A minap fejeződött be az amerikai scrabble-bajnokság. Több mint négyszáz szókirakó játékos versenyzett négy napon keresztül, maratoni csatákat víva egymással. A legnépszerűbb társasjátékok versenyei alig különböztethetők meg a sportrendezvényektől. A társasjátékok kezdetben inkább az együtt gondolkodásról,
a logika szépségének közös felfedezéséről szóltak, és matematikusok generációinak adtak egész életre szóló
inspirációt.
Kevés olyan népszerű és hálás területe volt a huszadik századi matematikai kutatásnak, mint a társasjátékokat működtető matematikai folyamatok feltérképezése, modellezése. E vizsgálódásokból a múlt század negyvenes éveire, nagyrészt Neumann János munkásságának köszönhetően, egész tudományterület, a játékelmélet nőtt ki. A játékelmélettel foglalkozó matematikusok mára jócskán kiterjesztették modelljeik értelmezési területét. E modellek az olyan stratégiai helyzetekben hozott döntéseket igyekeznek matematikailag megfogni, ahol a szereplők (nevezzük őket játékosoknak) sikeressége a többi játékos viselkedésétől függ. A játékelmélet legfényesebb sikereit a közgazdaságtanban, a tőzsdei folyamatok, a piac mozgásainak értelmezésében érte el. Legnagyobb alakjai közül Harsányi János 1994-ben közgazdasági Nobel-díjat kapott.
Bár a játékelmélet mára igencsak alkalmazott tudományterületté vált, ez nem jelenti azt, hogy művelői ne térnének újra és újra vissza a gyökereihez, a játékokhoz. Harsányi János például szívesen adott játékfejlesztési tanácsokat is. Megfogalmazása szerint a jó szerencsejáték olyan játékélményt nyújt a játékosnak, amely független a remélt nyereménytől. Ha pedig megnyeri a nyereményt, a létrejött helyzet kívánatos a számára, idézi föl a Nobel-díjas gondolatait Pálffy László játékfejlesztő matematikus, a Szerencsejáték Zrt. munkatársa, aki többször beszélgetett Harsányival. A nyeremény kívánatos volta sok esetben nem is olyan egyértelmű, mint gondolnánk. Gyakran előfordul, hogy a nyertes csalódik a nyereményben. Annyi pénzt nyer, amelyről azelőtt azt gondolta, hogy mindenre elég, de kiderül, hogy mégsem. Ennek ellenkezője talán még kiábrándítóbb: amikor a nyertes nem tudja elkölteni a nyereményét, tehetetlennek érzi magát az előállt, számára ismeretlen élethelyzetben.
Fontos azonban határozottan megkülönböztetnünk a hagyományos értelemben vett, táblán játszott társasjátékokat a szerencsejátékoktól.
– A sokszereplős társasjátékok működéséhez olyan matematikai rendszerre van szükség, amely a játékosoknak nagyjából azonos győzelmi esélyt biztosít. Amikor több szereplő játssza e játékokat, a folyamat matematikai leírása hihetetlenül bonyolulttá válik, de az egyenlő esélyek igénye már kisgyermekkorban megjelenik – mondja Pálffy, aki az elmúlt évtizedekben számos táblás és szerencsejáték megalkotásában vett részt. – Az esélyek kiegyenlítésének egyik leghatékonyabb módja, ha dobókockát illesztünk a játékba. Ha a véletlentől függ, hogy hányat léphet a játékos, vagy melyik kérdést kapja, az elősegíti, hogy a nagypapa az unokájával is azonos esélyekkel játszhasson. Ettől azonban e játékok még nem válnak hazárdjátékká.
Az új társasjátékok fejlesztése szinte sohasem a semmiből indul ki. Általában a fejlesztő olyan, már létező játékból merít ötletet, amely valamiért nem tetszik neki igazán. Túl bonyolult, nehézkes a játékmenete, nem egyenlők a játékosok esélyei. A fejlesztés gyakran hosszadalmas folyamat. Mire kiforr egy új társasjáték koncepciója, évtizedek telhetnek el. Pálffy László a Krisztus helytartója című táblás játékára a legbüszkébb, amelynek ötlete 1975-ben merült föl benne, és 1990-ben készült el a játék végleges formája. A játék fejlesztése Karol Wojtyla 1978-as pápává választása idején indult be igazán.
– II. János Pálról azt gondoltam, hogy egyesítő személyiségként ő lehetne a játék címadó figurája. Hosszú küzdelem volt, mire a Vatikán engedélyezte, hogy a pápa szerepelhessen a játékban, de utána már Rómában adták hozzá a kellékeket és a képeket – mondja Pálffy. – A nyolcvanas évek végére aztán már mindenki a legjobbat akarta hozzátenni. Ma is nagyon jó érzés, hogy sok országban játsszák, és Wadowicében, Wojtyla szülőházában az emberek láthatják a játékot a kiállításon.
