A Naprendszeren kívüli Föld-szerű bolygók keresése lesz a NASA új, Kepler elnevezésű űrszondájának feladata, amelynek első felvételét a múlt pénteken hozták nyilvánosságra. Bár ezeken a bolygókon akár értelmes civilizációk is lehetnek, ráérünk még a kicsi zöld emberkéket köszöntő parádé szervezésével – a több száz fényéves távolság lehetetlenné tesz mindenféle kapcsolatfelvételt. Talán szerencsénkre.
Halló, ide lőjetek!
Három és fél évtizede folyamatosan próbálunk kapcsolatba lépni a Földön kívüli értelmes lényekkel egyre érzékenyebb és nagyobb teljesítményű rádióteleszkópok segítségével. Nemcsak a távoli bolygók felől érkező elektromágneses sugárzás mintázatát elemezve igyekszünk mesterséges eredetre utaló jeleket találni, hanem magunk is küldünk üzeneteket a világűrbe. Ám a Földről indított rádióadások – bírálóik szerint – sokkal nagyobb veszélyeket rejtenek, mint amennyi hasznuk lehet. Az üzenetet megfejtő és így a Föld pontos pozíciójáról, az emberiségről tudomást szerző űrlények talán nem annyira a kedves E. T.-re, mintsem az H. G. Wells Világok harca című kisregényében szereplő, lépegető járműveikkel támadó ellenséges marslakókra hasonlítanak majd. De nézzük, hogyan igyekeztünk eddig felvenni a kapcsolatot ismeretlen barátainkkal.
Úttörők. A Pioneer–10 és –11 űrszondákat 1972-ben és 1973-ban indították a Jupiter és a Szaturnusz tanulmányozására. Tudták, hogy később kirepülnek a Naprendszerből, és huszonhatezer év múlva megérkezhetnek a legközelebbi csillagok közelébe. Carl Sagan csillagász javaslatára mindkettőn elhelyeztek egy-egy 15x23 centiméteres, arannyal borított alumíniumtáblát, rajta egy férfi és egy nő képével, illetve a Naprendszer térképével és az ismert pulzárokhoz viszonyított helyével.
Az arecibói üzenet. Carl Sagan és Frank Drake csillagászok egy évvel később rádióüzenetet is küldtek a huszonötezer fényévre lévő M13 jelű gömbhalmaz felé a Puerto Ricó-i Arecibo város közelében lévő hatalmas rádióteleszkópból, amely a Goldeneye című James Bond-filmben is látható volt. Az 1679 bit hosszúságú üzenetet másodpercenkénti egybites sebességgel továbbították egyetlenegyszer, nem ismételték. Az 1679 két prímszám, a 23 és a 73 szorzata, a prímszámokról azt gondolják, hogy segítségükkel az értelmezők felismerik az üzenet mesterséges forrását.
SETI. A Kaliforniai Egyetem 1979-ben indította el a Földön kívüli rádióadásokat kereső kutatási programját. Számos nagy rádióteleszkópra spektrométereket telepítettek, amelyek rögzítik a rádiófrekvenciás elektromágneses sugárzást. A rögzített adatmennyiség olyan hatalmas, hogy szuperszámítógépek segítségével is beláthatatlan időt venne igénybe a feldolgozása, ezért tíz évvel ezelőtt útnak indították a SETI@home (otthoni SETI) számítógépes programot. Ezt bárki letöltheti a http://setiathome.berkeley.edu/ címről, és saját komputerén futtatva elemezheti az interneten kapott adatcsomagokat. A szoftver, akárcsak a képernyővédő, főként akkor működik, amikor nem végzünk más munkát.
METI. Az arecibói üzenet példáját követve rendszeresen indítanak rádióüzeneteket a közeli csillagrendszerek felé. A SETI-vel ellentétben e program korántsem örvend általános tudományos elismertségnek. Ellenfelei szerint értelmetlen, sőt káros lehet, hogy boldog-boldogtalan üzenhet az egész emberiség nevében a földönkívülieknek. A METI főként a volt Szovjetunió területén lévő rádióteleszkópok üzemeltetői körében népszerű, és leginkább a hidegháború végeztével munka nélkül maradt hatalmas radarrendszerek túlélését szolgálja.
Egy nappal azután, hogy távirányítással eltávolították a március 7-én útjára indított Kepler űrszonda teleszkópját a csillagközi portól védő fedelet, április 7-én elkészítette első felvételét, amelyet a NASA a napokban publikált. A kép a Hattyú és a Lant csillagképek részletét ábrázolja, és egyperces expozíciós idővel készült. A képen látható például a Földtől tizenháromezer fényévre lévő, nyolcmilliárd éves NGC 6791-es jelű csillaghalmaz, amelyet Friedrich August Theodor Winnecke német csillagász fedezett fel 1853-ban, és azóta egyike az égbolt legtöbbet kutatott tájainak.
A Földön kívüli élet keresése mindig is az űrkutatás legfontosabb mozgatórugója volt. Az univerzum emberi ésszel felfoghatatlanul hatalmas, legkevesebb 15 milliárd fényév méretű. Természetesen nem minden csillag körül keringenek bolygók, de ha akár csak a töredékük rendelkezik naprendszerrel, szinte biztosak lehetünk benne, hogy rengeteg Földünkhöz hasonló bolygó van „odakinn”. Ha a Földön kialakult az élet, minden okunk megvan azt feltételezni, hogy más hasonló planétákon is megjelenhetett.
