk ki, hogy a politikusoknak igazuk van akkor, amikor elvonják a forrásokat az űrkutatástól, hiszen e tudományterület hasznossága sokak szerint legalábbis megkérdőjelezhető. Nehéz meghatározni, hogy pontosan mennyi pénzt költ az emberiség űrtevékenységre, hiszen a költségvetés egy része katonai célokat szolgál, másrészt pedig a befektetések némelyike kereskedelmi célú, így megtérül. Az amerikai Cornell Egyetem 2005-ös becslése szerint abban az évben a világ huszonötmilliárd dollárt költött az űrre, ebből Amerika a NASA költségvetését figyelembe véve 16,2 milliárd dollárral részesedett (bár e pénz egy része nem az űrkutatással közvetlenül összefüggő kutatásokra ment el). Magasan Amerika költ a legtöbbet – ha a nemzeti össztermékhez viszonyítunk: annak 14 ezrelékét –, a második Oroszország 0,06 ezrelékkel. Ha a népességet vesszük alapul, minden amerikai 54 dollárt áldoz az űrkutatásra, a második japánok ennek harmadát.
Mit kapott az emberiség e hatalmas költségekért „cserébe”?
– Az űrkutatási tevékenység egy része az alapkutatások körébe tartozik, fő célja a tudományos tudás megszerzése. Más vállalkozások egyértelmű kereskedelmi, ipari hasznosulással bírnak, ezeket szokás az űripar részeinek tekinteni. Ma már természetesnek vesszük például, hogy nem tudunk az autónkkal eltévedni, mert a globális helyzetmeghatározó rendszer, a GPS jeleit vevő eszközök jelen vannak sok kocsiban. Ha nem végeztek volna alapkutatási munkát, a GPS-műholdak sem keringenének most fönn – nyilatkozta lapunknak Horváth Gyula, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) elektronikus eszközök tanszékének munkatársa, az első magyar műhold építésének projektmenedzsere. – A műholdak által szolgáltatott adatokon alapszanak a meteorológiai előrejelzések, a mezőgazdaság várható termésátlagának meghatározásai. Sok orvosbiológiai fejlesztést használnak manapság a gyógyászatban, amelyek először az űriparban jelentek meg. A föld erőforrásainak kimerülésével idővel szükségessé válhat, hogy más égitesteken keressünk energiahordozókat, nyersanyagokat. Az űr megfigyelése emellett azonnal kifizetődővé válhat, ha idejében észreveszünk egy ütközőpályán közeledő égitestet, és tehetünk ellene valamit.
Számos, a mindennapokban is hasznosuló találmány eredeztethető az űrtevékenységből. A mindig idézett tépőzáron kívül ilyenek a veseelégtelenségben szenvedők számára az életet jelentő modern dializálógépek egyes alkatrészei. A műanyag szemüveglencsék karcolódásmentességet biztosító bevonata, a matracokban lévő memóriahab, a fülben használható lázmérő, a sportcipők talpának szerkezete és a modern telekommunikációs eszközök jó része is valamilyen űrtechnológiai fejlesztés „földiesített” változata. De a füstérzékelőket, a drót nélküli barkácsszerszámokat, a gépi vízszűrőket és a polgári repülés számos biztonsági berendezését is űrhajósok használták először.
Nem szabad azonban kizárólag ipari termékeket értenünk az űrkutatás hozadékán, hiszen a tudományos tudás önmagában is érték. A másik hiba, amelyet sokan elkövetnek, hogy az űrkutatást az „emberes” űrutazásokkal azonosítják. Holott a robottechnológia fejlődésével az automata űrszondák gyakoribb és sokkal olcsóbb, értékesebb tudományos eredményekkel szolgálhatnak. A kérdés ugyanaz: megérik-e ezek az eredmények a rájuk költött dollármilliárdokat?
– Az űrkutatásra fordított összegek megtérülését mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egyre nő azon országok köre, amelyek bekapcsolódnak a kutatásokba. Így az űrtevékenységet ma már egyértelműen húzóágazatnak nevezhetjük. Mindenkinek részt kell vennie benne, aki nem akar tökéletesen lemaradni – mondja Almár Iván.