A játék menete eltér a társasjátékok megszokott koreográfiájától. Képrészleteket kapnak a játékosok, amelyek hátoldalán kérdéseket és feleleteket találnak. Az összeillő párok képileg is összeillenek, így a helyes válaszok megadásával lassanként felépül a kép, amely a pápa életének egy fontos állomását ábrázolja.
Ahogy életünk minden területét, a játékokról kialakuló felfogásunkat is alapvetően határozzák meg kulturális gyökereink. Hiába játsszák ugyanazt a játékot a világ különböző tájain, a játékélmény nagyon eltérő lehet. A Rubik-kockát például szinte mindenhol ismerik, nem játszanak vele azonban mindenütt ugyanúgy.
– Afrikában láttam, hogy az ottani emberek sokszínű, nekik tetsző mintákat igyekeztek kiforgatni a kocka oldalaira. Amikor egyikük megkérdezte tőlem, hogy honnan jöttem, én azt válaszoltam, hogy abból az országból, ahol föltalálták ezt a játékot. Hitetlenkedett, mert egészen addig meg volt győződve, hogy a kocka nem emberi találmány, hanem – akár a fán növő gyümölcsök – Isten teremtménye – mondja Pálffy László. – Nemrégiben Pécsett voltam egy Rubik Ernő részvételével rendezett konferencián. Ott közösen játszottunk a kockával, mindenki csavart rajta egyet, majd továbbadta. Mások mozdulatainak megfigyelése réven így olyanok is ki tudták rakni a kockát, akik azelőtt erre sosem voltak képesek.
Afrika talán a világ első társasjátékának szülőhazája. A mankala összefoglaló néven ismert stratégiai játék eredete az írásos kultúra előtti időkbe vész. Azóta sok száz változatát a világ minden táján játsszák, sokak szerint még ma is a világ legjobb játékai között kell említeni. A mankala szervesen kapcsolódik a vetéshez, ezért gyakran vetőjátéknak is nevezik. A játékosok apró gödröcskékbe – amelyeket néha kövekbe véstek, máskor fatörzsekbe fúrtak, de leggyakrabban csak a földbe ástak – magokat szórnak. Felváltva potyogtatják el egy-egy kiválasztott gödör minden magját. A cél az, hogy saját földjükbe minél több magot vessenek.
Sokak számára a játékok jelentette élmény igencsak eltávolodott az eredeti, együttműködésen, közös gondolkodáson alapuló szórakozástól. A legnépszerűbb társasjátékok komoly játékosai gyakran jobban hasonlítanak az élsportolókra, mint a szabad idejükben szórakozásból játszó átlagemberekre, tudásukat pedig pénzdíjas versenyeken mérik össze. E világversenyek vaskos szabálykönyvek pontos utasításai szerint zajlanak, a scrabble szókirakó játék versenyein például külön e célra összeállított, 120 ezer szavas szótárban ellenőrizhetők a kérdéses szavak. A legjobb játékosok szinte bemagolják a teljes szótárat. Néha azonban olyan játékos nyeri a versenyt, akire senki sem számított.
A Monopoly üzleti társasjáték első magyar bajnokságát 1992-ben rendezték; a szervezőbizottságban Egri János mellett Pálffy László is jelen volt. A versenyt Beáné German Annamária nyerte, aki már a nyolcvanas években is monopolyzott, amikor a játékot – kapitalista volta miatt – Magyarországon még nem nézték jó szemmel. A hölgy azonban cseppet sem hasonlított egy kíméletlen tőkésre, nem érdekelte a közgazdaságtan, a vállalatvezetés.
– Remekül kötött előszerződéseket mindenkivel, például megígérte, hogy ha megszerez egy vízművet, akkor a szerződés értelmében azt átadja játékostársának. Saját bevallása szerint is megváltozott a játékstílusa, hiszen korábban nem volt rá jellemző az ilyen fokú együttműködés – mondja Pálffy. – Egy helyen eltértünk a nemzetközi szabályzattól. A hölgy azt kérte, hogy a döntő előtt előírt egyórás szünetet hosszabbítsuk meg, mert haza kell mennie megszoptatni a gyermekét. Valószínűleg az anya-gyermek viszony segítette, hogy mindenkivel kapcsolatot tudott teremteni.
Néhány évtizeddel ezelőtt az emberek minden lehetőséget kihasználtak arra, hogy barátaikkal minél több időt töltsenek együtt. A táblás játékok ebben az időben élték virágkorukat, nem csoda, hogy a nyolcvanas években ma szinte elképzelhetetlen számú magyar fejlesztésű társasjáték került a Triál áruházak polcaira.
– A nyolcvanas években a társasjátékok a közösségteremtés különleges eszközei voltak. Mára a táblás játékok kora azonban leáldozott. Nagy öröm a régről ismert táblás játékokat viszontlátni az interneten, de ezek élménye számomra nem ugyanaz – mondja Pálffy. – Az egyetemi évfolyamtársaim közül azokkal szerettem sakkozni, akiken éreztem, hogy nem piszkos trükkökkel akarnak legyőzni. Az internetes játékoknál azonban sokszor félek, hogy az ellenfelem nem is ember, csak egy robot.
2010. augusztus 14.
