A Szépművészeti Múzeumban őrzött múmiák belső felépítése mindeddig titok volt az egyiptológusok előtt.
Most azonban CT-vel vizsgálják a testeket, amit a modern orvosi diagnosztika többi vívmánya követ. A térhatású röntgenfelvételek a tudományos érdeklődés mellett a látványosságra vevő közönség igényeit is kiszolgálhatják.
Zrínyi fejfedője
Az áprilisi napsütésben két előadás között a Nemzeti Múzeum lépcsőjén üldögélő egyetemisták valószínűleg azt gondolják, hogy a múzeum épületén kívül sütkéreznek. Pedig valójában fölötte, hiszen a múzeum pincerendszere behálózza az egész múzeumkertet. Éppen az északi udvar alatt ülünk, a fémrestaurátorok egyik műhelyében. Az asztalokon elöltöltős svéd céllövő puska, római kori kocsikerék-alkatrészek és sípok, illetve nyolcvanéves, rovarirtó vegyszer permetezéséhez használt fújtató – mind a restaurálás különböző stádiumában. Előttünk fából ácsolt, kocka alakú keret, amelyben régi sárgaréz sisakot rögzítettek.
A sisakot, amelyet az idősebb Zrínyi Miklós fejfedője alapján készítettek a múlt század első évtizedeiben (az eredetit Bécsben őrzik), Horthy Miklós testőrségének egyik tagja viselte. Jó ideje a Nemzeti Múzeum gyűjteményét gazdagítja, és szerepelt a múzeum A Magyar Testőrség 250 éve című tavalyi kiállításán is. Az állapota már akkor is meglehetősen rossz volt, mostanra azonban tovább romlott, így nem lehetett halogatni a restaurálását. Bár a sisak a műtárgy, amelyet a szakemberek igyekeznek helyreállítani, a rögzítéséhez használt eszköz nem kevésbé érdekes.
– Ez a háromdimenziós presszionáló keret, amelybe bambuszpálcák segítségével rögzítjük a sisak felvált részeit, japán találmány. Én is Japánban ismerkedtem meg vele, amikor egy évet kinn töltöttem a japán lakktárgyak és páncélok restaurálását tanulmányozva – mutatja a körbeforgatható, nyolcvan centiméter élhosszúságú, lécekből épített kockát Lencz Balázs fémrestaurátor-művész, a Magyar Nemzeti Múzeum műtárgyvédelmi és restaurátor-főosztályának munkatársa. – Az oldalai mentén csúsztatható lécekhez támasztott pálcák segítségével a tér bármely irányából nyomást tudunk kifejteni a műtárgyra, amelynek kihajló részeit így eredeti pozíciójukba tudjuk rögzíteni.
A sisak több helyütt sérült, már korabeli javítások nyomai is látszódnak rajta: alátámasztották a lebegő részeket, ragasztották a töréseket, és stabilizáló lemezeket építettek be. Minthogy igen vékony rézlemezből készítették, nagyon érzékeny, ezért a tényleges restaurátori munka megkezdése előtt stabilizálni kellett. Jelenleg a legkritikusabb repedések ragasztását végzik. A folyamat, amelyet a köznyelv restaurálásként ismer, valójában három részfolyamatból épül föl, a restaurátoroknak eközben pedig ragaszkodniuk kell a szakma etikai szabályaihoz.
– A restaurátoretika egyik alaptétele az, hogy a tárgyat a jelenlegi formájában őrizzük meg, úgy, hogy minél kevésbé avatkozunk be a tárgy készítéstechnikájába és anyagaiba. Emiatt például nem fogjuk visszaépíteni a sisak hiányzó szemellenzőjét, és nem törekszünk az eredeti csillogás visszanyerésére sem, hiszen az az anyagából történő elvétellel járó csiszolást igényelne – mondja Lencz Balázs. – A helyreállítás fázisai a tisztítás, a konzerválás és a restaurálás. A tisztítás során óvatos tamponálással leoldjuk a felületről a réz sötét korróziós vegyületeit. Az általunk használt vegyszerek nem is hasonlítanak a háztartási tisztítószerekre, sokukat csak méregengedéllyel lehet megvásárolni.
A tisztítás után a restaurálás következik majd. Ez többek között ötvösmunkát takar: kiegyengetik a horpadásokat, szegecseket pótolnak, visszaépítik a kisebb hiányzó alkatrészeket, például a tolltartó hüvely peremének díszítését. Végül konzerváló hatású műgyantával kenik át a sisakot, amely így évekig megőrizhetővé válik, állagromlás nélkül.
A sisakról 360 fokban elforgatható digitalizált modell készült, amelyet olvasóink is megtekinthetnek a Nemzeti Múzeum honlapján (www.hnm.hu).
