Rendkívül sikeresen előre jelezhető az emberi viselkedés matematikai módszerekkel, ha tetszik, meg tudjuk jósolni a jövőt, állítja legújabb, Villanások című könyvében Barabási Albert László. A világ egyik
leghíresebb hálózatkutatója szerint arra kevés esély van, hogy a már külföldre szerződött magyar kutatókat hazacsábítsuk, inkább a fiatalokat kellene meggyőzni a maradásról.
Barabási Albert László az erdélyi Karcfalván született 1967-ben. Bukarestben kezdte fizikusi tanulmányait, majd 1989-ben Magyarországra menekült, és Budapesten diplomázott. A Bostoni Egyetemen szerzett doktorátust, majd a Notre Dame Egyetemen dolgozott, ahol harminckét éves korában a legfiatalabb professzorrá nevezték ki. Jelenleg a Northeastern Egyetem és a Harvard Egyetem munkatársa. Szakterülete a komplex hálózatok vizsgálata. Magyarul olvasható népszerű könyvei: Behálózva (Helikon, 2008) és Villanások (Nyitott Könyvműhely, 2010).
Nem a szakmai, sem a laikus érdeklődők körében nem csökkent a hálózatkutatás népszerűsége. Vajon nem több ez tudományos divatnál, vagy valóban mélyreható felfedezések történnek napjainkban?
– Tudományos divatok mindig vannak, de mondhatjuk-e azt például, hogy a negyvenes években divatja volt a kvantummechanikának? Sokkal inkább arra az időszakra estek a kvantummechanika alapvető felfedezései. Tíz évvel ezelőtt áttörés történt a hálózatok vizsgálatában. Bár hálózatok mindig léteztek, most jutottunk hozzá azokhoz az adatokhoz, amelyek elengedhetetlenek a feltérképezésükhöz. A technika eljutott arra a szintre, hogy konkrét adataink vannak a világháló, a mobiltelefon-hálózatok felépítéséről, a biológusok pedig feltérképezhetik a gének hálózatát. Rájöttünk, hogy nagyon hasonlóak a különböző hálózatok alapvető jellegzetességei, tehát nem véletlenszerűen, hanem belső törvényszerűségeknek engedelmeskedve jönnek létre és fejlődnek tovább. Miután megjelentek a hálózatok feltérképezésére alkalmas matematikai, számítástechnikai eszközök, a legkülönfélébb tudományterületek kutatói, szociológusok, közgazdászok fedezik fel a saját hálózataikat, amelyek korábban is ott voltak, csak nem tudtak mit kezdeni velük.
– Miért hasonló az egymástól látszólag független hálózatok felépítése?
– Minden háló növekedési folyamat eredményeképpen jön létre. Egy új csomópont valószínűleg egy nem túl rég beépült csomóponthoz kapcsolódik és nem a háló legrégebbi csomópontjához. Ez a folyamat szigorúan meghatározza, hogy milyen hálózatok jöhetnek létre, működjenek azok a világ bármely szegletében.
– Előző, Behálózva című könyvének fülszövegében az áll, hogy kötelező olvasmány volt a 2004-es amerikai elnökválasztási kampányban. Ezt hogy értsük?
– A 2008-as Obama-kampány sikeréhez alapvetően hozzájárult az internet. Nem ő volt azonban az első, aki e stratégiával próbálkozott. Egy ciklussal korábban Howard Dean építette ki az internetes közösségi rendszer alapjait. Howard Dean a Demokrata Párt elnökjelöltségéért indult, s végül vesztett John Kerryvel szemben. Az internet használata akkoriban forradalminak számított, de kissé megelőzte a korát. A Facebook még csak a Harvard Egyetem belső hálózataként működött. Miután Dean kampánya összeomlott (az iowai előválasztás után a színpadra állva horrorisztikus sikolyra ragadtatta magát, ami elrettentette a választókat – M. Cs.), a Wired magazin riportot írt az internetes kampányról, és ott szerepelt, hogy a könyvemet szinte kötelező olvasmányként forgatták Dean stratégái.
– Villanások című könyvében az emberi magatartás kiszámíthatóságával foglalkozik két kerettörténet segítségével. Az egyik egy Amerikában élő, terrorizmussal gyanúsított férfi története, a másik a középkori Magyarországon játszódik. Hogyan figyelt föl a Dózsa-féle parasztfelkelésre?
– Ha manapság figyelemmel kísérjük az internethasználatot, a bankkártyák, mobiltelefonok, banki átutalások forgalmát, szinte percnyi pontossággal követhető a nyugati civilizációban élő emberek élete, és ezáltal a társadalom komplex rendszere is vizsgálhatóvá válik. Ez a kutató szempontjából érdekes, másrészt viszont ijesztő is. A társadalmi rendszer várható viselkedése azonban bizonyos mértékig már a középkorban is előre jelezhető lehetett. Az alapvető kérdés az, hogy az emberek egyéni viselkedése alapján meg tudjuk-e jósolni a társadalmi eseményeket. Az 1514-ben lejátszódott valós történelmi eseménysor elején Telegdi István földbirtokos arról próbálja meggyőzni a királyt, hogy ne vegyen részt a keresztes hadjáratban, és levezeti a királynak a Dózsa-féle parasztfelkelés várható eseményeinek sorát. A későbbiekben azt vizsgáljuk, hogy milyen ismeretek alapján adhatta ezt a jóslatot, és a rendelkezésére álló tudás elegendő volt-e akár még pontosabb előrejelzésre is.
