Bár a futurológusok jól tudják, hogy a jövő megjósolhatatlan, titkon mégis mindegyikük erre vállalkozik
– és elbukik, árulja el Galántai Zoltán jövőkutató. Szerinte, ahogy a történelem során mindig, ma is képtelenek vagyunk kitekinteni a mából, így elképzelni sem tudjuk, merre tart
a világ akár néhány évtized múlva.
Galántai Zoltán jövőkutató és író Dunaújvárosban született 1964-ben. Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) pénzügyek tanszékének docense, ahol többek között globális gazdaságtörténetet tanít, illetve óraadó tanár a Magyar Képzőművészeti Egyetemen (MKE). Korábban dolgozott a Civil Rádió tudományos műhelyének vezetőjeként, a Delta és a Jövőnéző című televíziós műsorok főszerkesztőjeként. Legutóbbi könyvei: Biopolitikák és kozmoszok (Arisztotelész Kiadó, 2009), Tudomány, művészet, jövő (MKE, művészetelméleti kutatócsoport, 2008), Ha jövő, akkor világűr (Almár Ivánnal közösen, Typotex, 2007), Majdnem az örökkévalóságig – A távoli jövő kutatása (Arisztotelész, 2004). Jövőkutatással foglalkozó blogja a http://jovokutatas.blogspot.com/ címen érhető el.
Mikor jutott eszébe az embernek, hogy olyasmit kutasson, ami csak a jövőben történik vagy nem történik meg?
– H. G. Wells 1903-ban javasolta először, hogy kutassuk a jövőt, de már az ő megnyilatkozásaiban is felfedezhetők e vállalkozás korlátai. Bár a második világháború elején dühösen azt válaszolta a hogyléte felől érdeklődők kérdésére: „A sírversemet írom, amely így szól: én megmondtam, ti idióták!”, az első világháború végén még azt jövendölte, hogy soha többé nem lesz afféle világégés. A jövőkutatás tényleges kialakulását közvetve a két világháború és a nagy gazdasági válság segítette elő. A XX. század közepére átalakult a világ addigi társadalmi rendje, új államok jöttek létre, és egyre többen foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy vajon mi lesz ezután.
– Mi a jövőkutatás célja? Van-e kézzelfogható haszna annak, ha leírjuk, hogy szerintünk milyen lesz az életünk ötven–száz év múlva?
– A jövőkutatók titkolják ezt, de nyilván mindenki azt akarja megmondani, hogy mi lesz a jövőben. Teszik ezt annak dacára, hogy már egészen korán kiderült, bajosan lehetséges a jövőbeni történések megjósolása. Hivatalosan a jövőkutató nem jósol, hanem elképzel forgatókönyveket, tehát a jelenlegi folyamatok lehetséges jövőbeni pályáit vázolja föl. Az utóbbi egy-két évtizedben a jövőkutatás újabb felvirágzását tapasztalhatjuk. Tizenöt évvel ezelőtt jövőkutatók egy csoportja három forgatókönyvet dolgozott ki az éghajlatváltozás alakulásáról. Az egyik lehetőség szerint minden marad majd a régiben, és nem történik mélyreható fordulat a jelenlegi állapotokhoz képest. De az is elképzelhető, hogy a változó környezet miatt visszafejlődik a jelenlegi civilizáció, és a Mad Max-filmekhez hasonlóan az emberiség nagy része barbarizálódik, a gazdagok pedig erődökbe zárkóznak. A harmadik, talán legkívánatosabb forgatókönyv hirtelen és alapvető változást valószínűsít. E példán jól látszik a jövőkutatás munkafolyamata: első lépésként alternatívákat rajzolunk föl, ezután megpróbáljuk kiválasztani a lehetséges forgatókönyvek közül a legvalószínűbbet, a legelőnyösebbet, és ezt javasoljuk.
– Komolyan veszik javaslataikat a döntéshozók, vagy afféle csodabogarakként kezelik önöket?
– Gyakran a legbefolyásosabb kormányügynökségek készítenek a jövőre vonatkozó tanulmányokat. Az amerikai Központi Hírszerző Hivatal, a CIA honlapján például elérhetők a forgatókönyveik a következő tíz-húsz évben végbemenő geopolitikai folyamatokról. A szakértőik szerint előfordulhat, hogy Amerika elveszíti a primátusát, és a világ káoszba fullad, vagy Kelet-Ázsia, India és Kína veszi át a vezető pozíciót. De az is lehetséges, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió összefog, és együttesen irányítja majd a világot.