A modern képalkotó diagnosztikai eljárások, a komputertomográf (CT) vagy a mágneses rezonancián alapuló képalkotás (MRI) használata az egyiptológiában sokak számára újdonságként hat, hiszen a régészet és az alapvetően orvosi céllal kifejlesztett technológia találkozik egymással. A kép azonban csalóka, a múmiákat ugyanis már a modern egyiptológiai kutatások hajnalán, a XIX. század végén átvilágították az időszak legkorszerűbbnek számító eszközével.
– Az 1800-as évek végén kerültek a tudományos érdeklődés homlokterébe, amikor megtalálták az első királyi múmiákat. Kezdetben ugyan mai szemmel meglehetősen barbár, laikus módszerekkel kezdték el a vizsgálatukat, de a XX. század elejétől rohamosan fejlődtek az egyiptológia tudományos eszközei – mondja Petrik Máté egyiptológus, a Szépművészeti Múzeum munkatársa. – Egy évvel az után, hogy Wilhelm Conrad Röntgen 1895-ben felfedezte a később róla elnevezett röntgensugarakat, már múmiákat világítottak át a segítségével. Az egyiptológusok tehát hamar fölismerték e módszerek vizsgálati értékét, így először a híres királyi múmiákat, majd fokozatosan szinte minden múmiát megvizsgáltak a képalkotó eljárásokkal.
A napjainkban elterjedt vizsgálatsorozat módszertana a múlt század hetvenes éveiben kezdett kirajzolódni. A Manchesteri Egyetem múzeuma akkor kezdte el a gyűjteményében őrzött tizenhét múmia részletes vizsgálatát a legmegfelelőbb módszerek után kutatva. E tudományterületnek tehát már több mint harmincéves története van, így a Szépművészeti Múzeum munkatársai kidolgozott vizsgálati protokollokat alkalmazhatnak. Ők léptek kapcsolatba a Magyar Természettudományi Múzeum szakembereivel és a Semmelweis Egyetem radiológusaival, így kezdődhetett el az a vizsgálatsorozat, amelynek egyik kiinduló állomása a Szépművészeti Múzeum egyiptomi gyűjteményében őrzött négy múmia CT-vizsgálata.
A hazánkban őrzött egyiptomi múmiákon a múltban csak elszórva végeztek olyan vizsgálatokat, amelyek a belső szerkezetüket tárták föl. A Szépművészeti Múzeum állatmúmiáit röntgenezték meg évtizedekkel ezelőtt, illetve a másik magyarországi egyiptológiai gyűjtemény, a debreceni Déri Múzeum anyagát vizsgálták komputertomográffal. A mostani CT-szkennelést azonban számos más vizsgálat követi majd, hiszen az utóbbi években rutineljárássá vált a szövettani és DNS-vizsgálat, a mumifikálásnál felhasznált anyagok kémiai meghatározása vagy a múmiát beszennyező gombák elemzése is.
A múmia – amelyet a Semmelweis Egyetem CT-gépével vizsgáltak – modern kori eredete a homályba vész. Annyit lehet tudni róla, hogy a múlt század közepén a zirci Reguly Antal Múzeum gyűjteményéből érkezett. Oda Platz Bonifác gyűjteményéből került, de korábbi története nem ismeretes. Valószínűsíthető, hogy ezt a múmiát is magyar utazók vásárolták, gyűjtötték egyiptomi utazásuk során, majd a múzeumnak adományozták. A koporsón látható díszítések és feliratok alapján a test ókori múltjáról többet tudunk, mint arról, hogy az elmúlt évszázadokban mi történt vele.
– A hagyományos egyiptológiai módszerek segítségével is sokat megtudhatunk róla. A koporsón látható hieroglifákból például kiolvasható a benne fekvő hölgy neve. A száj jelét látjuk egymás után kétszer, amely kiolvasva az r hangnak felel meg. Az egyiptomi hieroglifák csak a mássalhangzókat jelölték, a magánhangzókat azonban nem lehet visszakövetni, hiszen az óegyiptomi holt nyelv. A mássalhangzókat ezért egyezményesen e hanggal helyettesítik, így a hölgy neve Rer – mondja Petrik Máté. – A múmia alakú koporsó stílusából a korra következtethetünk. A díszítései alapján a Ptolemaiosz-korra tehető, amely a Nagy Sándor-i hódítás után kezdődött, tehát a Krisztus előtti III–I. században készülhetett.
