Bár csordogálnak a tudományos eredmények, életünk
harmadáról, az alvásról még ma is vajmi keveset tudunk.
Nem tudjuk, miért álmodunk, de még csak azt sem, hogy
miért alszunk. Hipotéziseink azért vannak, és egy új genetikai kutatás újabb mozaikdarabkákat illeszt a képhez.
Ébredjünk rá, hogy az alvás fölösleges! – adott ironikus címet egyik blogbejegyzésének Galántai Zoltán jövőkutató, reagálva néhány szakember azon jóslatára, hogy az életünk harmadát elfoglaló alvás hamarosan kiküszöbölhetővé válik. Az alvás olyan fontos része életünknek, hogy a történelmi legendárium is számon tartja a híres emberek alvási szokásait – főként, ha azok az elvárásoknak megfelelően maguk is különlegesek. Leonardo da Vinci például – ha hihetünk az ellenőrizhetetlen elbeszéléseknek – csak másfél-két órát aludt naponta, méghozzá négyóránként ismételt tizenöt-húsz perces részletekben. Ezt a technikát, az úgynevezett polifázisos alvást egyesek ma is kivitelezhetőnek tartják. Arról azonban csak anekdoták szólnak, hogy valóban lehet-e így élni hosszú távon. Leonardónak követői is voltak, vannak mind a mai napig. Nikola Tesla állítása szerint csak két-három órát, Napóleon négyet aludt naponta. Sőt ő annyira az alvás tudorának tekintette magát, hogy tanácsot is adott alattvalóinak: a férfiaknak hat, a nőknek hét óra alvást rendelt a császár.
– Bizonyos fokig optimalizálható az alvás időzítése, és bifázisossá is tehető. Ez utóbbi azt jelenti, hogy nemcsak éjszaka, hanem két szakaszban délután is alszunk. Ezáltal rövidíthető az éjszakai alvás – válaszolta kérdésünkre Bódizs Róbert, a Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézetében működő alváslabor vezetője. – Az alvással töltött idő napi hosszának optimalizálása, magyarul rövidítése inkább az időzítéssel oldható meg, és nem attól függ, hogy hány szakaszban alszunk. Minél szabályosabb az időbeosztásunk, tehát minél pontosabban „látja előre” szervezetünk elalvásunk időpontját, annál inkább teljes, kilencven–százhúsz perces alvásciklusokból fog összeállni alvásunk. Ez a titka a kipihent ébredésnek.
Egy biztos: az emberek napi alvásigénye nagyon különbözik, e különbség pedig nem magyarázható pusztán a fizikai munka vagy a koncentráció eltéréseivel. Német kutatók minap közölt eredményei szerint, ha az esti mese végéig sem tudunk fennmaradni, illetve nem akaródzik hajnali 11-kor sem kikelnünk a jó meleg ágyból, azért nem az unalmas tévéműsort vagy a vekkert, sokkal inkább szüleinket, pontosabban génjeinket kell okolnunk. A müncheni Ludwig-Maximilian Egyetem pszichológia tanszékének munkatársai által vezetett nemzetközi kutatócsoport négyezer európai lakost kérdezett meg alvási szokásairól. Emellett DNS-mintát is vettek tőlük, majd ezt az egyre inkább rutineljárássá váló genomanalízisnek (a teljes génkészletre kiterjedő vizsgálatnak) vetették alá. Kiderült, hogy akik az ABCC9 nevű gén egy bizonyos változatának két példányával rendelkeznek, jelentősen kevesebb alvással is beérik, mint akik másfajta génváltozatot (úgynevezett allélt) birtokolnak. Különösen érdekes, hogy erről a génről eddig is tudott volt, hogy fehérjeterméke a szívbetegségek és a cukorbaj kialakulásában is szerepet játszik.
Mi sem mutatja jobban az alvás élettani fontosságát, mint hogy a legtöbb állatnál is megtaláljuk. A fenti kutatásban megtalált gén olyanynyira változatlan maradt az evolúció során (ami általában a fontosság jele), hogy már a muslicákban is megvan. Ha pedig kikapcsolják e gént az apró legyekben, ők is kevesebbet alszanak.
– Nagyon régóta foglalkoztatja a biológusokat, hogy miért van szükség alvásra. Egy biztos, szükség van rá, huzamos megvonása halálos lehet. A múlt század ötvenes éveiben több olyan kísérletben bizonyították ezt, amelyeket etikai megfontolásból ma már nem lehetne elvégezni – mondja Pongrácz Péter, az Eötvös Loránd Tudományegyetem etológia tanszékének munkatársa. – E kísérletekben macskákat vízzel telt dobozba zártak, ahol csak egy apró, a vízből kiemelkedő emelvényen kucoroghattak. Amint elaludtak, beestek a vízbe, ettől pedig azonnal felébredtek. Minthogy nem tudtak aludni, a kísérleti állatok hamarosan elpusztultak.
– Az alapvető kérdésre, hogy miért alszunk, még nem tudunk egyértelmű választ adni. Ha nem alszunk, akkor meghalunk; vannak olyan élettani funkcióink, amelyek csak alvás közben működnek – ért egyet az etológussal Szakács Zoltán orvos alezredes, az Állami Egészségügyi Központ alvásdiagnosztikai és -terápiás központjának vezető főorvosa, a Magyar Alvástársaság főtitkára. – Bizonyos hormonok csak alvás közben termelődnek, az elégtelen alvás pedig ezek súlyos következményekkel fenyegető hiányát okozza. Az alvás idegrendszert érintő hatásai jelentősek. Ha nem alszunk, koncentrációs és tanulási képességeink olyan súlyosan károsodnak, hogy nappali létünk teljesen ellehetetlenül.