– Vannak azonban olyan űrkutató küldetések, például a távoli csillagok körül keringő, Földhöz hasonló bolygókat kereső Kepler űrszonda, amelynek a mi életünkre gyakorolt hatása már korántsem ilyen egyértelmű.
– Ez igen földhözragadt gondolatmenet. A csillagászat létrejöttét és a kutatások jó részét mindig is a kíváncsiság, a világ megismerésének vágya motiválta. Tudnunk kell, hogy a mi naprendszerünk mennyire különleges az univerzumban. Ehhez más naprendszereket kell vizsgálnunk. Továbbra sem tudjuk, hogy csak a Földön alakult-e ki élet.
Manapság az állami támogatások csökkenésével egyre nagyobb szerepet szánnak a magánbefektetőknek. Gingrichnek ezen a téren is vannak ötletei, amelyeket azonban legalább annyira értelmezhetünk a NASA megtestesítette állami bürokrácia elleni támadásként, mint valóban hatékony elképzelésként. Azt javasolta ugyanis, hogy vonják el a NASA költségvetésének tizedét, majd a pénzt díjak formájában ajánlják föl független fejlesztőknek. Ez az elképzelés sem példa nélküli, hiszen már a XVIII. században húszezer fontos díjat tűzött ki a brit parlament annak, aki használható megoldással áll elő a földrajzi hosszúság tengeri meghatározására. Charles Lindberg is a 25 ezer dolláros díj reményében repülte át az óceánt, nemrég pedig a tízmillió dolláros X-díjat nyerték el azzal, hogy magánépítésű űrhajóval elérték a világűr alsó határának tekintett száz kilométeres magasságot.
Ebből a légkörből indul Föld körüli útjára várhatóan hétfőn a BME munkatársai és hallgatói által épített első magyar műhold, a Masat–1 (ejtsd: maszat) az Európai Űrügynökség Francia Guyanán lévő kilövőbázisáról, hat másik kis műhold és két nagyobb szatellit társaságában. Méretei szerények, hiszen a költséghatékonyságuk miatt egyre divatosabbá váló „kockaműholdak” között is kicsi, élei tíz centiméter hosszúak, térfogata így egy litert tesz ki, tömege nem haladhatja meg az egy kilogrammot.
– E műholddal részben az volt a célunk, hogy hallgatóink űripari tapasztalatot szerezhessenek, és nagyobb eséllyel találjanak majd állást ezen a területen. Minthogy az űripar hasznosítja a legmodernebb technológiákat, és a legtöbb hozzáadott tudományos és gazdasági értékkel bír, akinek ilyen tapasztalatai vannak, sok más iparterületen is előnyhöz jut másokkal szemben – mondja Horváth Gyula. – Ezentúl demonstrálni akartuk, hogy Magyarország képes egy teljes űreszköz megépítésére, korábban ugyanis csak különálló műszereket készítettek magyar űrkutatók. A Masat–1-gyel technológiai vonalat indítunk, szándékaink szerint a következő műholdak iparilag is hasznosítható műszereket is hordozhatnak majd.
A kutatók úgynevezett műholdbusz-koncepcióban gondolkodnak, ami azt jelenti, hogy a jövőben vállalják majd az eszközök följuttatását az űrben elvégzendő kísérletekhez. A Masat–1 a mérete alapján pikoműholdnak minősül (a piko mértékegység-előtagként az adott mennyiség egybilliomod részét jelenti, általános értelemben pedig a rendkívül kis méretre utal), így a részegységek miniatürizálása nagy technológiai kihívást jelentett. Így a Masat–1 repülése ezen műszerek tesztelése is lesz. Várhatóan másfél–három évig kering bolygónk körül, elnyújtott elliptikus pályán. A pálya Földhöz legközelebbi pontja háromszáz kilométer, a legtávolabbi 1450 kilométer magasan lesz. Minthogy nincs rajta pályamódosításra alkalmas hajtómű, folyamatosan veszít majd magasságából, végül belép a légkörbe és elég. A Masat-projekt értéke mintegy egymillió euróra (háromszázmillió forintra) tehető, de a BME a szponzoroknak, illetve a hallgatók és munkatársak önkéntes munkájának köszönhetően kevesebbet költött rá.
2012. február 11.