Bár a külső jegyek alapján végzett vizsgálat nem károsítja a tárgyat és a holttestet, a lehetőségek ebben az esetben végesek. Nem derül ki, hogy miben halt meg az illető, mit evett, milyen betegségekben szenvedett. E kérdések megválaszolásához belső vizsgálatok kellenek. A hagyományos boncolás közben azonban szükségszerűen és helyrehozhatatlanul sérül a múmia, ezért ezt a lehetőséget a legritkább esetben alkalmazzák. De nem is kell belevágni a testbe ahhoz, hogy sérüljön. Ha túl sok időt tölt a speciális, erre a célra épített klimatizált vitrinen kívül, már az is a károsodásához vezethet. A CT-szkennelés segítségével azonban a szakemberek anélkül láthatnak a múmia belsejébe, hogy fel kelljen vágniuk. Sőt a CT-felvételek sorozatának számítógépes összeillesztéséből létrejövő térhatású modell további antropológiai vizsgálatok tárgya is lehet, míg az eredeti lelet az ideális hőmérsékletű és páratartalmú környezetben pihen. A júniusban nyíló kiállítás látogatói is látványos, háromdimenziós animációkat láthatnak majd Rer belső testfelépítéséről.
– A CT-felvételek alapján előreláthatólag sok patológiai kérdésre választ lehet majd adni, például láthatóvá válhatnak a testet ért traumák, de a tuberkulózisnak is jellegzetes nyomai maradnak a testen. Ezenkívül a test életkor-meghatározásában is segítséget nyújthat a vizsgálat – nyilatkozta lapunknak Karlinger Kinga tudományos főmunkatárs, a Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinikájának igazgatóhelyettese. A klinikán végezték a múmia CT-vizsgálatát. – A különböző korokban eltérő vegyszereket használtak a balzsamozáshoz. A CT-felvételen pedig az anyagok eltérő sugáráteresztő képességét kihasználva megállapíthatjuk a konzerválásnál használt vegyületek összetételét. Hogy legyen összehasonlítási alapunk, korábban például bitumendarabokat is vizsgáltunk.
A testen kívül gyakran csomagoltak a pólyába tárgyakat, például amuletteket. Ezeket is megtalálhatják a CT-vizsgálattal, hiszen a röntgensugarakkal átvilágítva eltérő sűrűségűnek látszanak majd a képen, mint a test anyagai. A sugáráteresztő képesség főként a vegyületet alkotó elemek rendszámától és sűrűségétől függ. A nehezebb atomok, amelyek magasabb rendszámmal szerepelnek a periódusos rendszerben, kevésbé engedik át a röntgensugarakat, mint a könnyebb elemek. A CT-szkennelés felbontása ma már egy milliméter alatt van. Általában 0,75 milliméteres rétegvastagsággal dolgoznak, tehát a felvételek képletesen ilyen vékony szeletekre vágják föl a vizsgált személy testét. A múmiánál azonban még jobb jel–zaj arány is elérhető, neki ugyanis nem számít, hogy mennyi röntgensugárral világítják meg (ami az élő emberre nagy menynyiségben már káros lehet). Így több átfedő rétegfelvételt készíthetnek, amelyek összeadva részletgazdagabb képet eredményeznek.
– A múmiák vizsgálata semmilyen módon nem válik a betegek kárára. Tökéletesen steril csomagolásban érkeznek intézetünkbe, és a vizsgálat is becsomagolva történik – oszlatja el a kételyeket Karlinger Kinga. – A vizsgálatok az éjszaka közepén történnek.
Az egyiptomi régészeti hatóságok ma már szigorúan őrködnek az országban talált műkincsek fölött, így legális úton lelet nem kerülhet ki Egyiptomból. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a külföldi múzeumok, kutatóintézetek, egyetemek fölhagytak volna az Egyiptomban végzett ásatásokkal, hiszen a föltárt régészeti emlékek tudományos értéke a tárgyak hazaszállítása nélkül is megmarad. Három éve a Szépművészeti Múzeum szakemberei is részt vesznek a Kairótól száz kilométerre délre lévő Fajjúm oázis területén, a mai El-Lahun falu mellett elhelyezkedő hatalmas rommező feltárásában. A terület az Egyiptomi Középbirodalom időszakában (a Krisztus előtti XIX. században) a királyi építkezések fontos központja volt, a közelben feküdt a korabeli főváros, és II. Szeszósztrisz fáraó temetkezési központja is itt található.
– Ezen a majdnem nyolcszáz hektáros rommezőn dolgozunk: a királyi temetkezési központot igyekszünk föltérképezni. Ennek három központja van: egy iszaptéglából épített piramis, egy templom maradványai, amelynek felépítményét már az ókorban széthordták, illetve a mellettük elhelyezkedő település romjai – mondja Petrik Máté. – Folytatni szeretnénk a munkát, de jelenleg arra várunk, hogy az egyiptomi politikai helyzet rendeződjön, és újra fölálljon egy legitim régiségügyi hivatal, amely engedélyt adhat az ásatásra.
2011. április 9.
