Csaláson kapták a világ leghíresebb viselkedéskutatóját. Marc Hauser, aki az utóbbi időben az erkölcs evolúciós eredetéről is értekezett, igen találékonyan értelmezte a kutatás etikai szabályait, így szenzációs eredményei sem maradtak el.
Doppingolt tudás
Sokunknak az objektivitás, hitelesség és szakszerűség szavak jutnak eszünkbe a tudomány szó hallatán, pedig ezt is emberek művelik. A kutatók gyakran kevéssé különböznek a sportolóktól: a becsvágy hajtja őket, hogy világraszólót alkossanak. Néhányuk e cél elérése érdekében tisztességtelen eszközöket sem utasít el, akárcsak a doppingszert használó atléták. Akik lebuknak, valóban ismertté válnak, bár nem biztos, hogy így akarták.
Huang Vuszuk
Az évtized elején ismertté vált szöuli biotechnológia-professzor, őssejtkutató laborjában egymás után születtek a szenzációs eredmények. Állítása szerint emberi embriót klónozott, és őssejteket állított elő klónozással. 2006-ban aztán kiderült, hogy szakmányban csalt és adatokat fabrikált. Tavaly felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Tündöklése idején Dél-Koreában a nemzeti büszkeség részévé vált az őssejtkutatás.
Jan Hendrik Schön
A Bell Laboratórium alig harmincéves fizikusát 2001-ben a világ legígéretesebb elméi között tartották számon. Molekuláris méretű tranzisztort és félvezetőt épített, kutatásai azzal kecsegtettek, hogy a szilíciumalapú számítógépeket a szerves vegyületeken alapuló nanokomputerek válthatják föl. Kilenc évvel ezelőtt átlagosan nyolcnaponta jelent meg újabb szakcikke. Csakhamar rájöttek azonban, hogy az adatokat maga találta ki, kutatásai valójában eredménytelenek maradtak.
Jacques Benveniste
Az egykor megbecsült immunológus 1988-ban nagy vihart kavart cikket közölt a Nature folyóiratban. Mérései szerint ha az immunrendszer fontos elemeit, az antitesteket végletesen felhígítjuk, akkor hatásuk megnő. Ez az eredmény amellett, hogy ellentmond a józan észnek, igazolná a homeopátia elméletét. Sokan megismételték a kísérletet, de senki más nem tapasztalta a hatás erősödését. Benveniste föltalálta magát új közegében, ezoterikus gyógyulást kínáló vállalkozást alapított.
Jon Sudbo
Norvégia egyik legelismertebb onkológusa volt 2006-ig a jelenleg korlátozott engedéllyel fogorvosként dolgozó Sudbo. Vesztét az előző évben a The Lancet folyóiratba küldött cikke okozta, amelyben arról értekezett, hogy az ibuprofen csökkenti a szájüregi rák kockázatát. Sudbo meglehetősen hanyag volt, mert a vizsgálatba állítólag bevont kilencszáznyolc kitalált beteg közül kétszázötvennek ugyanakkorra tette a születésnapját. Munkássága kártyavárként omlott össze, közleményeinek többsége, közöttük disszertációja is kitalált adatokat tartalmazott.
Scott Reuben
A Scientific American magazin Reubent az orvosi Bernie Madoffnak nevezte. 1996-tól tizenkét éven át számos cikket közölt az ortopédiai műtétek utáni fájdalomcsillapításról, és eredményeiben bízva betegek millióinak kezelését változtatták meg orvosaik. Csakhogy azok a klinikai kísérletek, amelyekre állítása szerint következtetéseit alapozta, kitaláltak voltak. Minthogy hazugságaival betegek életét veszélyeztette, az idén júniusban féléves börtönbüntetésre ítélték.