Miért keressük fáradhatatlanul a Földön kívüli élet nyomait, legyenek azok a legkisebb mikrobák esetleges maradványai a Marson vagy a fényévekre lévő bolygókat benépesítő értelmes civilizációk remélt rádiójelei? A kérdésre sokféle választ lehet adni. Számos biológus úgy gondolja, hogy a földi élet eredete végső soron megérthetetlen egy független, más bolygón honos bioszférával való összehasonlítás nélkül. Mások nem tudják elfogadni a földi élet kizárólagossága miatt érzett magányt. A legtöbb kutatót a felfedezés vágya hajtja, hiszen nem lehet teljes a világképünk, amíg nem tudjuk biztosan, hogy van-e rajtunk kívül valaki az univerzumban. Minthogy a Földön kívüli élőlények nemléte bizonyíthatatlan, a keresés mindaddig folytatódik, amíg rájuk nem találunk – vagy ők nem találnak ránk.
Az első Naprendszeren kívüli bolygót (exobolygót) 1992-ben fedezték fel, azóta már kétszáznyolcvan naprendszert azonosítottak a világűrben. Az eddig ismert bolygórendszereket főként központi csillagjaik pályájának döccenései alapján találták meg. Nemcsak a nap tömegvonzása hat ugyanis a bolygóra, hanem a bolygó gravitációs tere is vonzza kissé a központi csillagot, így hat annak mozgására is. Nem meglepő módon az eddig azonosított exobolygók hatalmas, a Jupiterre és a Neptunuszra hasonlító gázóriások, amelyek meglepően közel keringenek a napjukhoz, keringési idejük pedig alig néhány nap. A kisebb égitestek nem okoznak érzékelhető eltérést a csillag mozgásában, így Föld típusú bolygókat nemigen lehet találni ezzel a módszerrel. Áttörést hozhat a keresésben a Kepler űrszonda, amely nem a csillagok pályáját figyeli majd, hanem a fényüket, írja a New Scientist. Példátlan érzékenységű szenzorai képesek detektálni a csillagok fényerejének ingadozását, amelyet az okozhat, hogy egy bolygó elhalad előttük, mintegy „csillagfogyatkozást” okozva. Egy másik hasonló, de kevésbé érzékeny szonda, az európai fejlesztésű Corot, amelyet három évvel ezelőtt indítottak útjára, már talált is egy Földnél alig kétszer nagyobb bolygót, a 390 fényévre lévő Exo 7b-t.
– Tudományos szempontból azért érdekes a Kepler küldetése, mert jelenleg nem tudjuk, hogy mennyire gyakoriak az univerzumban a Föld típusú bolygók – nyilatkozta lapunknak Almár Iván űrkutató-csillagász, aki könyvet is írt a Földön kívüli civilizációk rádiójeleinek kereséséről A SETI szépsége címmel. – Fontos tudnunk, hogy mennyire tipikus naprendszer a mi Naprendszerünk. Az eddig megismertek minden esetben különböznek a mienktől.
A szonda a Földhöz hasonlóan Nap körüli pályán kering majd, egy kört 372,5 nap alatt fog megtenni, miközben százezer csillag fényét figyeli három és fél évesre tervezett szolgálati ideje alatt. Bár ha egy csillag fényerejének csökkenését észleljük, a korábbi tapasztalatok alapján meglehetős biztonsággal megállapítható, hogy bolygó okozta-e, mekkora volt, illetve milyen messze kering a csillagtól, a hároméves élettartam szükséges ahhoz, hogy a Kepler minden kétséget kizáróan megbizonyosodhasson afelől, hogy a fényingadozás valóban egy bolygó áthaladása miatt alakult ki. Ehhez ugyanis legalább háromszor, méghozzá szabályos időközönként, a bolygó keringési idejének megfelelően kell csökkennie a fényerősségének. Almár Iván elmondta, hogy egy új módszer segítségével még e bolygók légkörének összetételére is következtethetünk.
A Kepler érzékelői már egy feleakkora bolygót is felfedezhetnek, mint a Föld, és bizakodásra ad okot, hogy a Jupiterhez hasonló, a Földnél sokkal nagyobb planéták egészen gyakorinak tűnnek a Naprendszeren kívül. Feltételezhetjük, hogy egy földnyi méretű kisebb bolygó könnyebben jön létre, mint egy nagyobb, így talán ebből a fajtából még több van. Nem véletlen, hogy a Földhöz hasonló bolygókat keresnek, hiszen szigorú feltételeknek kell megfelelnie egy égitestnek ahhoz, hogy jó eséllyel kialakulhasson rajta az élet. A legfontosabb feltétel, hogy folyékony víz legyen rajta, hiszen jelenlegi ismereteink szerint a víz esszenciális az élethez. A bolygó nem keringhet sem túl közel, sem túl messze a napjától, hiszen úgy felforrna vagy megfagyna a rajta található víz. E kritériumok figyelembevételével az asztronómusok megbecsülhetik, hogy egy csillag környezetében hol van az a „lakható övezet”, ahol életet érdemes keresni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy más körülmények között nem alakulhatott ki vagy odakerülve nem maradhatott fenn az élet.
– Senki sem tudja pontosan, hogy mi szükséges az élethez, hiszen csak a földi változatát ismerjük – mondja Almár. – Ettől még más bolygókon teljesen más formája is kialakulhatott. Elképzelhető, hogy fel sem ismerjük, annyira különbözik az általunk ismerttől.
2009. április 25.
