A világszerte jegyzett, fontos szakfolyóiratokat megjelentető három nagy kiadó, monopolhelyzetével visszaélve, fékevesztett ütemben emeli az előfizetési díjakat. A könyvtárak pedig vagy lemondják tudományosfolyóirat-előfizetéseiket, vagy egyre többet kénytelenek költeni erre a célra. Így van ez Magyarországon is.
Sajnos el kellett távolítanunk az egyik tudományos tanulmányodat, mivel felszólítást kaptunk erre a [cikket elsőként megjelentető] Elsevier kiadótól. Az Elsevier folyamatosan szigorítja a saját kutatásuk eredményét nyilvánosságra hozó kutatók elleni lépéseit – áll egy, az Academia.edu tudományos közösségi honlaptól nemrégiben a postafiókomba érkezett együtt érző e-mailben. A honlap a kutatók kommunikációját segíti, például azzal, hogy a felhasználók megoszthatják egymással saját dolgozataikat.
Csakhogy ezt a legtöbb esetben illegálisan teszik. Ugyanis amikor a kutató beküldi a kéziratát a kiadónak, azzal lemond minden szerzői jogáról. Ettől fogva tehát elvileg még lefénymásolni sem lenne joga a saját írását. Miközben a kiadó egy fityinget sem fizet a tudományos cikkért.
Hogy miért fogadják el a kutatók e megalázó feltételeket? Mert nem tehetnek mást. Egy tudós teljesítményét az alapján mérik, hogy mennyi szakcikke jelent meg minél rangosabb folyóiratokban. Ez alapján kap állást, és ennek megfelelő eséllyel pályázhat pénzügyi támogatásért.
A kiadók tehát szinte sohasem fizetnek honoráriumot a szerzőiknek. A megspórolt költségeket – gondolhatnánk – a folyóiratok árának alacsonyan tartására használják. A valóság ennek szöges ellentéte. Az amerikai The New York Review of Books magazin összeállítása szerint a tudományos folyóiratok előfizetési díjai vágtatva (az amerikai infláció négyszeresével) emelkednek minden évben. Míg 1970-ben egy átlagos kémiai folyóirat éves díja
33 dollár volt, ma 4041 dollár
(892 ezer forint). Az idegtudományi Journal of Comparative Neurology éves költsége 30 860 dollár (6,8 millió forint).
Az általános gyakorlat szerint egy-egy folyóirat előfizetése külön-külön szinte elképesztő öszszeget tenne ki, ezért az intézetek kényszerűségből rengeteg (többségükben érdektelen) címet tartalmazó csomagokra fizetnek elő. A kiadók így bármit megvetethetnek a könyvtárakkal, függetlenül azok igényeitől.
Az amerikai egyetemi könyvtárak, az emelkedő díjak és a csökkenő pénzügyi források együttes szorításában vergődve, folyamatosan mondják le folyóirat-előfizetéseiket. Előfizetés híján pedig egyetlen cikk letöltéséért a kiadók (a kiadó online felületéről) akár harminc-negyven dollárt is elkérnek.
A valóságban persze szinte minden kutató ismer egy másik kutatót, akinek van hozzáférése a megfelelő adatbázishoz. Így megy ez Magyarországon is, noha minden egyetem, kutatóintézet könyvtára előfizet bizonyos folyóiratokat.
– Ma az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és az Egyetemi Könyvtár összesen 2846 folyóiratot fizet elő. Ez a szám tíz évvel ezelőtt 5073 volt – nyilatkozta lapunknak Kálóczi Katalin, az ELTE Egyetemi Könyvtár megbízott főigazgatója. – Az előfizetés-visszamondások oka egyrészt az áremelkedés, másrészt pedig a felsőoktatást érintő forráscsökkenés. Noha folyamatosan emelkedik az internetes forráshasználat, a teljes olvasóközönséget tekintve mi nem érzékeljük, hogy jelentősen csökkent volna azok száma, akik (papíralapú dokumentumokat) kölcsönöznek vagy helyben olvasnak.
A könyvtárigazgató a tudományos kiadók gyakorlatáról elmondta, hogy a kutatók körében erős kiadóellenes (főként a legdühítőbb üzleti praktikákkal vádolt Elsevier elleni) hangulat érzékelhető. E vállalatok semmilyen engedményre nem hajlandók, minthogy betonbiztosnak érzik piaci pozíciójukat. Ennek megfelelően minden évben tizenöt-tizenhét százalékkal emelik a szolgáltatásaik árát.
A Semmelweis Egyetem Központi Könyvtárának (SE KK) folyóirat-előfizetési gyakorlata is átalakult az elmúlt időszakban, de összességében nem csökkent az egyetem polgárai számára hozzáférhető források száma.
– Az SE KK 2006-ban 3616, 2014-ben 4759 címet fizetett elő. A folyóiratok számának növekedése legfőképpen abból adódik, hogy néhány éve előfizetünk olyan adatbázisokra, amelyekből nagy mennyiségű folyóirat érhető el – válaszolta kérdésünkre Batiz Judit, a könyvtár megbízott főigazgatója. – Folyóirat-előfizetéseink összege átlagosan 10-15 millió forinttal nő évente.
A könyvtár ma már – néhány kivételtől eltekintve – kizárólag digitális formában rendeli meg a folyóiratokat, ha erre lehetőség van.
A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ főigazgató-helyettese is azt emelte ki válaszában, hogy nincs értelme külön kezelni a nyomtatott és az elektronikus folyóiratokat, hiszen mindkettőért ugyanúgy fizetni kell.
– Az Elektronikus Információszolgáltatás (EISZ) elnevezésű rendszer keretében ma 18 006 elektronikus folyóirat érhető el a könyvtárban, és tavaly 2217 nyomtatott folyóiratra fizettünk elő. Ezek összköltsége 70 millió forint, amihez hozzáadódik az EISZ központi forrása is – tájékoztatott minket Téglási Ágnes főigazgató-helyettes. – Bár a növekedés soha nem látott méreteket öltött, a hasznossága, kihasználtsága kérdéses, hiszen a legtöbb elektronikus tartalmat csomagban árusítják. Így az árukapcsolás következtében azt is kapjuk, amit egyedi címek vásárlása esetén nem választanánk. Tíz évvel ezelőtt, 2003-ban ehhez képest 3600 folyóiratot vásároltunk 32 millió forint értékben, adatbázisokra
11 millió forintot költöttünk.
Egyre több kutató és kutatóhely jut arra a következtetésre, hogy a jelenlegi gyakorlat tarthatatlan és kifejezetten káros. Főként, hogy nagyon sok esetben a cikkekben részletezett kutatásokat közpénzből finanszírozzák. Ezért várható, hogy állami segédlettel egyre inkább teret nyernek majd olyan programok, amelyek új fórumokat teremtenek ezeknek a cikkeknek, olyat, amelyen az adófizetők pénzéből folyó kutatások eredményeihez ingyen hozzáférhetnek a kutatásra kíváncsi tudósok.
A nagy kérdés, mennyi idő, amíg ez rákényszeríti majd a nagy kiadókat a méltányosabb üzletpolitikára.
2014. május 15.
