Holnap délután négy órakor mutatja be a Magyar Televízió 1-es csatornája
az Endemica Hungarica címû új természetfilmet, amely hazánk õshonos állatfajairól szól.
Kérdés, hogy dacára az évekig tartó áldozatos munkának, mennyire lehet sikeres egy
korlátozott forrásokkal küzdõ magyar alkotás a méregdrága külföldi vetélytársakkal szemben.
Mi lehettünk a legújabb nagy felbontású (HD) filmes technológia kísérleti nyulai, így sok idő azzal ment el, hogy az operatőrök elsajátítsák az ötvenezer fontot (17,5 millió forintot) érő eszközök kezelését. Mindezt olyan extrém körülmények között, mint a mínusz harmincfokos Góbi és a plusz negyvenfokos Afar-sivatag – lelkendezett A Föld című természetfilm egyik rendezője, Jeff Wilson a film bemutatásakor, öt évvel ezelőtt a The Independentnek. Érthető a büszkesége, hiszen a világ legdrágább természetfilmjének a készítésében vehetett részt. A 23 millió fontos (nyolcmilliárd forintos) költségvetés lehetővé tette, hogy világszerte több mint kétszáz helyszínen forgassanak, negyven operatőrt foglalkoztathassanak, és végigkísérhessék a jegesmedvék, az elefántok és a púpos bálnák vándorlásának útvonalát.
Efféle nyilatkozatot bajosan hallhatunk magyar természetfilmesektől, akik jellemzően kevesebb pénzből készítenek el egy teljes filmet, mint amennyibe külföldön egy perc kerül.
– A mi filmünk hat-hét millió forintba került. Ezzel szemben David Attenborough sorozatai egy-egy epizódjának költségei száz-kétszáz millió forintra tehetők. Ez az arány nemcsak a természet-, hanem a játékfilmekre is jellemző – nyilatkozta lapunknak az Endemica Hungarica rendezője, Mosonyi Szabolcs. – Támogatások nélkül, pusztán piaci körülmények között Magyarországon nincs rá esély, hogy az ember természetfilm-készítésből éljen meg. Külföldiként esetleg sikerülne, de magyarként nem.
Természetesen A Föld vagy Attenborough munkáinak költségei az angol vagy amerikai átlagot is meghaladják. A dokumentumcsatornákon naponta látható természetfilmek jóval kevesebb pénzből készülnek – és ez meg is látszik rajtuk. Afrikában tartósan kitelepült természetfilmgyártó vállalkozások működnek, és kialakult az őket segítő helyi infrastruktúra is. Pontosan tudják, hova kell menniük, ha oroszlánokat, zsiráfokat akarnak filmezni, és tömeggyártásban készítik a felvételeket. Ezeket aztán újabb és újabb, egymástól alig különböző filmekké vágják össze. Vannak jelenetek, amelyek szinte elengedhetetlenek, főként az agresszivitásuk okán. Ezerszer látjuk, amint a vonuló gnúcsorda átkel a folyón, és a szerencsétlenebb állatokat krokodilok ragadják el. Ugyanilyen slágertéma az oroszlánok vadászata, amikor egyszerre több nagymacska veti rá magát a nagyobb testű prédára, és csüngenek rajta, míg fel nem adja. Unalomig ismételt közhely, hogy azért népszerűek ezek (költséghatékonyságukon túl), mert az emberek vért akarnak látni, és a természetfilmnézést nem tanulásnak, hanem szórakozásnak szánják. Egy idő után azonban a gyilkosság is unalmassá válhat.
– Mindenféle természetfilmre van igény. Bár azok a műsorok, amelyek például vadállatokat kergető krokodilvadászokat mutatnak be, először érdekesek lehetnek, de hamar unalmassá válnak. Hosszú távon a nagy költségvetésű BBC-stílusú természetfilmek győznek – tartja Mosonyi Szabolcs. – Ez a megkülönböztetés azonban nem jelenti azt, hogy az értékes természetfilmek unalmasak. Sőt ezekben nincs szükség arra, hogy folyton ismétlődő, olcsó, hatásvadász eszközökkel, például a szavannai ragadozók zsákmányszerzésének bemutatásával tartsák fönn a nézők érdeklődését.
A magyar természetfilmgyártás története jóval kevésbé ismert, mint ahogy megérdemelnék az alkotók. Mindenkinek egyetlen név ugrik be, ha szóba kerül a magyar természetfilm. Hatvanegy évvel ezelőtt ő is a magyar emberek figyelmét szerette volna fölhívni, hogy milyen értékek birtokában vannak tudtukon kívül. „A tórendszer most kapja legszebb, legsajátosabb magyar tájbeli ízét. Ezres tömegű madarak vonulnak el a tizenötszörös távcső előtt, a csónak sirályseregeket ver fel, a piros alkonyati égen pedig fehér kanalasgémek húznak szakadozott csoportokban. Az ország millióinak halvány tudata sincsen arról, micsoda természeti kultúrkincset rejt hazájának egy-egy különös területe…” – írta Homoki-Nagy István a Magyar Országos Levéltár honlapján hozzáférhető rendezői beszámolójában Ortutay Gyulának, a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja elnökének 1951-ben. Akkor forgatta az első egész estés színes magyar természetfilmet Vadvízország címmel a szegedi Fehér-tó élővilágáról. A hazai természetfilmek célja azóta sem változott, és gyakran témáik is hasonlók maradtak.
Az Endemica Hungaricát nem lehet a hatásvadászat vádjával illetni, hiszen köznapi értelemben csupa unalmas állatról szól. Vannak köztük olyanok is, amelyeket a szűk biológiai szakterület művelőin kívül alig ismerhet valaki. Szerepet kap a mecseki őszitegzes, a csíkos szöcskeegér és a magyar tarsza is. Ez utóbbi egyébként egy szöcskeféle. A film nagy súlyt fektet a szakmai pontosságra, amelyet tizenhét szakértő munkája segített a forgatás során, számol be a National Geographic. Az ő közreműködésük azért volt elengedhetetlen, mert a bemutatott fajok ritkák, és többükről még a szakértők is alig tudnak valamit. Miért érdekesek mégis? A film latin címe magyar bennszülöttet jelent, és az „endemikus faj” biológiai szakkifejezésre utal. Ezek olyan állat- és növényfajok, amelyek csak egy élőhelyen (jelen esetben a Kárpát-medencében) élnek, sehol másutt a világon. Pótolhatatlan értékeink tehát, de ez nem feltétlenül elegendő ahhoz, hogy az emberek megnézzenek egy pátosszal teli, diaporámára hasonlító filmet. Akció kell.
– Nem akartunk „felsorolásjellegű” filmet készíteni, amely pusztán végigveszi Magyarország bennszülött állatfajait. Ezért a különböző állatcsoportok egy-egy jellemző faját emeltük ki, és jellegzetes viselkedésüket mutatjuk be – mondja Mosonyi Szabolcs. – A forgatást négy évvel ezelőtt kezdtük a Mecsekben, és tavaly ősszel fejeztük be. Eközben már a következő munkánkhoz is rögzítettünk jeleneteket. Ebben a pillanatban három további film munkálatain dolgozunk, egyikük éppen az endemikus fajok ellentéteiről, a betelepült, invazív fajokról szól.
2012. április 7.
