A fa építészeti felhasználása legalábbis ellentmondásos. Miközben sokan „természetesnek” tartják, így a fából készült épületeket az élő környezet részének tekintik, több helyütt éppen mértéktelen használata okozza az erdők vesztét. A mediterráneum népei már az ókorban kiirtották erdőségeiket, hogy a faanyagból hajókat és épületeket emeljenek. A fák kivágása rövid távon is a termőtalaj erózióját hozta magával. Az Amazonas-medence esőerdejében mindenféle nemzetközi mozgalmak ellenére is szakadatlanul folyik az erdőirtás. A kitermelt méregdrága rönkökből készült építőanyagot pedig ugyanazok vásárolják, akik egyébként tiltakoznak az erdőirtás ellen. Még akkor is így van ez, ha léteznek felelősségteljes, fenntartható, visszafogott erdőgazdálkodási módszerek is, amelyek azonban természetüknél fogva drágák.
És mégis. A fa tisztelete és szeretete beleivódott tudatunkba, talán még hajdanvolt természetközeli életmódunk örökségeként. Legyen bármennyire is tudatában az ember a környezet pusztításának, a fát, a gerendákat, a zsindelytetőt, a cölöpöket szépnek látja. Kevesen vannak, akik a fa helyett a betont vagy a fémet választják – ha lehetőségük van választani. Will Pryce könyve, a Fa a világ építészetében választ ad arra, hogy mi ennek az oka. A fát körülvevő építészeti örökség olyan műveket hozott létre az elmúlt évezredek során, amelyek eggyé váltak a nyugodt lakókörnyezet ideájával.
Bár a faépítészet gyökerei a múltba vesznek, lévén a fa nem olyan időtálló, mint a kő, szinte biztos, hogy ez volt az első építőanyag. Az angliai Stonehenge kőtömbjei közül vett talajminták mágneses elemzésével megállapították, hogy a faragott sziklák helyén ötszáz évvel korábban már faépítmény állt, amelynek vélhetően ugyancsak vallási szerepe lehetett. Angliában és Nyugat-Európa más részein ezután hosszú időn keresztül a fa maradt a fő építőanyag. E korszaknak azonban már évszázadokkal ezelőtt vége szakadt. Megismétlődött ugyanaz, mint az ókori Görögországban: 1000 és 1300 között Franciaország erdőinek fele odaveszett, Angliában kétszáz év alatt negyedével csökkent az erdőségek kiterjedése.
Mindez nem befolyásolja a fából épült szerkezetek lenyűgöző voltát, ahogy azt a kötet ezernyi fényképe is bizonyítja. Talán mind közül legkülönlegesebb az észak-oroszországi Onyega-tó közepén lévő Kizsi-sziget két fatemploma, a Megváltó színeváltozása székesegyház és a Mária oltalma templom. A jellegzetes orosz hagymakupolás templomok a szigeten működő skanzen legfontosabb épületei. A Megváltó színeváltozása székesegyház a maga huszonkét hagymakupolájával 1714-ben egyike volt a világ leggrandiózusabb fából készült épületeinek. Még akkor is, ha az egyik fénykép felirata, amely szerint „a moszkvai Vaszilij Blazsennij-székesegyháznál kétszer magasabb a Megváltó színeváltozása székesegyház”, távol áll a valóságtól. Míg előbbi ötvenhét, utóbbi csak harminchét méter magas.
Az ezüst nyárfából készült, így ezüstös ragyogású kupolák uralta templom legendái szerint építése befejezésekor bizonyos Nyesztor ácsmester bedobta fejszéjét a tóba, és így kiáltott fel: „Ilyet még nem látott, de ne is lásson soha a világ!” Valószínűleg teljesült a kívánsága.
(Will Pryce: Fa a világ építészetében. Kossuth Kiadó, Budapest, 2011. Ára: 9990 forint)
2011. december 17.
