Kiemelt bejegyzés

Többé nem frissülő blog

Ez a blog többé nem frissül. Az új cikkek új helyen, a molnarcsaba.wordpress.com címen érhetők el.

2015. június 30.

Elitevezés

A múlt szombaton rendezték az oxfordi és a cambridge-i egyetem evezőseinek hagyományos versenyét a Temzén. A világ talán két leghíresebb (bár az objektív mutatók alapján már régen nem a legjobb) egyetemének rivalizálása alapításuk idejére nyúlik vissza, és ennek csak egyik megnyilvánulása az evezősverseny. Bár a hajókban mindkét oldalon jelentős sportmúltú egyetemisták ülnek, az esemény mégsem a kivételes fizikai teljesítmény miatt vált híressé. Az elmúlt majd két évszázad alatt az evezősverseny az angol történelmi hagyományok fontos elemévé vált. A tradíciók fönnmaradásához elengedhetetlenek a kötelezően ismétlődő momentumok, az idei evezősversenyre vélhetően mégis a rutint megtörő incidensek egész sora miatt emlékeznek majd sokáig. Az oxfordiak egyik embere annyira kihajtotta magát, hogy elájult, kórházba szállították, így a szokásos ünneplés is elmaradt. Később ezért bocsánatot kért a cambridge-iektől.



158.
alkalommal rendezték meg idén az Oxford–Cambridge-evezősversenyt. Az első futamot 1829-ben tartották, 1856 óta pedig minden évben rendeznek viadalt. A csata csak a világháborús évek alatt maradt el.

81
alkalommal győzött Cambridge, Oxford 76 diadalával szemben (egyszer döntetlen volt a megméretés), és idén is ők nyertek. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy a kormányosok hibájából a két hajó túl közel került egymáshoz, az evezők összeakadtak, és az egyik oxfordi evező eltörött.

8
ember evez mindkét hajóban, és mögöttük foglal helyet a kormányos. Mindkét hajó kék színű, az oxfordiak színe sötét, a cambridge-ieké világos. Az evezőtörés miatt az oxfordi hajó „húzóereje” nyolcadával csökkent, ami behozhatatlan hátránynak bizonyult.

6779
méteres távot kell a hajóknak megtenniük a Temze londoni szakaszán, Putney és Mortlake kerület között. A távot a versenyen kívül is „bajnoki szakasznak” szokás nevezni, a rajt és a cél helyét emlékkövek jelölik a déli parton.

24,9
kilométeres óránkénti sebességgel evezett 1998-ban a cambridge-i csapat, így 16 perc 19 másodperc alatt teljesítették a távot, és rekordot állítottak föl. Az idei versenyen először az esemény története során a sorozatos incidensek miatt nem állapítottak meg hivatalos időeredményt.

26
évesek voltak átlagosan az idei oxfordi és 24 évesek a cambridge-i evezősök. Bár a szabályok szerint a versenyzőknek az egyetem hallgatói közül kell kikerülniük, a csapatok újra és újra azzal vádolják egymást, hogy egy-egy olimpiai szintű evezőst csak a verseny kedvéért „igazoltak le”, és ültették be őket az iskolapadba.

5
angol evezős versengett mindössze a két hajóban. Ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen a világ vezető egyetemeinek hallgatósága nemzetközivé vált. Az angolokon kívül ausztrál, új-zélandi, amerikai, német és holland evezősök is versenyeztek.

30
percet állt újraindítása előtt a viadal, miután egy ausztrál férfi szándékosan a hajók közé úszott. Állítása szerint ezzel az egyetemek által megtestesített elitizmus és a társadalmi egyenlőtlenségek ellen akart tiltakozni.

2012. április 14.