Harmincadik évfolyamába lépett a Galaktika sci-fi magazin. A lap majd két évtizedig volt egyeduralkodó a honi fantasztikus irodalom engedélyezett univerzumában, majd a kilencvenes évek derekán hibernált mély álomba merült, mint Max és Albert a Szexmisszióban. A kiolvasztott magazinban is tevékeny írók a Magyar Írószövetség SF-szakosztályát megalakítva igyekeznek most elfogadtatni a műfajt a szépírók körében is, ami nagyobb esemény lenne, mint a Csillagflotta és a Klingon Birodalom közötti békekötés.
Az írószövetség Bajza utcai székházában egyik este családias összejövetel résztvevői gyülekeznek. Húsznál nincsenek többen, mind ismerik egymást, valaki sós aprósüteményt is hozott otthonról. Három lány van közöttük. Az eseményt a Galaktika Magazin szerkesztősége és a szövetség science fiction (SF) szakosztálya szervezte, az alkalmat az adta, hogy Magyarország első és mindmáig legismertebb tudományos-fantasztikus magazinja az idén kezdte meg harmincadik évfolyamát. A lap három szerkesztője a pódiumon, a közönség soraiban pedig az olvasók – nagy többségük maga is ír a magazinba, így az esemény jobban hasonlít szerkesztőségi értekezletre, mint író-olvasó találkozóra. Az átlagéletkor erősen veri a negyvenet.
A Galaktika harminchét évvel ezelőtti első megjelenésekor unikumnak számított a magyar irodalmi piacon, sokan ma is úgy gondolnak vissza azokra az időkre, mint a magyar sci-fi irodalom virágkorára.
– A Galaktika 1972-es megjelenése előtt a nyugati sci-fi szerzők, Asimov, Clarke műveit szinte egyáltalán nem lehetett magyarul olvasni – mondja Burger István főszerkesztő. – A tudományos-fantasztikus műfaj fellazította a cenzúrát. A sci-fi írók nem a szocializmust, hanem egy másik bolygó távoli jövőben uralkodó elnyomó rendszerét bírálták műveikben, így megjelenhettek írásaik. A Galaktika nemcsak irodalmi, de társadalomkritikai folyóiratként is működött. Nem véletlen, hogy elérte a száz–százhúsz ezres példányszámot is.
A főszerkesztő elmondása szerint nem a régi Galaktika olvasói adják jelenlegi olvasótáboruk gerincét, hanem a fiatal felnőttek. A régi olvasók többsége nem tért vissza az újrainduláskor, lehet, hogy nekik a lap már megfizethetetlen, de az is elképzelhető, úgy érzik, ők már kinőttek a sci-fiből. Jelenleg ezerötszáz–kétezer régi olvasójuk van a havi húszezer fölötti példányszám mellett. A hazai aktív SF-közösség méretét jelzi az InterGalaktika közösségi oldal 1352 regisztrált felhasználója és az Enciklopédia Galaktika bárki által szabadon szerkeszthető online sci-fi lexikon 648 szócikke. Az olvasók ötödét adják lányok.
Magyar sci-fi irodalom már a XIX. század óta létezik, de a témával foglalkozó lap csak igen későn, szovjet mintára jelenhetett meg. A Szovjetunióban már a múlt század ötvenes éveiben is voltak sci-fi magazinok, hiszen a forradalom után az ideológiai népnevelés fontos eszközévé váltak a fantasztikus novellák. Ezt mintául véve a magyar sci-fi virágzása az ötvenes–hatvanas években kezdődött, és csúcsát akkor érte el, amikor a Móra Könyvkiadónál Kuczka Péternek köszönhetően létrejött a Kozmosz-szerkesztőség, amely kiadta a Kozmosz Fantasztikus Könyveket és a Galaktika Magazint.
– A magazin nem pontosan úgy működött, ahogy a kultúrpolitikát meghatározó állami vezetők elképzelték. Nem csupa hurráoptimista jövőképet vázoló novella jelent meg benne – emlékezik Németh Attila irodalmi szerkesztő. – Groteszk módon Magyarországon több olyan szovjet sci-fi szerző, például a Sztrugatszkij testvérek is megjelenhettek, akik hazájukban indexen voltak.
