Márkus Róbert fényképein művészet és tudományos kutatás találkozik. Az alig
harmincéves biológus több mint egy évtizede készít díjnyertes mikroszkópos fotókat,
amelyek színeit és különleges megvilágítását házilag barkácsolt kiegészítő szűrők
segítségével hozza létre. A magyar tudomány ünnepe rendezvénysorozat nyitányaként
kiállítása nyílt az Akadémián.
Hoppá, szerencsénk van! Találtunk egy kerekesférget, most pedig élesre állítjuk a kerékszervét – mondja Márkus Róbert biológus, a Magyar Tudományos Akadémia szegedi biológiai központja genetikai intézetének munkatársa, miután egy növény levelét helyezte a mikroszkóp tárgylemezére. A levél szélén egy miniatűr, hajladozó tengeri rózsára emlékeztető lény látható. A kutató éppen mikroszkópos bemutatót tart mikrofotó-kiállításának megnyitójaként. Miután megcsodáltuk az alig néhány századmilliméter nagyságú állat kivetített képét, az előadás leglátványosabb részének bevezetőjeként a kutató kisujjával néhány csepp folyadékot csöppent az üveglemezre, majd lóbálva szárítgatni kezdi. Ezzel a művelettel (amelyet a laborban hajszárítóval szokott végrehajtani) az oldott anyag kristályosodását igyekszik megindítani. Az üveglapot ezután a mikroszkóp lencséi alá helyezi, és beállítja a megfelelő polárszűrőket. A számítógép képernyőjén pedig élő egyenes adásban figyelhetjük meg, amint a szivárványszínkristályok növekedni kezdenek.
A képein látható különleges megvilágításokat Márkus Róbert a mikroszkóp fénysűrítő berendezése, a kondenzátor, illetve a tárgylemez alatt és fölött elhelyezett fényszűrők segítségével állítja elő. A biológus már egészen fiatalon készített magának fényszűrőket, amelyekkel a fehér hátteret színessé tudja varázsolni. Akár cukorkáspapír is működhet szűrőként, húz elő a zsebéből egy piros műanyag fóliát, és elhelyezi a műszer lencséi között. Két polárszűrőt ereklyeként őriz, amelyeket még a mikroszkópia magyarországi úttörőjétől, az öt éve, kilencvenegy éves korában elhunyt Lovas Béla professzortól kapott ajándékba.
– A mikroszkópos fényképezést úgy lehet elképzelni, mintha az egész mikroszkóp lenne az objektív, a tetejére helyezett kiegészítő pedig a fényképezőgép váza – mondja Márkus Róbert, akivel az Akadémia aulájában kiállított képei között sétálunk. A harmincéves biológus életpályája Kolozsvárról indult, és iskoláskora óta készít mikroszkópos fotókat. Tudományos munkája is összeforrott a fényképezéssel. Minthogy kutatási területe, a veleszületett immunitás ősi eleme az ember védekezőrendszerének, már az igen egyszerű légyfajban, az ecetmuslicában is működik. Így az emberi immunitás alapvető mechanizmusai e modellállatban is vizsgálhatók. Éppen egy ecetmuslica-lárváról készített felvétellel nyerte el Márkus a Holland Királyi Tudományos és Művészeti Akadémia idei elismerését, majd a fényképet a Nature tudományos folyóirat is közölte.
– A tudományos intuíció és a művészi képzelőerő sokszor találkozik. A fényképezésben a közöttük lévő határ pedig még inkább elmosódhat. Az immunológiai kutatás tovább bővíti a fényképezés eszköztárát, hiszen számos, különböző színben fluoreszkáló ellenanyagot csatolhatunk a vizsgált mintákhoz – nyitotta meg a kiállítást Dudits Dénes akadémikus, az MTA szegedi biológiai központjának főigazgatója. A kutató elmondta, hogy Róbert képeit nagy becsben tartják Szegeden, az ő folyosójának falát díszítik.
A díjnyertes muslicakép egyetlen csepp vízben ábrázolja a rovart, amelynek vérsejtjei zölden világítanak. Márkus Róbert és munkatársai az általuk azonosított és a veleszületett immunitásban fontos szerepet játszó gén segítségével fejeztetik ki a zöld fluoreszcens fehérjét a muslica vérsejtjeiben. Ezt az anyagot először medúzából különítették el; fénykibocsátó tulajdonsága miatt ma már az egyik leggyakrabban alkalmazott segédeszközük a molekuláris biológusoknak. Segítségével láthatóvá tudják tenni a láthatatlant. A fehérje felfedezéséért Simomura Oszamu, Martin Chalfie és Roger Y. Tsien épp az idén kapta meg a kémiai Nobel-díjat.
– Az a csodálatos, hogy ennek az anyagnak a segítségével élő állatban figyelhető meg a védekezés folyamata – magyarázza Márkus, már egy filmfelvételt mutatva, amelyen az ecetmuslica-lárva a mikroszkóp tárgylemezén araszol zöld fényben pompázva.
Egy másik képen, amelyhez hasonlót még senki sem készített a világon, egy csodatölcsér nevű virág spóratartójának felnyílása és a gömbölyded spórák kiszóródásának pillanata figyelhető meg. E virág már száz évvel ezelőtt is az egyik legfontosabb alanya volt az örökléstani vizsgálatoknak. Bár a valóságban is hasonló módon nyílik fel a spóratartó, ebben az esetben Márkus Róbert kissé felgyorsította a folyamatot az UV-mikroszkóp segítségével. Az apró növényi hajtást ragasztóval függőlegesen a mikroszkóp tárgylemezére rögzítette, és ibolyántúli fénnyel világította meg. A felvételt egy különleges eszközzel, a lézer konfokális mikroszkóppal készítette. Ilyen fotók létrehozása korántsem egyszerű. Egy félig áteresztő tükrön keresztül világítják meg lézerfénnyel a mintát, amelyet előzőleg fluoreszcens fényt kibocsátani képes vegyszerekkel kezeltek. Az anyagról visszaverődő lézerfény és a fluoreszcens fény keveréke érkezik a tükrön megtörve az oldalt elhelyezett érzékelőbe. A mikroszkóp ezután három – zöld, kék, illetve vörös – színcsatornában rögzíti a képet. Minthogy ilyen erős nagyításkor csökken a mélységélesség, Márkus Róbert hatvan fényképet készített különböző fókuszsíkokon, a számítógép pedig ezekből a felvételekből hozta létre a végső, minden pontjában éles képet. Az elkészült alkotás színét a három színcsatorna vegyítésével állította elő, ügyelve arra, hogy az a lehető legjobban megközelítse a valóságos színeit. A spóratartó tokról készült fényképet a világ egyik legnagyobb mikrofotográfiai pályázatán, a Nikon Small Worldön is díjazták.
A lézer konfokális mikroszkópok és a legjobb fénymikroszkópok nagyjából hasonló mértékű nagyításra képesek. Már a fénymikroszkópok segítségével is tanulmányozhatók a baktériumok, amelyek mérete gyakran nem haladja meg az egy mikront (a milliméter ezredrészét). Márkus Róbert egyik kiállított képén zöld színben világító, pálcika alakú baktériumokat figyelhetünk meg egy emberi hajszál felületén. Ez a mérettartomány tekinthető a fénymikroszkópok legnagyobb felbontási határának.
2008. november 22.