– E tiszteletet parancsoló tanulmányok ellenére a jövőkutatás száz évéből inkább csak a nevetséges kudarcok váltak ismertté széles körben. Ön hogyan értékeli a futurológusok eredményességét?
– Kár tagadni, voltak nagy melléfogások. A világ legnagyobb jövőkutatói 1964-ben együttesen igyekeztek előrejelzést adni az ezredforduló idején várható állapotokról. Ők a következőket jósolták: 2000 környékén már kiterjedten műveljük az óceánokat, befolyásoljuk az időjárást, magas intelligenciájú robotokat működtetünk, univerzális nyelven beszélgetünk egymással, mindenki rendelkezésére áll az ellenőrzött termonukleáris energia, bányászunk a Holdon, eljutunk a Marsra, és időjárás-háborúkat vívunk egymással. Ez pontosan megmutatja, menynyire képtelen a jövőkutatás arra, hogy megjósolja a jövőt.
– Tehát az egész jövőkutatás sikertelen, vagy született sok kevéssé szenzációs fejleményt jövendölő, de pontosabb előrejelzést adó munka, amelyek a szakembereken kívül senkinek sem tűntek föl?
– Nagy általánosságban a jövőkutatók jóslatai nem válnak be, és ezt maguk a futurológusok is belátják, hiszen tudnak a jóslataikban rejlő mély bizonytalanságról. Néhány éves időtávra sem tudunk előre mondani semmit. Még a jövőkutatás jövőjét sem sikerült megjósolnunk. Tőlem tíz évvel ezelőtt megkérdezték, hogyan látom e tudományterület jövőbeni fejlődését. Azt válaszoltam, hogy én még ebből a szakmából megyek nyugdíjba, de már erősen leáldozóban van e terület csillaga. Erre érzékelhetőbbek lettek a klímaváltozás jelei, és mindenki szcenáriókat gyárt. Ma már azt gondolom, hogy a jövőben egyre fontosabbá válik a jövőkutatás. Húsz éve ki látta előre az mp 3 és a mobiltelefon forradalmát? Senki. A bizonytalanság abból fakad, hogy nem tudhatjuk, mely tényezők leszek annyira fontosak a jövőben, hogy hatással legyenek az események alakulására. El sem tudjuk képzelni, merre fejlődhet tovább a világ. Mielőtt megjelentek a fogamzásgátlók, a gyógyszerekről, ahogy nevük is mutatja, azt tartották, hogy gyógyítanak. A fogamzásgátlókkal megjelentek az életmódgyógyszerek, és mostanában kezdődik egy új korszak, amikor a gyógyszerek segítségével módosíthatóvá válik a jellem és a személyiség. De hogy mi következhet ezután, arról fogalmunk sincs. Nem tudunk kilépni jelenlegi fejlettségi állapotunkból.
– Vizsgálatuk futurisztikus tárgyából adódik az, hogy a jövőkutatók tanulmányai, legalábbis az a részük, amely megjelenik a sajtóban, kevésbé hasonlít tudományos dolgozatra, mint sci-fi novellára?
– Már Herman Kahn, az egyik leghíresebb futurológus is olyan formában írta meg a következő kétszáz esztendő történetét a hatvanas években, mintha egy XXI. századi újság cikke lenne. Nem száraz tételmondatok sokaságát vetette papírra, hanem történeteket írt le. A legtekintélyesebb jövőkutatók is igyekeznek az emberekhez közel álló formában közreadni gondolataikat. Senkit nem érdekel, hogyan változik egy-egy ország nemzeti összterméke a következő évtizedekben. Mindenkit az foglalkoztat, hogy milyen lesz az ő élete. Gyakran az épp divatos témákat is ennek érdekében használják a vizsgálatokban. 1998-ban már felhasználták az internet fejlődését a könyvnyomtatás jövőjének analógiájaként.
– Van jövője a nyomtatott sajtónak, a könyvnek?
