Húsz évvel ezelőtt nagymamám december táján újságból kivágott grafikont tűzött a hűtő tetején tartott asztali naptárra, hogy egész évben szem előtt maradjon. A grafikon a következő évre előre jelzett hőmérsékleteket ábrázolta. Tehát készítői egész évre meg merték jósolni azt, hogy milyen meleg lesz hétről hétre. Mára a meteorológia sokat hanyatlott – gondolhatnánk, hiszen a mostani meteorológusok nemhogy egy évre, de egy hétre előre sem szívesen jósolnak, ha pedig mégis, az nem mindig jön be. Persze a tudományok ritkán veszítenek a már megszerzett tudásból, és hiába voltak bátrabbak régen a meteorológusok, nem voltak sikeresebbek mai társaiknál. Az időjárás és a földi éghajlat kutatása és folyamatainak egyre pontosabb értése (pontosabban annak megértése, hogy tökéletesen soha nem láthatjuk jövőbeli történéseit) talán az elmúlt korokra jellemző pozitivista tudományszemlélet legnyugtalanítóbb cáfolata. Mindez még lenyűgözőbbé teszi a meteorológiát, amint azt Az időjárás enciklopédiája című könyv is megerősíti.
Miközben tudományosan kifogásolhatatlan a szöveg (a szerzők nagy része doktori fokozattal rendelkező meteorológus és klimatológus), a temérdek fotó azok számára is érdekessé teszi a kötetet, akiket kevésbé a légnyomás változását magyarázó matematikai modellek, inkább a naplemente idején ezer színben játszó felhők és a tornádók nyűgöznek le. Bár az időjárás ma is alapvető hatást gyakorol életünkre, a múltban élt emberek sokkal jobban ki voltak téve viszontagságainak. Az ember természeténél fogva nehezen fogadja el a véletlent, főleg ha a túlélése függ tőle, és vágyik ismerni a jövőt. Nem csoda hát, ha mindig is voltak az időjárás várható alakulásáról szóló, megfigyeléseken vagy még inkább félreértéseken alapuló népi hiedelmek. A mindenki által ismert, befőttesüvegben tartott béka mellett más állatfajokra is fontos szerep hárult az időjárás jóslásában. A hálót a szokásosnál lassabban szövő pókok például a közelgő esőről adhatnak hírt, hasonlóan a lefekvő tehenekhez. A sáskák, tücskök ezzel ellentétben éppen akkor ciripelnek sokat, ha derült idő várható. Angliában úgy tartották, hogy a fecskék, ha „megérzik”, hogy napos nyár várható, hamarabb térnek vissza déli telelőhelyeikről. Persze e népi bölcsességek jó része a véletlen egybeesések általánosításán alapuló babona, némi igazságtartalmuk azért lehet. Bizonyos állatok ugyanis valóban érzékenyebbek a drasztikus időjárás-változást megelőző apró jelekre, például a hőmérséklet és a légnyomás megváltozására, és ez hatást gyakorolhat viselkedésükre is.
Egy modern, enciklopédikus céllal írott, időjárásról szóló könyvnek manapság kihagyhatatlan része az éghajlatváltozás. E kötet szerzői sem maradnak adósak ezzel, hiszen a könyv utolsó, csaknem 130 oldalas fejezete e témát járja körül, szinte példátlan részletességgel. A jól ismert, olvadó gleccsereket és jégtáblákat, fuldokló jegesmedvéket és cserepesre száradt afrikai termőföldeket ábrázoló fényképek mellett felvonultatott hatalmas tömegű tudományos bizonyíték olvastán kétségünk sem maradhat, hogy a föld éghajlata melegszik, méghozzá az emberi tevékenység hatására. A baj tehát egyértelmű, a megoldás (ha létezik egyáltalán) azonban korántsem az. A fejezet végén szereplő alternatív energiaforrásokon és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésén alapuló nemzetközi kezdeményezések hatásossága legalábbis kérdéses. Mégis jobbak ezek, mint karba tett kézzel várni a sorsot.
(Juliane L. Fry és más szerzők: Az időjárás enciklopédiája. Kossuth Kiadó, Budapest, 2011. Ára: 9990 forint)
2012. február 4.
