Amikor az egyik amerikai űrhajós fia meglátogatta a szovjet automata holdautókat, a Lunohodokat gyártó Lavocskin-cég múzeumát […], meg akarta vásárolni a Földön maradt Lunohodot. Mivel az oroszok ebbe nem egyeztek bele, kérte, hogy az egyik Holdon lévő szovjet önjáró laboratórium tulajdonosa lehessen egy kialkudott összegért. A tárgyalásnak az lett a vége, hogy az amerikai állampolgár megvásárolta a Le Monnier-kráterben lévő második Lunohod tulajdonjogát – ad pikáns adalékot a hagyományosan szovjet-orosz–amerikai párharcként értelmezett űrkutatás történetéhez Horváth András űrkutató csillagász, a Magyar Asztronautikai Társaság elnöke és Szabó Attila repülőmérnök, a Közlekedési Múzeum repüléstörténeti és űrhajózási gyűjteményének vezetője Űrkorszak című könyvében.
Az űrkutatási évfordulók korát éljük, fél évszázada bocsátották fel az első űreszközöket a Szovjetunió és az Egyesült Államok űrügynökségei. Tavaly október 4-én ünnepeltük az első ember alkotta eszköz, a szputnyik–1 Föld körüli pályára állításának ötvenedik évfordulóját. A Szovjetunió ezzel pillanatnyi előnyt szerzett az akkortájt leginkább propaganda- és katonai célokat szolgáló űrversenyben. A hidegháború logikájának megfelelően amerikai válaszlépésnek kellett következnie. Még alig haltak el a szputnyik–1 rádiójelei, amikor 1958. október 1-jén megalakult az amerikai űrügynökség, a NASA. A szerzők ehhez a két évfordulóhoz időzítették könyvük megjelenését.
A kötetben még az űrkutatás fejlődését nyomon követő olvasók is találhatnak kevéssé ismert részleteket. Én a könyv elolvasásakor döbbentem rá, hogy a szovjet űrhajósokat kozmonautáknak, az amerikaiakat pedig asztronautáknak nevezik hagyományosan. Talán kevesen hallottak az amerikai űrsiklóra megszólalásig emlékeztető Buran szovjet űrrepülőgépről, amely bár az 1988-ban végrehajtott automata tesztrepülésen az elvárásoknak megfelelően teljesített, mégsem váltotta fel a jól bevált rakétákat, feltehetően a nyolcvanas évek végének szovjet pénzügyi megszorításai miatt.
Sokak számára az űrkutatás egyet jelent az űrhajózással. Az asztronauták űrsétáival, esetleg más égitesteken való leszállásukkal látványosságban valóban semmilyen más űrtevékenység nem ér fel. A világűr kutatásának azonban számos más eleme van, amelyek tudományos értéküket tekintve felveszik a versenyt az űrhajózással. Hazánk, bár önálló űrprogramja nincs a hatalmas költségek miatt, kezdettől fogva részt vesz a kozmosz kutatásában. Magyarország 1967-ben írta alá az interkozmosz-egyezményt a Szovjetunióval, ezt követően a magyar űrkutatók számos szovjet programban vettek részt, az űrhajókon használt berendezések fejlesztéséhez járultak hozzá. Már 1970-ben feljutott az űrbe a Központi Fizikai Kutatóintézetben készített passzív berendezés, egy mikrometeorit-csapda, a Tánya, 1974-ben pedig az első magyar elektronikus készülék is műholdra került. Hat év múltával, 1980. május 26-án Farkas Bertalan egyhetes utazást tett a Szaljut–6 űrállomásra, ekkor használták először a magyar űrkutató mérnökök talán legsikeresebb alkotását, a Pille sugárdózismérőt. A nevének megfelelően könnyű műszer nemcsak a szovjet űrállomásokon volt jelen, hanem az amerikai űrrepülőgépeken, és öt éve a nemzetközi űrállomáson is megelégedéssel használják.
Fontosnak tartották a szerzők, hogy az űrkutatás nem csupán drága, önmagáért való játék, hanem olyan tudományos tevékenység is, amelynek eredménye már a mi mindennapjainkban is hasznosul. A kontinenseken és óceánokon átívelő kommunikáció ma már elképzelhetetlen műholdak nélkül, a meteorológiai megfigyelések során használt társaik pedig egyre fontosabbak lesznek, ahogy nyilvánvalóbb az éghajlatváltozás. Emellett sok olyan tárgyat használunk, amelyekről nem is gondolnánk, hogy az űrkutatás „melléktermékei”. A napelemek, a miniatürizált integrált áramkörök és a félvezetők elődeit mind az űrhajók tervezésekor fejlesztették ki. A teflon – bár már 1941-ben szabadalmaztatta a francia DuPont cég mérnöke, Roy Plunkett, és az amerikai atombomba előállítását célzó Manhattan-terv során is alkalmazták – azután került be igazán a köztudatba, hogy a NASA hővédő pajzsokat készített belőle. Vannak meglepő találmányok is. A Viking űrszondák előkészítése során véletlenül fedeztek fel egy olyan légyirtó szert, amely elődeitől eltérően nem a kifejlett legyeket öli meg, hanem a lárvák bebábozódását gátolja. Olyannyira környezetkímélő, hogy még a biogazdaságok is használják.
A kötet első része az űrkutatás mérföldköveit rendezi egy-egy témát átfogó fejezetekbe az űrállomásoktól a holdra szállásig, az első műholdaktól a marsi élet utáni kutatásig, illetve a nemzetközi űrállomás építéséig, a könyv második fele pedig igen tényszerű kronológia. Az űrnaptár első bejegyzése szerint 1957 júniusában megjelent az űrkutatásról szóló első magyar könyv Az űrhajózás címmel. Az utolsó bejegyzett esemény az amerikai Phoenix (Főnix) űrszonda május 26-i sikeres marsi leszállása.
A könyv tehát hasznos olvasmánya lehet az űrhajózás iránt kedvtelésből érdeklődő és a praktikus szakkönyvet kereső olvasónak is.
(Horváth András–Szabó Attila: Űrkorszak. Ekren Kiadó, Budapest, 2008. Ára: 5490 forint)
2008. október 18.
