Tibetű

A kivételes művészeket érdeklődésük sokrétűsége emeli ki középszerű pályatársaik közül. Ahhoz, hogy egy író bármilyen szűknek tetsző témában maradandót legyen képes alkotni, sokkal szélesebb tárgykörben kell tájékozottságot, ha nem szaktudást szereznie. Vannak alkotók, akik kedvtelésük okán felépített ismereteiket szövik műveikbe, és olyanok is, akik tudatosan, az írást precízen megtervezett munkafolyamatként felfogva, végeznek kutatásokat aktuális írásukhoz. Gárdonyi Géza e két felfogást egyesítette magában.

Amint Sz. Király Júlia Gárdonyi Titkosnaplójának most megjelent, A természet kalendáriuma című szakasza elé írt előszavából kiderül, az író Egerbe költözése egyszerre hozta el a hatékony munkához szükséges zavartalan alkotóközeget (ennek keresése volt fő motivációja) és a növényekhez fűződő, egész életét végigkísérő szerelmének kiteljesedését. Az évek során igen nagy birtokot vásárolt Eger határában, ahol a szomszédai csodálkozásától övezve „haszontalan” dísznövényeket termesztett. Ezek legtöbbje szinte ismeretlen volt Magyarországon, Gárdonyi maga hozta haza őket külföldi utazásairól.
Kertje hamarosan kész arborétumként tündökölt. A tudatos kerttervezésnek, a kezdetben könyvekből, majd a saját megfigyeléseiből táplálkozó botanikai szaktudásának köszönhetően egész évben ezrével nyíltak a virágok. Jó kutatóhoz méltóan az író jegyzőkönyvet, naplót vezetett, amelybe a kertben tapasztalt legapróbb jelenségeket is feljegyezte. A naplóban (A természet kalendáriumában) töredékes bejegyzéseket találunk az időjárásról, a növények fejlődéséről, a kerti madarakról, rovarokról és a kert körül élő emberekről. Emellett azonban későbbi műveiben felhasználni tervezett gondolatait, szófordulatait, kiforratlan mondatait is a Titkosnaplóban jegyezte le először. Így e mű, amely életében kiadatlan maradt, az alkotófolyamat megértése szempontjából is pótolhatatlan forrásmunka.
A Titkosnapló évtizedekig tartó kiadatlanságának legfőbb oka az volt, hogy Gárdonyin kívül senki sem tudta elolvasni. A bejegyzéseket ugyanis a maga által kifejlesztett titkosírással vetette papírra. Megfejtéshez szükséges jelkulcsot nem hagyott maga után, arról még családjának sem beszélt. Fia szerint apja 1922-es halálakor a rejtjeles írásai kulcsát magával vitte a sírba. Gárdonyi szerette a titkokat, és remek érzéke volt ahhoz, hogy rajongói érdeklődését és kíváncsiságát a végletekig fokozza. A titkosírással ez olyannyira sikerült neki, hogy majdnem fél évszázadnak kellett eltelnie a halála után, mire megfejtették.
A most kiadott kötetben az írást 1969-ben elsőként megfejtő Gilicze Gábor emlékezik vissza a feltörés folyamatára. Bár az ezt megelőző évtizedekben a legkiválóbb nyelvészek is megpróbálkoztak a titkosírás megfejtésével, kudarcot vallottak. Az írásjelek képe (amelyek jelentésükkel felváltva szerepelnek a könyvben) némileg hasonlít a rovásírásra, a kínai vagy a héber írásjelekre. A Gárdonyi családban csak tibetűként emlegették az írást, ebből sokan arra következtettek, hogy talán a tibeti írásjeleket használta az író. Mindez azonban vakvágánynak bizonyult, a tibetű valószínűleg csak szójáték.
Gilicze hónapokig tartó, megfeszített munkával rájött, hogy a szöveg magyarul van, és a szavakat betűírással jegyezte le Gárdonyi. A gyakran ismétlődő jelekről feltételezte, hogy azok a magyar nyelvben leggyakoribb betűket, a t-t, az a-t, az i-t jelentik. Lépésről lépésre haladt, eközben felfedezte, hogy az író sokszor használt rövidítéseket, jeleket vont össze és írt egymásra, egyes szavak (amelyek leginkább hasonlítanak az ősi kínai szövegek jeleire) pedig függőlegesen helyezkednek el. Végül sikerrel járt, elolvashatta a teljes Titkosnaplót. Így tehetnek az olvasók is, ha a mellékelt „kézikönyvet” használva kibogarásszák Gárdonyi Géza betűit.
(Gárdonyi Géza: Titkosnapló – A természet kalendáriuma. Helikon Kiadó, Budapest, 2014. Ára: 2990 forint)

2014. június 14.