Az egy évvel ezelõtti japán atomerõmû-katasztrófa óta szakemberek egyértelmûen
kijelentették: senki sem halt meg akut sugárbetegségben. Mindez egyáltalán nem jelenti azt,
hogy a balesetnek nincsenek egészségügyi következményei. Figyelemmel a hosszú távú
hatásokra, Fukusima prefektúra 360 ezer gyermekét vizsgálják majd folyamatosan
több mint húsz éven keresztül.
Rejtélyes betegség tizedelte meg az alaszkai gyűrűsfóka-populációt a tavalyi év második felében. Az állatok furcsán, szinte letargikusan viselkedtek, szájuknál, melluszonyuknál sebek éktelenkedtek. Szokásukkal ellentétben közel engedték magukhoz az embert, az elhalt állatok boncolása pedig vizet tárt föl a tüdejükben, foltokat a májukon, és az agyuk is rendellenesen fejlődött. Minthogy az első tüneteket alig néhány hónappal a március 11-én történt japán szökőár után észlelték, sokan a fukusimai atomerőműből kiszabadult radioaktív szennyeződést okolták a fókák pusztulásáért. A gyanút erősítette, hogy a japán partok mellett kifogott tengeri állatok szervezete valóban szennyezett volt. Az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal most nyilvánosságra hozott vizsgálati eredményei azonban nem igazolták a vélelmet, ugyanis sem a beteg, sem az egészséges fókák szervezetében nem mutattak ki a normálistól eltérő sugárzást.
A fenti eset is jól mutatja, hogy az emberek hajlamosak túlértékelni a nukleáris balesetek egészségügyi és környezeti hatásait. A negyvenévnyi hidegháború és a bármikor kirobbantható atomháborútól való félelem légkörében sok pénzt és tehetséget fordítottak a radioaktív sugárzás kutatására, így egzakt vizsgálati módszerek állnak rendelkezésünkre a valós hatások felméréséhez. E hatások korántsem csak a katasztrófát elszenvedő országra, Japánra korlátozódhatnak, hiszen a megsérült erőműből kiszabaduló sugárzó anyag a széllel és a tengeráramlatokkal akár az óceán túlsó partjára is eljuthat. A jelek szerint azonban nem jutott olyan mértékben, amely ártalmas lehet az emberi egészségre. Az Egyesült Államok 167 pontján gyűjtött csapadékot elemezve a mérőállomások ötödében érzékelték a jód és a cézium radioaktív izotópjai koncentrációjának minimális növekedését (főként ezek az anyagok szabadultak ki a megsérült fukusimai erőműből). Mennyiségük azonban messze az ártalmas szint alatt maradt.
De hogyan vészelték át maguk a japánok az atomkatasztrófát? A sugárfertőzés alapvetően kétféle módon károsítja az élő szervezetet. A nagy dózis legtöbbször gyors halállal végződő sugárbetegséget okoz, a mérsékeltebb sugárzás viszont károsítja a sejteket, ami után azok nagyobb eséllyel alakulnak tumorsejtekké, és rák alakulhat ki. Az kijelenthető, hogy akut sugárbetegségben senki sem halt meg. A hasmenéssel, vérszegénységgel, idegrendszeri károsodással járó sugárbetegség általában akkor alakul ki, ha egy sievert sugárzás éri az embert rövid idő alatt. Az elsőként a helyszínre érkező mentőalakulatok tagjainak is csak 0,5-0,6 sievert sugárzást kellett elszenvedniük, mielőtt leváltották őket.
Hogy hány ember szervezetében alakult ki daganat a sugárzás hatására, sokkal nehezebben határozható meg, ha egyáltalán lehetséges, hangzott el a múlt héten az amerikai egészségfizikai társaság konferenciáján – tudósít a The New York Times. (E társaságot is a hidegháború hívta életre, a múlt század ötvenes évei óta kutatják a radioaktivitás emberre gyakorolt hatását.) A konferencia résztvevői abban mindenesetre egyetértettek: ha vannak is ilyen rákos betegek, olyan kevesen lehetnek, hogy eseteik megkülönböztethetetlenek az egyébként is igen gyakori daganatos megbetegedésektől. Japánban az emberek negyvenegy százaléka sugárfertőzés nélkül is rákos lesz élete során, ami az ottani emberek hosszú élettartamának is következménye. Magyarul: egy év óta nem tapasztalták a tumoros tünetek érzékelhető gyakoribbá válását.
Az evakuációs körzet határainak kijelölését is sokan kritizálják, mondván, a zónán belül számos terület van, amelyet minimális szennyeződés ért, így nem lenne veszélyes visszaengedni az embereket. (Kérdés, hogy hányan szeretnének visszaköltözni oda.) A zóna határait ott jelölték ki, ahol a háttérsugárzás 20 millisievert alá csökken. Bár ez jóval magasabb a hazánkban érzékelhető 2,8–3 millisievert értéknél, mindössze néhány tízezrelékkel növeli a rák kialakulásának kockázatát. Az erőműből kiszökött szennyeződés a szélirány miatt főként északnyugati irányba sodródott, így azon a területen körülbelül harminc kilométeres, másfelé húsz kilométeres körben evakuálták az embereket. Néhány kritikus szerint e lépésnek inkább logisztikai, semmint egészségügyi motívumai voltak. El akarták távolítani a lakosságot, hogy ne zavarja a munkát. Természetesen előfordulhat, hogy akár évek, évtizedek múltán jelentkeznek a sugárzás okozta panaszok. Figyelemmel a hosszú távú hatásokra, Fukusima prefektúra 360 ezer gyermekét vizsgálják majd folyamatosan több mint húsz éven keresztül. Az elsőként elkezdett pajzsmirigyrák-szűrési programban eddig nem találtak daganatot.
Mindez egyáltalán nem jelenti azt, hogy az atomerőmű-balesetnek nincsenek egészségügyi hatásai, csakhogy ezek a hatások nem keltik föl a sajtó figyelmét, noha összehasonlíthatatlanul több embert ölnek meg, mint a sugárzás. A Scientific American által megkérdezett Richard Garfield, a Columbia Egyetem közegészségügyi professzora szerint „a sugárzás egészségügyi hatása elhanyagolható, ezzel szemben a közvetett hatások, a lelki és szívbetegségek megnövekedett gyakorisága sokkal veszélyesebb”. A földrengéstől sújtott országrész ipari létesítményeiből nemcsak sugárzás, de más, hasonlóan mérgező anyagok is kiszabadulhattak, és a törmelékkel együtt bemosódhattak a vízbe, a talajba. A jóléti infrastruktúra teljes újjáépítéséig az ott élő emberek emellett nehezebben jutnak hozzá ahhoz az egészségügyi ellátáshoz, amelyhez hozzászoktak.
Egy országban, amelyik 1945-ben már megtapasztalta a nukleáris katasztrófa pusztítását, a sugárzástól való félelem különösen megterheli az emberek egészségét. Otthonuk, életük munkájának elvesztése is hasonló mentális betegségeket válthat ki sokakból, amelyek bizonyítottan életveszélyes szívbántalmakhoz vezethetnek.
A házastársukat, családjukat vesztett idős túlélők számára otthont épít az állam, de mint a már idézett Richard Garfield megjegyzi, „a kormány nem tud új családot adni”.
2012. március 10.
