Üdítősflakon, az alján talán még van egy korty az édes léből, néhány sörösdoboz, hanyagul kikanalazott tejfölöspohár, kávézacc, szénné égett pirítós, fonnyadt salátalevelek, tejesdoboz, még lötyög benne valami, néhány szem mirelit zöldbab a zacskó alján és háztartási keksz törmeléke. Ezek a talán még ehető-iható élelmiszer-maradékok, amiket találtam. Egy lakótelepi panelház szemétledobójából kitolt több köbméteres alumíniumkonténerben kotorászom. Kényelmetlenül érzem magamat, mert gusztustalan, és nem vagyok egyedül. Körülöttem jönnek-mennek az emberek, szinte magamon érzem a parkoló autójukba pakoló család kisebb és nagyobb tagjainak furcsálló, undorodó pillantásait. Remélem, sohasem kerülök olyan helyzetbe, hogy az ehhez hasonló, gyakorlatilag ehetetlen élelmiszerre is szükségem legyen az éhhalál elkerüléséhez.
Hazánkban az élelmiszer után turkáló embereket kivétel nélkül a kétségbeesés vitte, viszi arra, hogy így jussanak táplálékhoz. Nem úgy Észak-Amerikában és Ausztráliában, ahol sok, egyébként rendezett egzisztenciával bíró ember szerzi be ennivalóját a kukákból. Az angolul freeganeknek hívott emberek (a szó a „free” [ingyenes] és a „vegan”, „vega” [vegetáriánus] szavak összevonásából keletkezett) megcsömörlöttek a fogyasztói társadalom pazarlásától. A kilencvenes évek közepén az antiglobalizációs mozgalommal karöltve létrejött kezdeményezés követői úgy gondolják, hogy a nyugati civilizációban élő emberek életvitele fenntarthatatlan, az előbb-utóbb a földi ökoszisztéma teljes és visszafordíthatatlan összeomlását eredményezi. Így nem etikus újabb környezetszennyezésre ösztökélni az élelmiszer- és csomagolóanyag-ipart azzal, hogy magunk is csak a tökéletesen hibátlan, előre csomagolt, védőgázos, a jó ég tudja, hogyan kezelt ételt vagyunk hajlandók elfogyasztani. Ezek az emberek, ahogy nevük is mutatja, általában növényi eredetű élelmiszereken élnek. Ideológiájuk szerint azért, mert a növények termesztéséhez kevesebb természeti erőforrásra van szükség, mint az állattenyésztéshez, de ennek praktikus oka is van: a krumpli vagy a paprika tovább ehető marad hűtés nélkül, mint az oldalas.
– Én inkább az elhanyagolt élelmiszer újrafelhasználásának nevezném. Ezt könnyebben elfogadják az emberek – idézi az ausztráliai The Courier-Mail Ko Oishit, aki Brisbane-ben éli a freeganek életét. – Néhány helyen szándékosan mosóporral vagy más mérgező vegyszerrel szenynyezik be a hulladékot, csak hogy ne tudjuk összegyűjteni. Pedig mi sohasem rongáljuk meg vagy szennyezzük be a kukát. Csak azt vesszük el, amire szükségünk van.
Magyarországon nehéz dolguk van a szemét között ehető ételt kereső embereknek, meglepően hosszadalmas volt erre alkalmas kukát találni Budapesten. Míg a házak szeméttárolóiban általában csak a fentiekhez hasonló, valóban használhatatlan, romlott élelmiszert, illetve csak a csomagolásukat találni (amelyet az esetek többségében a szelektív hulladékgyűjtőkbe is dobhatnának), és gyakran lelakatolják a konténereket, addig a bevásárlóközpontok kukáit gondosan elzárják a hívatlan újrahasznosítók elől. Körüljártam egy hatalmas áruházat és egy kisebb közértet is, de nem találtam szemétgyűjtőt. A feltehetően keletkező rengeteg hulladékot a kerítésen belül tárolhatják. Talán nem szeretnék, hogy a hajléktalanok és a reménytelen élethelyzetbe került emberek tömegesen látogassák áruházuk hátsó bejáratát, nehogy a „rendes” vásárlók kényelmetlenül érezzék magukat.
Szerencsére a hipermarketek eladhatatlan élelmiszerkészletei nem teljesen vesznek kárba. Egy világméretű mozgalom részeként a Magyar Élelmiszerbank Egyesület önkéntesek segítségével gyűjti a fölösleges ennivalót. Amit összeszed, átadja a segélyszervezeteknek és önkormányzatoknak, így végül az élelmiszer eljuthat az éhezőkhöz.
2009. április 4.
