A pilóta nélküli repülőgépekre és helikopterekre sokáig csak a hobbista repülőmodellezők játékszereként gondolhattunk, pedig a katonaság már évtizedekkel korábban felfedezte előnyeiket. Az utóbbi időben a megnövekedett kereslet, a sok pénzzel rendelkező vevőkör és legfőképpen a digitális technológiai forradalom hatására a robotrepülők fejlesztése felgyorsult. A katonai és nemzetbiztonsági alkalmazhatóság miatt azonban civil használatukat megszigorították, az Egyesült Államokban a sportcélú modellezés kivételével gyakorlatilag betiltották. Pedig feladatuk lenne bőven, hiszen működtetésük általában olcsóbb, mint az ember vezette repülőké, kis méretük okán pedig szűk helyeken, például épületek között is könnyen tudnak manőverezni. Számuk hamarosan megsokszorozódhat, hiszen az amerikai légügyi hatóság várhatóan felszállási engedélyt ad a polgári robotrepülőknek, és az Európai Unió illetékes bizottsága is ülésezett a héten az elterjedt angol kifejezéssel drone-nak nevezett pilóta nélküli légi alkalmasságokat érintő szabályokról.
113
évvel ezelőtt az osztrák hadsereg pilóta nélküli, bombákkal megrakott léggömbökkel támadta Velencét. Ez volt az első feljegyzett eset, amikor határozott céllal bocsátottak föl ember nélküli repülő szerkezetet.
120
kilométer volt a hatótávolsága az 1918-ban Charles Kettering által kifejlesztett úgynevezett Kettering Bugnak (bogárnak). Az akkoriban légi torpedónak hívott fegyver már valódi pilóta nélküli repülőgép volt. Óránként 80 kilométeres sebességgel közelítette meg a célpontot. Indítás előtt beállították, hogy mennyi ideig üzemeljen a motor, amikor ez az idő letelt, a motor leállt, a szárnyak leváltak, a repülő pedig a betöltött 81 kilogrammnyi bombával lezuhant.
3435
alkalommal vetettek be pilóta nélküli repülőgépeket a vietnami háborúban. Közülük 554 elpusztult, a veszteség tehát magas volt (eközben több mint 5000 amerikai repülős halt meg, és 1000 fölött volt az ütközetben eltűntek vagy fogságba esettek száma is). A drone-ok azonban csak gépek, így a hátországi közvélemény nem háborodik föl elvesztésükön.
43
afganisztáni és pakisztáni, robotrepülővel végrehajtott, célzott likvidálási célú támadásról lehet tudni 2009 januárja és októbere között. 2006 óta ezek 750–1000 embert öltek meg, közöttük 20 volt terroristavezér, kétharmaduk fegyveres lehetett, egyharmaduk azonban civil. A robotrepülők polgári használata viszont sokkal ritkább.
5
centiméteres felbontással fényképezi egy belga gyártmányú drone a Húsvét-sziget régészeti lelőhelyeit. Bár a műholdképek is nagy segítséget jelentenek a kutatóknak az eddig feltáratlan lelőhelyek megtalálásában, ezek felbontása (tehát az egymástól megkülönböztethető pontok minimális távolsága) mindössze néhány méteres általában.
22 000
szélerőmű üzemel Németországban, viszont kevés a munkás, aki fölmásszon a magas turbinákra, hogy közelről szemügyre vegye a lapátok állapotát. Ezt a munkát ma már egy kölni gyár robotrepülőire szerelt digitális kamerákkal végzik.
2012. március 3.