– Milyen időtávon? Ha néhány évben gondolkodunk, akkor van. Első lépésként egymás mellett fog élni a papíralapú és az elektronikus könyvkiadás. A jelenleg divatos elektronikus olvasók hosszú távú sikere sem biztos, gondoljunk csak arra, hogy tíz éve volt már egy e-könyv robbanás, amely aztán gyorsan kifulladt. Hosszú távon azonban az elektronikus médiumok várhatóan kiszorítják a nyomtatott sajtót. És ennek nemcsak az lesz a következménye, hogy nem papíron, hanem képernyőn olvasunk, hanem az írások jellege is átalakul. A hang- és videoanyagok teljesen összeépülnek majd a szöveggel.
– Ezzel leáldozott a hosszú szövegeknek?
– Szerintem a regény mint műfaj el fog tűnni. Ön és én még úgy nőttünk föl, hogy állandóan olvastunk, információink nagy részét olvasással szereztük meg. A következő generációk számára viszont már nem lesz természetes az, hogy hosszabb szövegeket olvasson. Az olvasásról ne gondoljuk, hogy az az ember természetes viselkedése. Azért terjedt el a XVIII. századtól, mert az információáramlásnak nem volt más hatékony formája. Az írott szöveg története arról szól, hogy a közeg, a tipográfia, a betűket hordozó médium azonnal visszahat a tartalomra. A regény az 1750 körül végbement nyomdatechnikai forradalom következményeképpen jött létre. Akkor a havi egy könyv helyett már heti egy könyvet tudtak kiadni a megnövelt kapacitású nyomdák. Ez megváltoztatta az olvasási szokásokat. Addig úgymond intenzíven olvastak az emberek, az otthon birtokolt három könyvet újra- és újraolvasták. A nyomdatechnikai forradalomtól kezdve megváltoztak a lehetőségek, a szerzők pedig tartalommal töltötték meg a lehetőségeket. 1800-ra kialakult az évadszerű, extenzív olvasás, regénysorozatokat adtak ki, ami elvezetett a sikerszerzők megjelenéséhez. Hamarosan kialakult a rétegirodalom, célzottan jelentek meg gyerekeknek, cselédeknek, nőknek szóló regények.
– Egyedül az utóbbi tizenöt–húsz évben felbukkant új technikai lehetőségek okolhatók azért, hogy az emberek leszoknak az olvasásról? Egyáltalán: értelmezhető-e ez a folyamat romlásként, kulturális szegényedésként, vagy az új állapot nem rendelhető a korábbi alá?
– Korábban az olvasáson kívül egyszerűen nem volt más lehetőség. Vagy bekapcsolták hétfőn este nyolc és tíz között a televíziót, mert csak akkor volt adás, esetleg hallgatták a Kossuth rádiót, vagy olvastak. Ez volt a kínálat. Ha akkor is rendelkezésre álltak volna a mai vívmányok, az internet, az okostelefon, a digitális televízió, akkor már korábban csökkent volna az olvasás népszerűsége. Én ezt a folyamatot változásnak tekintem. Akik ragaszkodnak a regényhez, próbáljanak meg középkori lovagregényeket vagy akár Jane Austen előtti regényeket olvasni. Számunkra olvashatatlanok, ezért eltűntek a modern regény kialakulásakor. A jövőkutatás hasznossága talán abban áll, még ha a jövőt nem is tudja megmondani, hogy segít időleges jelenségként látni a bennünket körülvevő összes tárgyat, szokást.
– Az internet nemcsak az olvasási szokásokat változtatta meg, hanem szinte kezelhetetlenné tette a szerzői jogok rendszerét. Ma már az írók nem tudják megvédeni műveiket az illetéktelen felhasználástól, így könnyen eleshetnek a munkájukért kapott honoráriumtól. Nem okozza ez hosszú távon a jó minőségű írások eltűnését?
– Napjaink közepesen sikeres írói még Amerikában sem képesek megélni az írásból, így ez nem tekinthető újdonságnak. Másrészt a legtöbb blog azt mutatja, hogy az ember akkor is ír, ha nem kap érte egy vasat sem. A szerzői jogok, amelyek 1790-re kristályosodtak ki, a jelenlegi modern viszonyok között tarthatatlanok. Ezek működéséhez szükség volt a könyv- és lapkiadók ellenőrizte szűk keresztmetszetre. Attól kezdve, hogy bárki publikálhat az interneten, a szerzői jogok értelmüket vesztik. Ez nem morális kérdés, nincs szó arról, hogy joga van-e a szerzőnek ellenőrizni szövege felhasználását. Pusztán technikai okok miatt nem működőképes többé a korábbi rendszer.
2010. szeptember 4.