Mindez arra utal, hogy az alvás nem pusztán az izomzat és az idegrendszer pihenését szolgálja, hiszen az megoldható lenne nyugodt, éber állapotban is. Bár az alacsonyabb rendűnek tekintett állatok esetében nehezen meghatározható, hogy alszanak-e éppen, a rovarok és a fejlettebb fajok biztosan alszanak. Azonban az, hogy ezt hogyan teszik, nagyban függ életmódjuktól.
– Az alvó állat sebezhető, ezt a kockázatot pedig igyekeznek csökkenteni. Csak azok a fajok alszanak egy huzamban hosszú időn keresztül, amelyeknek nem kell félniük ellenségeiktől. Vagy mert ragadozók, így a tápláléklánc tetején helyezkednek el, vagy kicsik, és el tudnak bújni alvás előtt – teszi hozzá Pongrácz Péter. – A nagy testű növényevők nem engedhetik meg maguknak ezt a luxust. Ezért csak éberen szunyókálnak néhány perces szakaszokban, elosztva az egész nap folyamán.
Minthogy a rendellenes alvás közvetlen hatással van egészségünkre, az alváskutatás legfőbb alanya az ember. Dacára annak, hogy a kutatók ez esetben kérdéseket is fel tudnak tenni a vizsgált személyeknek, meglepően keveset tudunk életünk jelentős részét elfoglaló tevékenységünkről, főként annak öröklött alapjairól.
– A tudomány jelenlegi fázisában nagyon sok gén között keresi azokat, amelyek összefüggésben állhatnak az alvással. A müncheni kutatók vizsgálata is ezt teszi, erőssége, hogy nagyon sok, számos országból származó embertől tudtak adatokat gyűjteni. Túlzással úgy is mondhatnánk, hogy tűt keresnek a szénakazalban – mondja Bódizs Róbert. – Most találtak egy tűt, de azt még nem tudni, hogy mire lehet ezt majd használni. Vannak más gének is, amelyek ugyancsak hathatnak az alvási szokásokra, hatásuk pedig az agyi anyagcsere befolyásolása révén valósulhat meg.
Az alvásnál is nagyobb talány az álom. Sem funkcióját – ha van neki egyáltalán –, sem az álomélmény létrejöttét nem ismerjük teljes mértékben. Lehet, hogy az álom csak más folyamatok mellékterméke, amely megmaradt az evolúció során, minthogy nem okozott jelentős hátrányt az illetőnek. Részben a Semmelweis Egyetem munkatársainak kutatásaiból tudjuk, hogy a gyors szemmozgások alapján felismerhető (elterjedt angol rövidítéssel: REM) alvásszakasz, amikor általában az álomlátás történik, szerepet játszik az érzelmi egyensúly fenntartásában. Az már kevésbé egyértelmű, hogy csak a nyugodt, teljes REM-fázis szükséges a kiegyensúlyozottsághoz, vagy az álom története is fontos.
Ugyancsak Münchenben, a Max Planck Pszichiátriai Intézetben dolgoznak azok a kutatók, akik kis túlzással lefényképezték az álmokat az agy éppen aktív területeit megjeleníteni képes, mágneses rezonancián alapuló képalkotó berendezés, az FMRI segítségével. Olyan személyeket kértek fel a kísérletre, akik alvás közben tudatára ébrednek, hogy éppen álmodnak, és irányítani is tudják az álom történetét. Azt kérték tőlük, hogy álmukban szorítsák össze a jobb, majd a bal kezüket. A hat kísérleti alanyból végül mindössze egy tudta valóban a kérésnek megfelelően irányítani álmát, ami nem is meglepő. Valójában az a furcsa, hogy egyikük is tudott aludni a hangosan zakatoló MRI-gépben.
Mindenesetre az egyetlen sikeres kísérlet érdekes eredményre vezetett. Amikor az alany álmában öszszeszorította az egyik kezét, agyának az a része aktiválódott, amely éber állapotban is dolgozik egy-egy mozgás elképzelésekor. Még az oldalak is stimmeltek. A bal kéz ökölbe szorításakor a jobb oldali, sensomotorosnak nevezett agykérgi terület idegsejtjei dolgoztak, és sok más agyi folyamat is kereszteződve megy végbe. E kutatás eredményei bizonyítják, hogy „álmaink nem afféle filmek, amelyeket alvás közben tétlenül nézünk a moziban. Sokkal inkább aktívan részt veszünk bennük, és így tesznek agyunk azon régiói is, amelyek megfelelnek az álomtörténetnek” – idézi a kutatócsoportot vezető Michael Czischt a Psych Central pszichiátriai szakportál.
– Bár az utóbbi időben nagy előrelépés történt az alvási folyamatok megértésében, számtalan a nyitott kérdés, a legtöbb az álom szerepét érinti. Az idegélettani kutatások alapján egyre biztosabban tudjuk, hogy alapvetően az idegrendszernek van szüksége alvásra. Az ébrenlét idején idegrendszerünk folyamatosan tanul, akkor is, ha ezt észre sem vesszük. Eközben új kapcsolatok alakulnak ki idegsejtjeink között, ami a nap végére túlságosan „terheltté”, instabillá teszi a rendszert – tartja Bódizs Róbert. – Az alvás funkciója valószínűleg e terheltség visszafordítása. Miközben nem törli az új ismereteket, „alapállapotba állítja” az idegrendszert.
2011. december 17.