– A másik, a terrorista szál, gondolom, sokak érdeklődését felkeltette. Elárulná, hogy milyen gyakran keresik az amerikai belbiztonsági minisztériumból?
– Minden ilyen megkeresésre azt válaszolom, hogy csak akkor megyek el beszélgetni velük, ha másnap mindent, amit hallottam, megírhatom a The New York Timesban. Általában itt véget szokott érni a beszélgetés. Nem akarom részekre osztani az agyamat, és az egyik részbe a nyilvános ismereteket, a másikba a titkokat elraktározni.
– Visszatérve a hálózatkutatásra, ha a világ pénzügyi elemzői olvasták volna a műveit, megelőzhető lett volna a globális gazdasági hálózat összeomlása?
– Nem mennék el odáig, hogy megelőzhető lett volna, de sok hálózatkutató előre jelezte. Közöttük Kondor Imre fizikus már évek óta mondta nekem, hogy a bankok annyira függenek egymástól, hogy az egyik összeomlása a rendszer összeomlását fogja eredményezni. Sokat járt Európában és Amerikában is, és arról győzködte a döntéshozókat, hogy tegyék nyilvánossá a bankok közötti pénzügyi kapcsolatokat. Így az adatok segítségével modellezhetővé vált volna a rendszer, és fel lehetett volna mérni a benne rejlő kockázatot. A válság kirobbanásakor úgy tűnt, hogy a banki hálózat alapvetően átrendeződik. A bankok közötti bizalmi kapcsolatok megszakadtak, és csak az amerikai kormányban bízott mindenki, így úgynevezett egy központú háló jött létre.
– Azóta létrejöttek új kapcsolatok a bankok között?
– Igen, kezd újra kialakulni a több központú hálózat.
– Különbözik ez az új háló a régitől?
– Nem, semmiben sem különbözik. Az még kérdéses, hogy átláthatóbb lesz-e most a hálózat, mint korábban, de a rendszer alapvetően nem változott. A törvénykezés az aktuális válság okait igyekszik megszüntetni, a következő válságok így más okból fognak kitörni.
– A pénzügyi válságról az utóbbi napokban furcsamód kevesebb szó esett, mint egy másik hatalmas hálózat, a Facebook internetes közösségi oldal adatkezelési gyakorlatáról. Kiderült, hogy szemérmetlenül kiszolgáltatja a felhasználók személyes adatait a hirdetőknek…
– Ezen ön meglepődött? A hálózatok léte önmagában se nem jó, se nem rossz, a hasznosságuk a céljainktól függ. A társadalmi szerződés dönti el, hogy egy vívmány, például a Facebook előnyei vagy hátrányai a jelentősebbek, így működhet-e vagy sem. Bárki dönthet úgy, hogy nem vesz részt a Facebook hálózatában. A társadalom ellenőrző funkciója épp most látszik, amikor a Facebook megszigorította az adatkezelési beállítások lehetőségeit.
– Erdélyben született, majd Bukarestben, a forradalom után Budapesten járt egyetemre, a doktorátust pedig már Amerikában szerezte meg. Miben különbözött alapvetően a romániai, a magyar és az amerikai tudományos közeg?
– Bukarestben nagyon jó volt az első három egyetemi évben folytatott alapképzés, de a következő, kutatási szint már igen gyenge volt. Budapesten, Vicsek Tamás csoportjában remek tudományos munka folyt. Akkor úgy éreztem, hogy nincs értelme külföldre mennem, hiszen Budapesten is világszínvonalú kutatásban vettem részt. Amikor ennek ellenére kikerültem Amerikába, rádöbbentem, hogy a budapesti kutatási témán kívül sok olyan terület van, amelyre nem volt Magyarországról rálátásom, hiszen ebből a szempontból meglehetősen véges a magyar tudományos közösség. Az amerikai tudományos rendszer rendkívül rugalmas. A kutatási témák, a feltett kérdések gyorsan változnak, a rendszer pedig képes követni a változást.
– Magyarországon lett volna esélye harmincas évei elején megszerezni a legmagasabb professzori rangot?
– Európában ekkor még tanársegéd lettem volna. Itt ugyanis akkor léptetik elő az embereket, amikor már eleget ültek alacsonyabb pozícióban, és elérték a szükségesnek tartott kort a továbblépésre. Ez Amerikában fel sem merül. Ha valakinek megfelelő eredményei vannak, évente előléptethetik, akár kettesével számolva a lépcsőfokokat. Magyarországon nem mondhatja a tanszékvezető az embernek, hogy „nagyon jó, amit csinálsz, holnaptól professzor leszel”. Ez az opció egyszerűen hiányzik a rendszerből.
– Manapság gyakran hangoztatják, hogy haza kell csábítani a külföldön alkotó kutatókat. Ön mit kérne azért, hogy hazajöjjön?
– Inkább a fiatal generációt kell meggyőzni arról, hogy ne menjen el. A hazacsábítás esélyei sok körülménytől függenek, ezt kevéssé tartom kivihetőnek. A kezdő kutatók tapasztalatom szerint viszont egyre inkább Magyarországon akarnak maradni. Míg tíz évvel ezelőtt sok erdélyi és magyarországi magyar hallgatóm volt Amerikában, ma már alig jelentkeznek, pedig sokukat fölvennék. Szerintem ez jó hír Magyarország szempontjából, hiszen ők inkább itthon akarnak doktorálni és állást találni a kutatóintézetekben.
2010. június 5.