A nyolcvanas évek második feléig nem volt a Galaktikának konkurenciája. Nem jelent meg más sci-fi irodalommal foglalkozó folyóirat, és a rendszerváltás időszakában is a Galaktika teremtett konkurenciát saját magának a Robur, majd az Atlantisz fantasymagazin kiadásával. Régi fénye a sajtószabadság kiszélesedésével azonban megfakult, és a magazin 1995-től 2004-ig nem jelent meg. A kilencvenes években elszaporodtak a sci-fivel foglalkozó kiadók, és elképesztő mennyiségű könyvet dobtak a piacra, a Galaktika olvasótábora így fogyatkozni kezdett. Az újonnan kiadott könyvek között sok fércmű is volt, a kiadók általában az alacsonyabb jogdíjú könyveket jelentették meg. Még azok is elfordultak a fantasztikus irodalomtól, akik korábban szerették. Az elmúlt évtized végére a science fictiont megbélyegezték, a fantasztikum a ponyva szinonimája lett. Az összejövetelen megjelent számos sci-fi író egybehangzó, bár kétségtelenül nem minden szubjektivitástól mentes véleménye szerint fantasztikus regénnyel kár pályázni egy regényíró-ösztöndíjra, mert az ember alig leküzdhető hendikeppel indul. Emiatt a magyar sci-fi írók más „rendes” foglalkozásuk mellett írnak fantasztikus regényeket, novellákat, bár egyikük most megpróbálja erre alapozni egzisztenciáját.
– Én úgy érzem, hogy az irodalmi szakmai közösség és az egyének véleménye gyökeresen eltér a fantasztikum megítélésében – mondja Burger. – A közösség összességében valóban nem becsüli sokra a sci-fi irodalmat és a fantasztikus műveket író szerzőket. Amikor viszont egy-egy emberrel beszélünk, akkor nem érezni az elutasítást. Éppen azért hoztuk létre a Magyar Írószövetség SF-szakosztályát, hogy le tudjunk ülni személyesen azokkal, akik nem tartják semmire a sci-fit.
A fantasztikus művek között is vannak jók és vannak selejtek. A Galaktika által gyakorta kiírt amatőrnovellaíró-pályázatokra beérkezett pályaművek között minden jó írásra jut ötven–nyolcvan rossz, értenek egyet a szerkesztők. A megjelent sci-fi regények közül is jó, ha minden tizedik értékes, közülük is azok a legmegbecsültebbek, amelyek a legteljesebb mértékben tudományosan alátámasztottak. Az elmúlt két évszázad során a fantasztikus irodalomnak is születtek klasszikusai, egyik leghíresebb képviselőjük, Mary Shelley, a Frankenstein, avagy a modern Prométheusz írójának kevéssé ismert regénye, Az utolsó ember az újraindított Galaktika Fantasztikus Könyvek között jelenik meg.
– Klasszikus ponyva most már egyre kevesebb jelenik meg – véli Kovács „Tücsi” Mihály tudományos szerkesztő. – Ezek inkább a rendszerváltás idejére voltak jellemzők, amikor szinte bármit ki lehetett adni, és szinte bármibe bele lehetett bukni. Azóta beszűkült a piac, újabban viszont egyre több regényt adnak ki magánkiadásban.
A Galaktika minden hónapban foglalkozik tudományos témákkal is. A természettudományok és a technológiai újítások megjelenése fantasztikummal foglalkozó magazinban kétélű fegyver lehet. Egyrészt elviheti a legújabb eredményeket azoknak az olvasóknak, akik feltehetően érdeklődnek az újítások iránt, másrészt diszkreditálhatja is a benne megjelenő tudományos ismereteket. Sokan összemossák ugyanis a bevallottan fantasztikummal foglalkozó magazinokat a hasonló valóságtartalmú, de tényként tálalt csészealjakat, gabonaköröket, örökmozgókat és csodadoktorokat felvonultató újságokkal. A tudományos szerkesztő szerint a Galaktika legfontosabb feladata az irodalmi műfaj népszerűsítése mellett az, hogy elfogadtassa a sci-fit a tudományos élettel, hiszen gyakran a legújabb tudományos tények jelennek meg a fantasztikus művekben.
– Nem ufológiával vagy ezoterikával, inkább az olyan új, kísérletes tudományok, mint a nanotechnológia vagy a génsebészet eredményeivel foglalkozunk, amelyek már a sci-fi határát érintik – mondja Kovács. – Volt már, aki azzal jött, hogy a Hold megfelelő kráterei kiválasztásával mindenre magyarázatot tud találni. Amikor megkérdeztük tőle, hogy miért épp azokat a krátereket választotta ki, annyit mondott, hogy mert azoknak kellett lenniük. Én azt szoktam mondani, hogy nyílt befogadó szkepticizmusom van: mindenkit meghallgatok. Nem akarok abba a hibába esni, mint a XIX. században az angol tudományos akadémia egyik tisztességben megőszült tagja, aki nekirontott a fonográf bemutatójának, és azt kiabálta, hogy akkor is bebizonyítja, hogy hasbeszélő.
– Amikor 2004-ben újból beindult a Galaktika, az összes riporter, aki eljött hozzánk, azzal a kérdéssel kezdte az interjút, hogy ha ti sci-fisek vagytok, akkor, ugye, hisztek az ufókban – veszi át a szót Németh. – Mostanra ez szerencsére lecsendesedett.
2009. március 28.
