Olcsó hús?

Mi, magyarok egyedülálló módon szeretjük a kutyákat, macskákat. Szinte minden pénzt megadunk értük. Emiatt a hazai állateledel-piac forgalmán sokkal kevésbé érződik a gazdasági válság hatása, mint akár az emberi élelmiszereket kínáló boltok bevételén. Kérdés azonban, hogy a tápokra költött sok milliárd forinttól jobb lesz-e nekünk és kedvenceinknek.

Erzsi néni, aki a mellettünk lévő lakásban lakott, túl volt a kilencvenen. Hozzátartozói gondoskodtak róla, időnként látogatták, hoztak neki ennivalót. De állandó emberi társasága nem volt. Ezért a macskák pótolták a családját. Az utcán megszámlálhatatlan példányt etetett, és nem is ételmaradékkal vagy olcsó eleséggel. Kedvencei – hozzászokva a jómódhoz – csakis a számára elérhető legdrágább márkát voltak hajlandók megenni. Így hát Erzsi néni teljes nyugdíja macskaeledelre ment el, miközben ő maga általában tejbe áztatott kenyeret evett.
Sok ember tekint teljes értékű családtagként háziállatára, és emiatt hajlandó jelentős összeget áldozni kutyája vagy macskája jólétére. Hazánk nagyhatalom a hobbiállattartásban és ehhez kapcsolódóan az állateledel-gyártásban és -fogyasztásban is. A GfK Hungária Piackutató Intézet felmérése szerint a kutyát és macskát tartók hetven-hetvenkét százaléka eteti állatát legalább részben boltban vásárolt eledellel. Miközben sok termék forgalma csökkent, az állateledel-piacé növekedett 2013 második negyedében. Az élelmiszerboltokban a tavalyi első fél évben 14 milliárd forintot költöttünk kutyatápra és nyolcmilliárdot macskaeledelre. Ez mindkét termékcsoportban meghaladta az előző évi adatokat.
Természetesen a kutya- és macskatápok sem vonhatják ki magukat a gazdasági folyamatok hatása alól. Noha a forgalom összértéke nem változott jelentősen az utóbbi időszakban, az már annál inkább, hogy milyen termékeket vásárolunk. A legolcsóbb, általában a nagy élelmiszerláncok saját márkás árucikkeiként értékesített eledelek váltak népszerűvé.
– A 2008-ban kezdődött gazdasági válság első éveit a magyar állateledel-gyártók paradox módon sikeres időszakként élték meg. A kereskedők ugyanis a forint gyengülésével inkább a magyar termékeket vásárolták a hirtelen megdrágult külföldivel szemben – mondja Mészáros János, a száraz kutyaeledelt gyártó Pamax Kft. ügyvezető igazgatója, akivel a cég csévharaszti telephelyén beszélgetünk. – A fogyasztói szokások azonban jelentősen átrendeződtek. A legdrágább, úgynevezett szuperprémium kategóriás termékek forgalmában nagyon nagy csökkenés tapasztalható. A többi kategória továbbra is fogy, csakhogy a fogyasztók egy lépcsőfokkal lejjebb léptek. Aki eddig prémiumot vett, az most középkategóriás táppal eteti az állatát. Aki pedig régen is a legolcsóbbat vette, annak a kutyája ma már talán csak száraz kenyeret lát.
A Pamax Kft. a Monori Állami Gazdaság privatizációjakor jött létre 23 évvel ezelőtt, jogelődjével együtt Magyarországon az egyik legrégebben működő hobbiállateledel-gyártó. Az utóbbi két évtizedben több, hozzá hasonlóan független kis cég is működött az ágazatban. Mára azonban legtöbbjük elvérzett a hozzánk települt multinacionális gyártók és az olcsó importált tápok támasztotta versenyben. Mészáros János szerint az ő túlélésük titka az, hogy nem szálltak be a nagy külföldi áruházláncok kegyeiért folyó harcba. Főként a szakmai kereskedőkön, tehát az állateledelboltokon keresztül értékesítik termékeiket, abban bízva, hogy az igazán elkötelezett, ezért stabil fogyasztóknak tekinthető állattartók így is megtalálják termékeiket.
– Azok a kutyatartók, akik megtehetik, legtöbbször azért etetik állataikat eledellel, mert százszor egyszerűbb azt adni a kutyának, mint főzőcskézni. Én is táppal etetem a kutyáimat – mondja Sátori Ágnes állatorvos, akinek pszichológiai doktorátusa is van. Disszertációját az állatokhoz való viszony társadalmi és pszichikai mozgatórugóiról írta. – A legszegényebb állattartók viszont legfeljebb a legvacakabb tápot vásárolják, és csakis akkor, ha így olcsóbban tudják etetni állataikat, mint ha húst vennének. Legtöbbjük igyekszik ezek mellett mást is adni az állatnak, mert gyengének tartja a tápértéküket. Az egyik páciensem például kecskéket is tart, és a kecsketejjel javítja föl az olcsó tápot, amelyet kutyáinak ad. A kényelmi szempontokon túl az eledelek vásárlására a reklám van a legnagyobb hatással.
Általánosságban elmondható, hogy ha egészséges az állat (és nem allergiás például bizonyos táplálékokra), nem betegszik meg a legtöbb legális forrásból beszerezhető táptól. Tehát nem olyan érzékeny minden állat emésztése, hogy csak a prémium kategóriás eledelt adhatjuk neki. A gyártóknak viszont természetesen az az érdekük, hogy a drágább termék megvételére ösztönözzenek bennünket. Ezért, hasonlóan a gyógyszercégekhez, területi képviselőik révén meggyőzik a tenyésztőket, hogy az ő termékeiket adják a születendő kölyköknek. Annál ugyanis nincs jobb reklám, mint amikor a kiskutyák új tulajdonosai a tenyésztőtől hallják, hogy mit szeret enni a kölyök.
Sok jómódú állattartó összekeveri a kutyával való foglalkozást a rá költött pénz mennyiségével. Miközben elmondhatják magukról, hogy van kutyájuk, a valóságban nem sokat törődnek vele. Tudat alatt ők is érzékelik ezt, és Sátori Ágnes értelmezése szerint sokszor ezt kompenzálják az elérhető legdrágább tápok és egyéb felszerelési tárgyak megvásárlásával.
– Az igazán gazdagok társadalmi státusához hozzátartozik, hogy csak a legdrágább tápokkal etetik a kutyát. Akik sportolnak kedvenceikkel, és általuk akarnak sikereket elérni, azok „teljesítménynövelő” céllal adják nekik a valóban legjobb termékeket. Ők a legtudatosabb vásárlók, és általában ők költenek a legtöbbet tápra. Ez naponta ezer-ezerötszáz forintot is felemészthet – folytatja az állatorvos-pszichológus. – A legtöbben azonban társként tekintenek a kutyára. Náluk egyértelműen elsőbbséget élvez az állat vélt jóléte. Lehet, hogy maguknak nem jut ennivaló, de a kutya biztosan nem marad éhes.

2014. május 3.