Ennél derűsebb ébredéseim is voltak életemben. Amikor magamhoz tértem azon a január végi reggelen, egy férfi hajolt fölém, és varrogatta szegény jobb szemhéjamat, tűvel-cérnával, mintha zoknit stoppolna. Eszméletlen rémület fogott el. Mi lesz, ha szemorvosi buzgalmában a bal szememet is bevarrja, egyetlen kapcsolatomat a külvilággal, börtönöm egyetlen nyílását, szkafanderem kisablakát? Szerencsére nem taszított sötétségbe – diktálja Szkafander és pillangó című memoárját Jean-Dominique Bauby bal szemének pislogásával.
Nehezen szántam rá magam a könyv elolvasására, hiszen ismertem a történetet, tudtam, hogy nyomasztó lesz. Bauby a francia Elle magazin főszerkesztője volt 1995. decemberi agyvérzéséig. A stroke talán a legsúlyosabb büntetést szabta ki rá: „locked-in” (bezártság) szindrómába süllyedt. Agyának legősibb része, az agytörzs károsodott, így teljesen lebénult, kizárólag bal szemhéját tudta akaratlagosan mozgatni, gondolatai azonban tiszták maradtak. Bár keze, lába többé már nem mozgott, és enni sem tudott, fájdalmai továbbra is voltak. A könyv címe létét jellemzi. A szkafander a teste, míg a pillangók a gondolatai.
A negyvennégy éves újságíró néhány hétnyi kóma után döbbent rá állapotára. A külvilággal folytatott kommunikáció csatornái szinte mind bezárultak. Bauby azonban csakhamar leveleket kezdett írni barátainak oly módon, hogy valaki elsorolta neki a francia ábécé betűit azok gyakoriságának megfelelő sorrendben (e, s, a, r, i, n, t, u, l…), ő pedig pislantott a megfelelő betűnél. A levelek után egy szerkesztő segítségével alig két hónap alatt megírta e könyvet. A regény hatalmas siker lett. Tíz évre rá Julian Schnabel két Aranypálmával és két Golden Globe-bal jutalmazott filmet forgatott a történet alapján. Baubynak még alkalma volt a siker első napjait élvezni, majd alig egy héttel a könyv megjelenése után, 1997 márciusában végzett vele a hosszú kórházi fekvésre ítélt emberek legnagyobb ellensége, a tüdőgyulladás.
A könyv kevésbé regény, inkább rövid novellák gyűjteménye. E két-három oldalas elbeszélésekben Bauby mozdulatlan testbe zárt életének szereplői lépnek színre: a gyógytornász, aki a végtagjait hajlítgatja nap nap után, az ápoló, aki a tolószékbe helyezi, és kitolja a testét a Párizstól északra, a La Manche csatorna partján lévő Berck tengerészeti kórházának parkjába, és Sandrine, a logopédus, aki kidolgozta az író egyetlen kapcsolatát a külvilággal, az ábécét. Gondolatai néha egy emléke vagy irodalmi élményei körül kalandoznak, álmaiban pedig bejárja a világot.
Baubyban nincs nyoma az önsajnálatnak, de az irracionális optimizmusnak sem. Könyvét a szinte kívülálló tárgyilagosság teszi megrendítővé. Reménykedik, hogy egyszer majd egyedül tud enni, esetleg beszélni, de tisztában van a megváltoztathatatlannal, és próbál a megmaradt kevés eszközével a legteljesebben élni.
A Szkafander és pillangó nem könnyű olvasmány. Többször is be kellett csuknom a könyvet, hogy a feltorlódott tragédiák leülepedjenek. Ám szép, szomorú regény, amely mindenkinek ajánlható, aki nem csupán felületes szórakozásra vágyik.
(Jean-Dominique Bauby: Szkafander és pillangó. Park Kiadó, Budapest, 2008. Ára: 2000 forint)
2008. november 29.
