Kiemelt bejegyzés

Többé nem frissülő blog

Ez a blog többé nem frissül. Az új cikkek új helyen, a molnarcsaba.wordpress.com címen érhetők el.

2015. június 18.

Misztikus medveálom

Két dolog biztosan eszébe jut mindenkinek a medvékről. A közhiedelem szerint szeretik a mézet, és téli álmot alusznak. A mézet valóban szeretik (bár nem ez a fő táplálékuk), a téli álom azonban fogasabb kérdés. Valóban nyugalomban pihennek, míg elmúlnak a legzordabb hónapok, tudományos értelemben mégsem alszanak igazi téli álmot, ellentétben például az ürgékkel és más, föld alatt megbújó emlősökkel. Amint a téli álom szaknyelvi megfelelőjéből, a hibernációból sejthető, ez a viselkedés együtt jár a testhőmérséklet drasztikus csökkenésével, az életfolyamatok pedig eközben alig-alig pislákolnak. Ez a titka annak, hogy energiatartalékaik kitartanak tavaszig. A medvék azonban nem hűlnek ki ennyire, így feltehetően más mechanizmussal spórolnak energiát. A fairbanksi Alaszkai Egyetem kutatói most néhány elcsatangolt fekete medvét laboratóriumban teleltettek, és végig vizsgálták életfolyamataikat.



5
fekete medvét figyeltek meg a kutatók. Nem kellett értük a vadonban kutatni, az éhes jószágok ugyanis házhoz jöttek. Maci Lacitól eltérően nem az uzsonnakosarak, hanem a kukák vonzzák őket leginkább. A medvéket elfogták, és a kutatóintézetbe szállították, így szerencsésebbek voltak, mint társaik többsége, amelyeket egyszerűen lelőnek.

5
hónapig tartott a kísérlet, bár a medvék nem sokat láthattak belőle, hiszen szinte átaludták az egészet. A laboratóriumban a medvék tipikus téli búvóhelyéhez hasonló otthonos faládákat építettek, amelyekben a megszokott sötétség és hideg fogadta őket, írja a Science folyóirat. A medvék egyébként ritkán alszanak barlangban, többségük beéri egy csendes zuggal egy korhadt fa tövében.

6
Celsius-fokkal csökkent mindössze a medvék testhőmérséklete, miközben aludtak, derült ki a mesterséges fészekben elhelyezett hőmérők adataiból. Emellett infravörös kamerákkal rögzítették a mozgásukat, más érzékelők oxigénfogyasztásukat, pulzusukat mérték, de még a horkolásukat is vizsgálták.

75
százalékkal kevesebb energiát használtak alvás közben, és ugyanilyen mértékben csökkent oxigénfogyasztásuk is. Minthogy a valóban hibernáló rágcsálók csak akkor képesek ilyen mértékben csökkenteni energiafelhasználásukat, ha szinte fagypontra hűlnek le, a medvék valószínűleg más módon kerülik el a téli éhhalált.

1-2
alkalommal vesznek levegőt percenként az alvó medvék. Amikor belélegeznek, szívük gyorsan dobban néhányat, vért pumpálva ereikbe, aztán nyugalomban marad a következő levegővételig.

4
szívdobbanást számoltak percenként, ami rendkívül kevésnek számít. A túléléshez szükséges tápanyagraktáraikat az álomba szenderedés előtti hetekben töltik föl. Ilyenkor ugyanannyit esznek, mint rendesen, anyagcseréjük azonban már lelassul, így zsírt halmoznak föl. Regenerációképpen ugyanezt teszik felébredés után. A kutatók szerint eredményeik a gyógyászatban is hasznosulhatnak. Az anyagcsere lassítása például segíthet, amikor baleseti sérülteket kell életben tartani, így meg lehet nyújtani az eredményes beavatkozás szempontjából életfontosságú első órát.

2011. március 19.