Veszélyes dolog könyvet írni a moralitásról. Könnyen megkaphatja a szerző, hogy bort iszik, miközben vizet prédikál. Néhány hete jól tudja már ezt Marc Hauser amerikai primatológus (az állattan főemlősökkel foglalkozó tudományága). Szakterületén Hauser a világ egyik legismertebbje, aki az elmúlt években a majmok szinte hihetetlen (most már teljesen hihetetlen) értelmi képességeire derített fényt. A Harvard Egyetem vezető munkatársaként fürdött a népszerűségben. Az újságíróknak azonnal ő jutott eszükbe, amikor az elmebéli képességek evolúciójához értő szakembert akartak megszólaltatni. Népszerűsítő könyveit vették, mint a cukrot, legutóbbi kötete a moralitás evolúciós eredetéről szólt. A történtek fényében különösen cinikus címet választott: Morális elmék, avagy hogyan alakította ki a természet általános érzékünket a jó és a rossz megkülönböztetésére. Most készülő, bár kétséges, hogy valaha is megjelenő könyvének címe: Gonoszka: miért szeretünk rosszak lenni?
Hausernek erről igencsak személyes tapasztalatai lehetnek, hiszen, mint arra a Harvard Egyetem hoszszas belső vizsgálata fényt derített, az utóbbi években meglehetősen rosszul viselkedett. Valószínűleg elkövette a legnagyobb bűnt, amit tudományos kutató csak elkövethet: hazudott. A vádak szerint meghamisította a kísérletek során szerzett adatokat, eltüntette a tesztek valós körülményeit rögzítő jegyzőkönyveket, sőt akadt olyan kísérlet is, amelyet el sem végzett. Ezzel tudományterületének rengeteg kutatóját hozta kellemetlen helyzetbe. Sokan jóhiszeműen közreműködtek vizsgálataiban, nevük ott áll Hauseré mellett a szakközlemények szerzői között. Most a több száz cikk mindegyike gyanússá vált, szerzőtársainak pedig kínos kérdésekre kell válaszolniuk. Marc Hauser egyike a legtöbbet idézett kutatóknak. Viselkedéskutatók sokasága támaszkodott kísérletei eredményeire szerte a világon, most az ő munkájuk értelme is megkérdőjeleződött. A Harvardnak nem akaródzik szinte semmit nyilvánosságra hozni arról, hogy mely tanulmányaiban követett el szabálytalanságot Hauser. Azt mondják, a kutató személyiségi jogait védik. „De ki védi meg a tudományos közvélemény jogait?” – teszi fel a költői kérdést a lipcsei Max Planck Intézetben dolgozó Michael Tomasello csimpánzkutató, aki sokak mellett tudni szeretné, hogy pontosan miben csalt Hauser.
Hauser dicsfényének kialvásával a tudományos közvélemény már meghallja a korábban csak sikertelen akadékoskodóknak tekintett szakembereket, akik eddig is szkeptikusan fogadták eredményeit. Frans de Waal, az amerikai Emory Egyetem főemlőskutatója szerint ha valaki hosszú évtizedekig tanulmányozza egy állatfaj viselkedését, már intuitív módon is meg tudja mondani, hogy mire lehet képes az állat és mire nem. „Marcnak viszont olyan eredményei voltak, amelyeket alig tudtunk követni” – mondta a kutató a New Scientistnek.
– Marc Hauser körül már korábban is voltak ehhez hasonló kisebb-nagyobb ügyek, amelyeket sohasem tisztáztak igazán, szőnyeg alá söpörték őket – nyilatkozta lapunknak Miklósi Ádám, az Eötvös Loránd Tudományegyetem etológia tanszékének vezetője. – Mindenki követhet el módszertani hibákat. Nemrég egy genetikai témájú cikket vontak vissza a szerzők az egyik legrangosabb folyóiratból, mert rájöttek, hogy rossz volt az elemzőberendezés. Ez a viselkedéskutatásban is előfordulhat, és nincs vele semmi baj, de minden lépést dokumentálni kell.
Mivel is foglalkozott Marc Hauser? Az állatok iránt érdeklődő közvélemény főként a majmokon végzett kísérleteiről ismerte meg a nevét. Kimutatta, hogy a gyapjasfejű tamarinok képesek megkülönböztetni egymástól különböző nyelvtani szabályok szerint sorba állított szótagokat (amelyeket magnóról játszottak vissza nekik). A kísérlet előtt úgy tartották a kutatók, hogy csak az ember rendelkezik ezzel a beszédhez elengedhetetlenül fontos képességgel. Hauser szerint viszont már jóval korábban megjelent ez a tulajdonság (beszéd híján akkor bizonyosan más célt szolgált). Így rendelkezhetnek vele a gyapjasfejű tamarinok, amelyeket a fejüket díszítő hosszú fehér sörény okán Németországban Lisztaffének, Liszt-majmocskának hívnak. Az eredmények, bár több kutatót megleptek, jól illeszkedtek abba a keretbe, amelyet Hauser egész munkássága támogatni látszott. Elmélete szerint az ember és a főemlősök értelmi képességei (beleértve a beszéd képességét is) nem különböznek egymástól alapvetően, nem lehet közöttük éles választóvonalat húzni.
A vizsgálat eredményeit közzétevő cikket hivatalosan visszavonták a Cognition című szakfolyóiratból. A lap szerkesztője most megkapta a Harvard Egyetemtől a kísérleteket rögzítő videokazettákat. Ezek közül viszont több olyan teszt hiányzott, amelyről Hauser azt állította a cikkben, hogy elvégezte. „Minthogy nincs rá bizonyíték, hogy a közölt adatok valóban a kísérletből származnak […], arra kell következtetnünk, hogy szándékosan fabrikált adatokat használt azért, hogy megtévessze a tudományterület kutatóit” – írja Gerry Altmann szerkesztő személyes blogjában.
Néhány vitás eredmény esetében felhozható Hauser mentségére, hogy erős meggyőződése elhomályosította objektivitását, és akaratlanul félreértelmezte az eredményeket. A kilencvenes években azt állította, hogy a tamarinok felismerik magukat a tükörben. E képességet csak néhány állatfajról bizonyították mindeddig, így kétkedéssel fogadták ezt az eredményét is. Gordon Gallup, a tudományterület nagy öregje elkérte Hausertől a kísérlet felvételeit, és azokon nem látott semmi bizonyító erejűt. „Letaglózva néztem a felvételeket. A bizonyíték legapróbb jele is hiányzott róluk” – emlékszik ma vissza.
– A viselkedéstudományokban mindig nehézséget okozott, hogy a magatartásból, amelyet a kutató megfigyel, hogyan lesz statisztikailag értelmezhető, számszerű adat. A vizsgálat, néhány végletesen egyszerű viselkedést leszámítva, ugyanis szubjektív módon, az ember közbeiktatásával történik – mondja Miklósi Ádám. – Előfordul, hogy az egyik kutató lát vagy látni vél valamit, amit a másik nem, ezért szükséges összehasonlítani legalább kettejük értékelését. Ha megegyeznek, az megerősíti a megfigyelés helyességét. Az utóbbi időben videóra kell rögzíteni a kísérleteket. A múlt század első felében, az etológia klaszszikus időszakában semmilyen bizonyíték nem volt, csak a kutató notesze.
A felrótt szakmai vétségek többségét viszont valószínűleg akarattal, megfontoltan követte el kutatónk. A felsőoktatással foglalkozó Chronicle of Higher Education hozzájutott Hauser és munkatársai levelezéséhez. Az e-mailekben asszisztense kérleli a kutatót, hogy mutassák meg a felvételeket másnak is, mert valami nem stimmel velük. Amikor ugyanis a laborban dolgozó egyik diák értékelte a videót, úgy találta, hogy a majmok nem az elvárt módon reagáltak az ingerekre. Hauser aztán újra, személyesen értékelte ki a felvételt (amely egyébként igen szokatlan egy világhírű professzortól), és csodák csodája, a kísérlet eredményei máris fényesen igazolták elméletét. Egy másik alkalommal rejtélyes módon megváltoztak az adatok a kísérlet eredményeit tartalmazó Excel-táblában, amelyet beosztottjától kapott. Bár ő most váltig állítja, hogy az övé az eredeti.
– Sok kutató Hauser fejét akarja, szerintük katasztrofális következményekkel járna, ha ezt megúszná, és végül nem távolítanák el az egyetemről. Ő most, akárcsak a menekülő tintahal, amikor sötét folyadékkal homályosítja el a támadó látását, próbálja összekuszálni a szálakat, és káoszt hagyni maga után – mondja Miklósi Ádám. – Még nem sokat tudunk arról, hogy mit csinált valójában. Ha csak rosszul értékelték ki a videofelvételeket, azt akár meg lehetne bocsátani neki, de ha megmásította az adatokat, akkor el kell távolítani a tudományos közéletből.
2010. szeptember 11.
